Archive for the ‘Egyéb’ Category

Készítsünk fagyit házilag!

június 27, 2014

A fagylalt elválaszthatatlan kelléke a nyárnak, otthon is könnyedén elkészíthetjük. Ismerjék meg hozzá az alapreceptet, amit aztán ízlés, no és persze a szezon szerint, bármilyen gyümölccsel elkészíthetnek.

A nyári időszakban könnyű a dolgunk, hiszen sokféle friss gyümölcs kapható, melyek remek alapot adnak gyümölcsös fagyik készítéséhez. Ám, ha előrelátóak vagyunk, felkészülhetünk az ínségesebb időszakokra is. A fagyasztó ebben igazán jó társnak bizonyul.Ennek a receptnek az elkészítéséhez nem lesz szükségünk fagylaltgéphez, csupán egy erős aprítógépre. Ugyanis a gyümölcsöt fagyott állapotban használjuk fel. Így, ha friss gyümölcsből készítjük a fagylaltot, előtte fagyasszuk le!

Ha megfelelő keményre fagyott, vegyük elő, tegyük az aprítógépbe – 4 személyre 50 dkg gyümölcs elegendő -, adjunk hozzá 2 kispohár joghurtot, ízesítsük mézzel, és a gyümölcs fajtájától függően fahájjal, vaníliával, gyömbérrel, esetleg mentával, citromfűvel. Utóbbiak az édes gyümölcsökhöz jól illenek, az eper és a málna finom vaníliával, a barack és a szilva pedig a fahéjjal. Ha ezzel megvagyunk, alaposan aprítsuk az egészet össze, majd öntsük műanyag tálkákba, és fogyasztásig tegyük vissza a fagyasztóba, de legalább fél órát hagyjuk bent.

Csinos desszertpoharakba tálalva, friss gyümölccsel a tetején kínáljuk.
fagylalt-hazilagJó étvágyat !
magyarno.com

Vadgesztenye készítmények házilag…

június 27, 2014

vad-gesztenye

A vadgesztenye szinte minden része felhasználható a házi patikánkban. Ez a növény csodálatosan gazdag hatóanyagokban. A vadgesztenye elsősorban visszérgyulladások, visszértágulatok, aranyér kezelésében ismeretes. Hatóanyagai azonban pattanásos és rosaceás bőr ápolására is kiválóak. Napvédő szerekben is előszeretettel alkalmazzák, hiszen elnyeli az ártalmas ultraviola sugarakat.

Belsőleg és külsőleg is hatékonyan alkalmazható. Belsőleges fogyasztásával azonban légy óvatos, mert magas szaponin tartalma az ember számára mérgező. Ezért ha belsőleg szeretnéd alkalmazni, inkább vásárolj drogériákban vagy bioboltokban kapható kapszulát.

Külsőleg számos módon felhasználható: bedörzsölő szerként alkoholos kivonata, bőrápoló szerként olajos kivonata, pakolásként pép vagy gél formában, ülőfürdőként és lábfürdőként pedig főzete használatos.

Ehhez nem kell óriási pénzeket költened. Magad is könnyedén elkészítheted, alapanyagot szinte mindenhol találsz hozzá. A vadgesztenye ugyanis elég elterjedt, parkokban, utak mentén találkozhatsz vele.

A vadgesztenye kérgét, virágját, magját és leveleit is felhasználhatod terápiás célokra. Virágját és leveleit áprilistól júliusig gyűjtheted, a magját pedig szeptember-októberben, amikor az érett gesztenyék a földre hullnak.

Vadgesztenye-tinktúra készítése házilag

A vadgesztenyéből házilag is készíthetsz alkoholos kivonatot, azaz tinktúrát, több módon is. Ez kizárólag külsőleges használatra alkalmas, semmiképpen ne idd meg! Mérgezési tüneteket okozhat.

Mire jó a vadgesztenye-tinktúra?

A folyadékkal bedörzsölheted a fáradt, duzzadt, visszérre hajlamos lábakat. Csökkenti a nehéz láb érzést, erősíti az érfalakat, csökkenti az esetleges érgyulladásokat. Ízületi gyulladások kezelésére is alkalmas. Egyetlen pici hátránya, hogy az alkohol tartós alkalmazás során a bőrt kiszáríthatja, ezért a bedörzsölés helyén, két kezelés között kend be jojobaolajjal, olívaolajjal, kakaóvajjal vagy shea vajjal.

Vadgesztenye-tinktúra készítése I.

aprított vadgesztenyeEhhez friss vadgesztenyét kell gyűjteni. A gesztenyéről távolítsd el a vékony, barna héjat, aprítsd fel a belső fehér részt, majd töltsd bele egy csavaros üvegbe. Ezután öntsd fel minimum 70%-os alkohollal (ilyet patikában tudsz vásárolni), amíg minden növényi részt elfed. Az üveget jól zárd le és tedd fénytől védett helyre. 3 héten át legalább naponta egyszer erősen rázd össze. Három hét elteltével szűrd le, töltsd át a tiszta folyadékot egy jól zárható üvegcsébe és használd egészséggel.

Vadgesztenye-tinktúra készítése II.

Ha nem tudsz tiszta alkoholt beszerezni, használhatsz házi pálinkát is. 100 ml, minimum 38%-os pálinkához keverj 2 evőkanálnyi szárított és porított vadgesztenye levelet és 2 evőkanálnyi vadgesztenye őrleményt.

A vadgesztenye őrleményhez frissen szedett gesztenye szükséges, amelyet meg kell hámozni. A belső fehér részét aprítsd fel és tedd ki száradni száraz, de nem napos helyre. Amikor elvesztette a nedvesség tartalmát könnyedén összezúzható egy mozsárban, vagy ledarálható diódarálón is.

A leveleket szintén firssen szedd le a fáról. Ezt a műveletet a kora reggeli órákban érdemes megejteni, mert ekkor a legmagasabb a levelek hatóanyag tartalma. A leveleket szintén száraz, de naptól védett helyen kell elvégezni. Jól szellőző kosárba vagy vászonra terítsd ki.

Amikor összekeverted a szükséges levél és őrlemény mennyiséget a pálinkával, légmentesen zárd le a pálinkás üveget, majd 10 napig hagyd állni napfénytől védett helyen. Ezt követően szűrd le és sötét üvegben tárold, lehetőleg fénymentes helyen.

Visszér elleni vadgesztenye krém készítése házilag

Házi készítésű vadgesztenye krémEzt különösen ajánlom, mivel én magam nem nagyon ismerek olyan vadgesztenye krémet, amelyben ne lenne valamilyen káros anyag. Gondolok itt például a kőolaj származékokra és egyéb vegyi adalékanyagokra. Meggyőződésem, hogy ezzel legalább annyit ártunk magunknak, mint amennyit használunk. Ezért inkább a házilag készített krém használatát ajánlom mindenkinek. Ebben biztosan semmi olyan anyag nem kerül, ami káros lenne az egészségünkre.

A házi vadgesztenye krémhez szükség lesz az előzőleg már elkészített vadgesztenye tinktúrából 150 ml-re, étkezési zselatin porra (minden élelmiszer boltban kapható), és levendula olajra.

Egy serpenyőben oldj fel 3 tasak növényi zselatint 150 ml vízben. Habverővel folyamatosan kevergesd. Amikor elkezd sűrűsödni, apránként öntsd hozzá a vadgesztenye tinktúrát és 5 csepp levendula olajat. Ha megfelelő állagúra sűrítetted, vedd le a tűzről és töltsd sterilizált üvegbe. Ezután már nincs más dolgod, mint próbát készíteni a bőrön. Ugyanis a vadgesztenye irritálhatja az érzékeny bőrt. Ha a 24 órás bőrpróba során nem jelentkeznek bőrtünetek, akkor bátran alkalmazható a krém a visszeres bőrfelületeken, naponta kétszer bemasszírozva. A krém 3 hónapig eláll. Lehetőleg tartsd hűtőben, de mindenképpen hűvös és napfénytől védett helyen.

Vadgesztenye olajos kivonatának készítése

Vadgesztenye olajos kivonataMire jó a vadgesztenye olajos kivonata?

Ez a készítmény ízületi gyulladásra és visszérre ajánlott. Összehúzó hatása miatt kiváló ödémára is. Remek bőrápoló szer, rosaceás bőrt és száraz, kirepedezett bőrt is ápolhatsz vele.

Elkészítése: Egy 2 literes üvegbe tegyél 25 db kockára vágott vadgesztenyét, majd locsold meg egy kevés alkohollal. Az alkohol minimum 70 fokos legyen, ezt gyógyszertárból tudod beszerezni. Ha nincs, jó valamilyen erősebb pálinka is. Hagyd így állni egy napig. Másnap öntsd át egy vékonyfalú edénybe a gesztenyéket, adj hozzá 250 ml olívaolajat és 100 g disznózsírt. Forralj fel egy edényben vizet. Amikor gyöngyözik, vedd le a gázt takarékra, helyezd a forrásban lévő víz fölé a gesztenyés táladat és 2 órára hagyd ezen a gőzfürdőn. Ezután vedd le, majd hagyd kihűlni. Letakarva tedd két napra hűvös helyre. 48 óra elteltével gázon melegítsd fel, de éppen csak annyira, hogy a zsír felolvadjon és le tudd szűrni. Szűrés után kifertőtlenített üvegbe öntsd át és jól dugaszold be az üveg száját.

Arcpakolás készítése pattanásos vagy rosaceás bőrre

5-6 db gesztenye belet reszelj meg és keverd össze annyi mézzel, hogy sűrű, de kenhető legyen. Ezt vidd fel az arcodra és legalább 10 percig hagyd rajta a vadgesztenyés pakolást, majd langyos vízzel mosd le.

Vadgesztenye levél tea

Vadgesztenye levélMire jó a vadgesztenye levél tea?

Köhögés, lázcsillapítás, nyákoldás. Általában hurutos megbetegedésekben alkalmazzák a népi gyógyászatban. Én továbbra sem ajánlom belsőleg, mivel magas szaponin tartalma miatt mérgezési tünetek léphetnek fel. Hányingert, hányást, kiütést, hasmenést okozhat.

A vadgesztenye levél főzetet én inkább lemosó szerként ajánlom pattanásos bőrre, hajöblítőként korpás fejbőrre és zsíros hajra, illetve borogatásként ödémás lábra, gyulladt visszérre, fekélyekre.

Használható még ülőfürdőként is aranyeres panaszok, ízületi gyulladások, illetve lábfürdőként visszeres panaszok esetén.

Elkészítése: Ehhez szárított és összetört vadgesztenye levelet használj. 2 dl forrásban lévő vízhez 1 púpozott teáskanál falevelet kell adni, majd 10 percig állni hagyni. Ezután szűrd le és langyosan vagy hidegen használd borogatáshoz. Az áztatott leveleket sem kell eldobnod, csavard bele gézbe vagy vékony textíliába és ezt is használhatod borogatásként.

Az ülő- és lábfürdőhöz nagyobb töménységben is készítheted a főzetet. Itt 2 dl vízhez adhatsz nyugodtan 2 evőkanálnyi szárított vadgesztenye levelet. A főzetet akár szűrve, akár szűretlen állapotban is a fürdővízhez adhatod. Legalább kétszer alkalmazd naponta a fürdőt.

Vadgesztenye pép készítése borogatáshoz

Mire használhatod a vadgesztenye pépet?

Elsősorban ízületi gyulladásokra, vagy fekélyes, gyulladt visszérre. Vadgesztenye szárított belsejét daráld le a korábban leírt módon. Ezt a vadgesztenye lisztet keverd össze egyenlő arányban búzaliszttel. Adj hozzá annyi ecetet, hogy kenhető, de ne túl folyós állagú legyen. Ezt a pépet vidd fel a kezelendő testrészre és hagyd rajta legalább 1-két óráig. Ha éjszakai pakolást szeretnél, tedd a vadgesztenye pépet egy mullkendőre és egy textilcsík vagy géz segítségével rögzítsd.

Pattanásos bőrre is használható, de úgy, hogy ne a teljes arcot kend be vele. Egy fültisztító pálcika segítségével kend be fele a pattanást és 10-15 perc után mosd le.

Ráadás: a vadgesztenye, mint biomosószer

Elődeink asszonyaihoz hasonlóan te is készíthetsz vadgesztenyéből kiváló biomosóport. Ehhez el kell távolítani a gesztenye barna héját, a fehér belsőt fel kell aprítani és megszárítani, végül porrá kell őrölni. Ezt kávédarálón vagy diódarálón is elvégezheted. Az előbbi egy finomabb port, az utóbbi egy szemcsésebb állagot eredményez.

A vadgesztenye mosópor nagyon erősen habzik, ezért fele annyi kell belőle, mint a hagyományos mosóporokból. Ha fehér ruhákhoz használod, adj hozzá mosószódát is, így tökéletesen fehérek maradnak a ruhák. Öblítőként használj vízzel hígított ecetet, amihez adhatsz pár csepp illóolajat, vagy mosóparfümöt, hogy kellemes illatúak legyenek a ruháid.

Szöllősi Adrienn

Forrás: http://www.gyogynovenysziget.hu/visszer-kenocs-hazilag/

A cukorbetegség egyik elleszere, a fügelevél!

június 16, 2014

fuge

A fügelevél egyik ismert cukorbeteg gyógyító alapanyag, jelentős antidiabetikus tulajdonsággal rendelkezik.

Nem csak cukorbetegeknek ajánlott, mivel sok más jótékony hatása is van.

A fügelevél kivonat alkalmazása mellett kevesebb inzulin beadására lehet szükség.
A kivonatot a cukorbetegeknek ajánlott a reggelivel együtt bevenni.
Egyszerűen elkészíthető teának is.
Frissen vízzel felforralva, szűrve fogyasztható.

Alkalmazható hörghurut, genitális szemölcsök, májzsugorodás, magas vérnyomás, bőr problémák és fekélyek kezelésére is. A legtöbb füge levelet tartalmazó orvosság annak levét vagy a fa nedveit használja. A füge tinktúrát vagy borogatást azonnal fel kell használni és naponta frissen készíteni.

fugefa-levele

JÓTÉKONY HATÁSAI

-Az egyik legjobb rost és kalciumforrás.
-Kálium és rosttartalmának köszönhetően segít stabilizálni a vérnyomást
-Tartalmaz antioxidánsokat és hashajtó hatása van.
-Ezen kívül található benne , magnézium, réz, mangán, kalcium, A-, B-, C- és K-vitamin, folsav, nátrium és cink.
-A benne található kalcium, kálium és oldható rostok segítenek a koleszterin csökkentésében.
-Anti diabetikus és daganatellenes tulajdonságokkal is rendelkezik.
-A füge elősegíti a jó alvást és véd az álmatlanság ellen. 
-Növeli az energiát, támogatja a csontok erősségét, hashajtó hatása miatt alkalmas székrekedés kezelésére.
-Leveleit pépesítve pattanás és mitesszer elleni bőrtisztítóként használható.
-Csökkenti a gyomorsav mennyiségét, így kiváló terhes nőknek. 

-Elősegíti a hosszú élettartamot és jó egészséget.

A füge leveleinek felhasználása
• Hörghurut esetén – Tegyünk 2-3 fügelevelet és egy kevés piloncillot (mexikói cukor) fél liter vízbe és forraljuk 15 percen át. Távolítsuk el a leveleket és igyuk meg a teát.

• Szív-és érrendszeri vagy daganatos betegségek esetén – Minden nap fogyasszunk friss fügeteát és egy kevés gyümölcsöt is.

• Genitális szemölcsök esetén – használjuk a fügelevél nedvét az érintett területeken.

• Aranyér esetén – a már említett módon főzzünk fügelevél teát, hagyjuk kihűlni, majd alkalmazzuk az érintett területeken, vagy készítsünk belőle ülőfürdőt.

• Májzsugorodás esetén – alaposan mossunk meg négy fügelevelet, zúzzuk össze egy cukorkával, öntsük fel egy pohár vízzel és naponta kétszer fogyasszuk.

• Magas vérnyomás esetén – készítsünk teát három fügelevélből és fogyasszuk naponta.

• Gombás fejbőrfertőzés, szemölcsök és kelések gyógyítására – használjuk a fügelevél nedvét az érintett területeken.

• Övsömör gyógyítására – 3-4 levélből készítsünk teát, hagyjuk kihűlni és távolítsuk el a leveleket. Áztassunk be egy rongyot és mossuk át az érintett területeket.

• Fekély gyógyítására – rágjunk el két fügelevelet naponta. Előrehaladott fekély esetén ezt reggel, éhgyomorra tegyük.

forrás:diabetika.info és mindegybenblog

ALOE VERA – a csodanövény

február 6, 2014
ALOE VERA – a csodanövény
 
 
 
 
 
 
AZ ALOE VERA és hatása
 
A tüskés csodanövény diadalmenete a múlt évszázad harmincas éveiben kezdődött, amikor a röntgensugarakat először használták terápiaként a rák ellen. 
 
A páciensek a magas sugáradagtól égési sérüléseket szenvedtek, majd amerikai orvosok a megégetett helyekre aloe vera gélt az aloe vera növény leszedett leveleit helyezték, mellyel hatalmas sikereket értek el e gyógymód alkalmazásával.
 
A növény külsőleg egy kaktuszra hasonlít, de a liliomfélék családjába tartozik. 
Szubtrópusi területeken, homokos talajon növekszik és örökzöld víztartó növény. 
 
Hónapokig képes eső nélkül élni, mivel a vizet húsos leveleiben tárolja.
Láthatjuk tehát a növény magas víztároló kapacitását, amely bőrünknek is elegendő nedvességet kölcsönöz.
 
Körülbelül 300 ismert aloe fajta létezik a világon és bizonyítottan a “Barbadensis Miller” rendelkezik a legjobb hatóerővel a bőrre és az emberi szervezetre.
 
A gyorsan oxidáló gélt a levél lemetszése után hat órán belül fel kell dolgozni, különben a poliszacharidok a hatásukat igen gyorsan elveszítenék.
 
A megmaradt levélburkot műtrágyaként hasznosítják (az aloin, amit az aloe vera levelekből nyernek hashajtóként is szolgál).
 
Tekintve a világméretűen terjedő civilizációs betegségeket, itt a megfelelő időpont, hogy az aloe vera értékeit újra felismerjük!
 
 
 
 
A hatásmódok sokfélesége:
 
Sebgyógyító
Allergia csökkentő
Antibakteriális
Gombaölő
Vírusölő
Mikróbaölő
Vérzéscsillapító
Csökkenti a vér zsírtartalmát
Tágítja a véredényeket
Béltisztító
Székrekedés ellen javallott
Tágítja a finom hajszálereket és tisztítja a vért
Gyulladásgátló
Hámszövetképző
Hidratáló hatású
Javítja a szívműködést
Heges sebek, égések, sugársebesülések gyógyulását segíti
Csillapítja a köhögési ingert
Erősíti az immunrendszert
Csillapítja a viszketési ingert
Fájdalomcsillapító
Javítja a látást
Eltávolítja a szennyező anyagokat a szervezetből
Szabályozza a cukorszintet
 
Ezidáig a tudósok az aloe verának kb 200 hatóanyagát azonosították be. 
Tekintve a gyógyító, tiszta biológiai alkotó elemek bőségét e növény terápiás sokféleségénél semmilyen más növény sem nyújt többet.
 
 
 
 
Néhány ezek közül a  hatóanyagok közül:
 
14 mono és poliszacharid: acemanon, aldopentóz, glükóz, xylóz, cellulóz…
11 anthraquinone (hashajtó és fájdalomcsillapító hatása miatt értékes):emodin, aloin, anthracene
 
15 enzim: amiláz, kataláz, lipáz, foszfatáz…
 
13 ásványi anyag: kálcium, króm, vas, kálium, réz, magnézium, mangán, nátrium, kálium-szorbát
 
vitaminok: A vitamin (látás), B1 (sebgyógyulás és energiatermelés), B2+B6 (hiányossággal járó betegégek, mint pl: vérszegénység), B3 és B12 (idegsejtek működése, anyagcsere, vörösvértestek képzése), F+C+E (fertőzéses betegségek, elősegíti a hegesedési folyamatokat), béta karotin, folsav…
 
aminosavak: arginin, lizin, prolin, szerin, cisztin, alanin, histidin
zsírsavak, szaponin (szénhidrát tisztító és fertőtlenítő hatással), lignin, illó olajak, stb…
 
Az aloe vera fő hatóanyaga: Acemannon:
 
Az aloe vera különös gyógyhatását az aktív hatóanyagok egy nagy részének köszönheti, elsősorban egy szénhidrátnak, mely a poliszacharidok csoportjába tartozik – ez egy hosszú láncú cukorforma.
 
A szénhidrátok az ember fő táplálékának számítanak és a szervezet anyagcsere folyamataiban szükségesek.
 
Az acemannon megtalálható még a egzotikus gyógynövényekben, ginszenggyökérben, a kínai astragalusz nevű káposztában, a shitaki gombában és a haifai porcporban.
 
Mivel az acemannon minden sejtfalhoz eljut, egy átfogó immunitás erősödést eredményezhet, amin keresztül a sejtek növekvő méregtelenítése és ellátása biztosítva van.
 
A megjavult anyagcsere az egész testre hatással van és ennek következtében óriási energiával látja el a szervezetet.
 
Ezt a fontos anyagot bőségesen tartalmazza az aloe vera gél.
 
 
 
 
Az aloe vera hatása a sejtekre:
 
Az acemannon az egész test minden sejtfalában elraktározódik, ami egy védőfalat képez és az egész szervezet védekező képességének erősítését váltja ki.
 
A sejtek aktivitása megerősödik, mivel az acemonnon minden sejtet átvilágít, növeli frekvenciájukat, amely fizikai mérésekkel is igazolt.
 
Így lesz a teljes védekező rendszerünk aktivizálva: monociták, makrofágok, T-falósejtek, antisejtek és védekezősejtek.
 
Az acemannon segít a makrofágok, idegenproteinek (allergiakiváltók) gyorsabb eltávolításában.
Ezen kívül a fehérvérsejtek úgy megerősödnek, hogy a legagresszívabb vírusoknak is ellenállnak.
Az acemonnon jelentősen javítja a sejtlégzést.
Ennek következményeként az egész anyagcsere aktivizálódik és a méregtelenítő funkciók javulnak.
Kineziológiailag vagy radiológiailag a szervezetben egy jelentős energiaszint növekedést állapíthatunk meg.
 
Az aloe vera és a bél, bélflóra:
 
Az aloe vera eltávolítja a kémiai mérgeket, amelyeket naponta kiürítünk, éppúgy, mint a bélben lévő salakanyagokat.
 
Ezáltal kitisztul a bél, mozgásnak indul (az allergia okozói idegen proteinekek a vastagbélbe vezeti el) és minden vitamin és nyomelem optimálisan fel tud szívódni a bélfalról.
 
Az acemonnon immunerősítő a vírusok, baktériumok, gombák és paraziták ellen.
 
Az aloe vera rendszeres bevitelétől az ezidáig savanyú bélrendszer lúgos lesz és
így segít a candida nevű gomba túltengésének megakadályozásában és az emésztőszervek természetes baktériumflórájának újratermelődésében.
 
Ez igen fontos, mivel a bélnek, a mi legnagyobb immunrendszerünknek a működése sok embernél gondot okoz.
 
Egy cukorban, szénhidrátban szegény diétában is segítséget nyújt az aloe vera gél, magas, friss táplálék-tartalmának köszönhetően.
 
 
 
 
Az aloe vera hatása és a csontvelő, ízületek, porcok, szalagok:
 
Mivel az acemonnon elraktározódik a sejthártyában, védi a csontvelőt a kórokozóktól.
 
Az acemonnon tehát alapvető fontosságú a sejtek számára, így a bőr, véredények, inak, ízületek, porcok, szalagok és a csontok számára.
 
Az acemonnon gondoskodik arról, hogy elegendő nedvesség jusson az ízületekbe, továbbá megelőzi az ízületi betegségeket (kopás) és gyulladásokat.
 
Segít a reumatikus panaszoknál is.
 
Ez a hatás néhány nappal az aloe vera alkalmazása után jelentkezik.
 
Az aloe vera hatása az immunrendszerre:
 
Az acemonnon nemcsak az immunredszerre van erősítő hatással, hanem a poliszacharidok csoportjára is.
 
Közvetlen hatással van az immunrendszer sejtjeire, aktivizálja és stimulálja az idegen testekért felelős sejteket.
 
Ezen kívül pozitív hatással van minden olyan betegségre, amely valamilyen összefüggésben van az immunrendszer gyenge állapotával, pl: rák, szklerózis-multiplex, allergia, AIDS.
 
Súlyosan beteg AIDS-es pácienseknél, akiknek az immunredszerük nagyon legyengült volt, amerikai kutatók hihetetlen eredményeket tapasztaltak az aloe vera alkalmazásával.
 
Az elért pozitív eredmények:
 
Csökkent a láz
Megszűnt az éjszakai izzadás
Lecsillapodott a fertőzés
Megszűnt a hasmenés
Visszahúzódtak a nyirokcsomók
Klinikai kísérletekben azt is igazolták, hogy a herpesz és a nátha vírusa az aloe vera hatása által kiküszöbölhető.
Az aloe vera alkalmazásával kutyáknál és macskáknál a tumoros szövetek kezelésénél a daganatok zsugorodását lehet észrevenni.
Leukémiés macskáknál is alkalmazták az aloe verát, ahol a kezelt állatok 71%-nál 12 hét után javult az állapot.
Több tudományos kísérlet alapján bebizonyították, hogy az aloe vera erősíti az immunrendszer ellenálló képességét és szabályozza a testfunkciókat.
 
Az aloe vera a mindennapi élet apró problémáihoz is segítséget nyújt:
 
Csodaszer az égési, vágott sebek, bőrkiütések kezelésében.
 
Élsportolóknak:kificamodáshoz, ránduláshoz, ingyulladásra.
 
A hölgyek használhatják szépségmaszk elkészítéséhez, arckrémként vagy a hajuk ápolásához.
 
 
 
 
Recept a napozás utáni nyugtató, hűsítő aloe gél elkészítéséhez:
 
Az alábbi recept könnyen elkészíthető otthon, így a nyaralásra is magunkkal vihetjük a készítményt.
 
Mennyiség: 50g
 
Hozzávalók:
 
40 g aloe vera gél
0,4 g Solagum gélképző (kb. két késhegynyi)
4 g körömvirágolaj vagy kamillaolaj
4 g panthenol
2 g E-vitamin
3 csepp levendula illóolaj
 
Elkészítése:
 
1.       Egy tiszta pohárba mérjük ki az aloe gélt.
 
2.       Adjuk hozzá a gélképzőt, és erőteljesen keverjük el (pl. kézi mixer habverőjével a legmagasabb fokozaton).
 
3.       Adjuk hozzá egyenként a többi hozzávalót és mindet keverjük jól el.
 
4.       Tároljuk hűtőben és mielőbb használjuk fel, mert nincs benne tartósítószer.
 
5.       Használat előtt rázzuk fel!
 
TIPP: Ezt a gélt mindenképp érdemes hűtőben tárolni, hogy még inkább érvényesüljön a hűsítő hatás, ezért nem került bele tartósító. 
 
A kis mennyiség hamar elfogy a nyári napokon, és újat keverni sem tart tovább, mint öt perc. Ha valaki mégis inkább tartósítaná, mert pl. el szeretné vinni magával a nyaralásra, akkor 9 csepp Rokonsal hozzáadásával megteheti.
 
 
A PH érték tejsavval történő beállítására nincs szükség ebben az esetben sem, hiszen az aloe vera gél eleve savas kémhatású.
 
 
 
 
Az aloe vera használata külsőleg és belsőleg előnyös:
 
Kiválasztószervek
AIDS
Ízületi gyulladások
Asztma
Szembetegségek
Torokgyulladás
Vérszegénység
Ágybavizelés
Koleszterin problémák
Krónikus bőrkiütés
Mirigyduzzanat
Vastagbélgyulladás
Gyulladt bőrbetegségek
Ekcéma
Láz
Elhízás
Kötőszöveti gyulladások
Lábgomba
Sárgaság
Nemi betegségek
Daganatok
Gyomorhurut
Májgyulladás, zsugorodás
Herpesz
Aranyér
Szívritmuszavarok
Derékfájás
Potenciális zavarok férfiaknál
Keringés
Rák
Máj, illetve lépmegnagyobbodás
Leukémia
Gyomorgyulladás
Nyálkahártyatömlő-gyulladás
Pikkelysömör
Tuberkulózis
Emésztőrendszer
Székrekedés
Termékenység nőknél
Változókori fájdalmak
Bélféreg, giliszta
Cukorbetegség
Nyombélfekély
 
Az aloe vera létfontosságú, hatékony alkotóelemei egyedülállóak a természetben.
 
A Föld egyetlen laboratóriuma sem képes hasonlót létrehozni, mint amit az aloe vera nyújt számunkra.
 
 
 
 
Az aloe vera évezredes története:
 
Az ősi Egyiptomban, több, mint 5000 évvel ezelőtt úgy tisztelték az aloe verát, mit a halhatatlanság növényét.
 
A növényt megtaláljuk a fáraók sír- és templomaik falfestményein is.
 
Egy az ie. XVIII. századi agyagtáblán, amit 1953-ban fejtettek meg, már írnak az aloe vera kivételes gyógyhatásáról.
 
Nagy Sándor (i.e.333) Socotra szigetén szorgalmazta és segítette a növény fennmaradását.
 
Csak akkor indult háborúba, ha már az egész hadsereg részére elegendő alo vera állt rendelkezésre.
 
Pedanius Dioskurides a görög orvos és filozófus beszámolt az aloe vera alkalmazásáról és gyógyhatásáról.
 
Ez az öt kötet volt 1500 éven keresztül mértékadó tankönyve a gyógyszerészetnek és a gyógyszertannak, melyet azután 512. évben az aloe vera színes ábrázolásával is látványosabbá tettek.
 
Paracelsus 1529-ben adta ki legnagyobb művét, az aloe veráról írt könyvét, melyet azóta már többször újra kiadtak.
 
Az első gyógyszerész könyv 1872.07.01-én jelent meg, amelyben Otto von Bismarck herceg írt az aloe vera történetéről.
 
Egy 1873-as gyógyszerészkönyvben ez áll: “Azok a gyógyszerészek, akik kevést pénzért adnak el nagy mennyiségű aloe verát, meg lesznek büntetve.”
 
Egy jelentős német mű: Hagers kézikönyve 1920-ból, a gyógyszerészeknek, orvosoknak teljes körű leírást ad az első kötet 217-230. oldalán a növényről.
 
Dr. Creston Collins 1935-ben a “The American Journal of Roentgenology” című újságban számol be az aloe vera egyedülálló hatásáról.
 
Az USA-ban egy stratégiai aloe raktárat tartanak fenn nukleáris katasztrófa esetére.
Dr. Windel Winters, a San Antonioban lévi Texas Egészségügyi Tudományos Központ Egyetemének munkatársa világméretű kutatását az aloe veráról egyetlen mondattal zárta: 
 
“Hisszük, hogy az aloe vera csakugyan az
az egyetlen növény, amely gyógyszertár is egyben.“
 
H.R. McDaniel, a Dallas Fort Worth Medical Center kutató és patológusa a következőket mondta: “Az aloe vera az emberiség történetében a legnagyobb lépésnek számít a betegségek kezelése szempontjából.“
 
 
Készítsünk teljesen természetes aloe vera italt otthon!
Ha olyan aloe vera italt akarunk fogyasztani, amelyben nincsenek más adalékanyagok, akkor készítsük el otthon. A kereskedelemben kapható gélben az aloe vera mellett még citromsav, kálium-szorbát, nátrium-benzoát, aszkorbinsav, tokoferol is található. Jobb, ha otthon kezelésbe vesszük a cserepes aloe veránakat, és elkészítjük a szervezet karbantartásáért felelős italt.

Vágjunk le egy darabot az aloe veránkból, melynek levéléleit, vagyis a szélét szintén vagdossuk le. A levelet vágjuk kisebb darabokra, mivel így könnyebb lesz a következő fontos művelet. Hámozzuk meg a leveleket úgy, hogy a felső vékony bőrszövet alatt található sárgás latex-szerű folyadékot is távolítsuk el.

Az aloe latex aloint tartalmaz, fogyasztása pedig hasmenést válthat ki, terhes nőknél pedig kifejezetten tilos, mivel méhösszehúzódást idézhet elő. Menstruáció ideje alatt, szoptatás és vakbélgyulladás esetén is tilos az aloint tartalmazó gélt fogyasztani. A tiszta aloe-gélt viszont bárki fogyaszthatja.

Ha lehámoztuk a felső réteget, és az alointól is megszabadítottuk a növényt, akkor egy tiszta, átlátszó aloe zselé darabot kell kapjunk. Öblítsük le, majd tegyük egy turmix edénybe, és ásványvízzel hígítva turmixoljuk össze. A kész turmixot hagyjuk állni egy fél órát, hogy tisztuljon le, és fogyaszthatjuk is.

 
 

Ezért érdemes elkezdeni a szódabikarbóna kúrát

január 4, 2014

Sok hozzáértő tartja úgy, hogy a betegségeket valójában a bennünk felgyülemlett lerakódások okozzák, és nagy lépéseket tehetünk egészségünk érdekében a szerveztünk tisztításával. Ha szerveztünk feltelt méreganyaggal, jelez, csak észre kell vennünk!

Testünk jelzései

szodabikarbonaPuffadás,
székrekedés,
aranyér,
súlyfelesleg,
gombásodás,
ingerlékenység,
levertség észlelése esetén kipróbálhatunk egy alapos méregtelenítést. Akkor is nagyon ajánlott, hogyha legyengült az immunrendszer és sorozatosan nem tudunk kilábalni a betegségekből.

A szódabikarbónát egyenesen csodaszerként tartják számon: elég, ha csak arra gondolunk, hogy mire képes egy zsírosan lerakódott kályhával szemben.

Nagyanyáink mindenképp ismerték a titkot!

A titok

A kúra során 21 napon keresztül, naponta három alkalommal, reggel éhgyomorra igyunk meg egy 1dl langyos vízben feloldott 1 csapott mokkáskanálnyi étkezési szódabikarbónát. Az ebéd és vacsora előtt a mennyiséget csökkenthetjük 1—2 csipetre.

A szódabikarbóna fogyasztása által könnyebbé válik emésztésünk, enyhíti a puffadást, a gyomorproblémákat, lúgosít és szinten tartja a pH-értékünket. Táplálkozásunkba iktassuk be a lúgosító étrendet: csíraféléket, zöldséget és gyümölcsöt, és kerüljük a savasító húsféléket, fehér cukrot, fehér lisztet, tojást és sajtot. Egy hét után az ember könnyebbnek, energetikusabbnak, vidámabbnak érzi magát, és kevesebb ételt kíván a szervezet is.

Fogyásra fel: 4 nap alatt 3 kiló mínusz

Évente egyszer-kétszer ajánlott elvégezni a kúrát. Hatását lehet fokozni szódabikarbónás ülő- vagy lábfürdővel is.

Legújabb kutatások kimutatták, hogy a rákos betegek szervezete el van savasodva.
A rák akkor tud kialakulni, ha az immunrendszer nem működik jól.
Ennek oka lehet a stressz, lelki problémák, a szervezet mérgezése, rossz étrend.

Dr Tullio Simoncini olasz onkológus szerint gombafertőzés okozza a rákot, és az eddigiektől teljesen eltérő terápiát ajánl: szódabikarbónás oldatot alkalmaz közvetlenül a tumoron, illetve belsőleg kúraszerűen.
Forrás1!
Forrás2!

A rák elleni harc egyik hatékony módja

október 13, 2013
102710
Azután, hogy évekig azt mondták az embereknek, hogy a kemoterápia az egyetlen módja annak, hogy megpróbálják megszüntetni a daganatokat (a kulcsszó a ‘megpróbálják’), a JOHNS HOPKINS kutatóintézete végre elkezdett beszélni arról, hogy van más választásunk is.
1. Minden embernek vannak ráksejtek a szervezetében. Ezek a ráksejtek nem mutathatók ki a szokásos vizsgálatokkal egészen addig, amíg számuk több milliárdra fel nem szaporodik. Amikor egy orvos a kezelés végeztével azt mondja a betegnek, hogy nincs több ráksejt a szervezetében, ez csak annyit jelent, hogy a tesztek nem képesek észlelni a ráksejteket, mivel azok még nem érték el a kimutatható mennyiséget.
2. Egy ember élete során a ráksejtek átlagosan 6-10 vagy még ennél is több alkalommal bukkanhatnak fel.
3. Ameddig az ember immunrendszere erős, képes arra, hogy elpusztítsa a ráksejteket, és ezzel megakadályozza, hogy azok elszaporodjanak és daganatokká fejlődjenek.
4. Amikor valakinél kimutatják, hogy daganata van, az azt jelzi, hogy annál a személynél összetett táplálkozási hiányosságokkal állnak szemben. Ezek hátterében lehetnek genetikai, környezeti, táplálkozási és életmódbeli tényezők.
5. Ahhoz, hogy e sokrétű táplálkozási hiányosságokat megszüntethessük, az étrend megváltoztatására és étrend-kiegészítők bevitelére van szükség, ezekkel fogjuk megerősíteni immunrendszerünket.
6. A KEMOTERÁPIA során tulajdonképpen megmérgezik a gyorsan növekvő ráksejteket, de ezzel elpusztítják a csontvelőben, a bélrendszerben stb. lévő egészséges sejteket is, sőt egyéb szervek – a máj, vese, szív, tüdő stb. – károsodását is okozhatják.
7. A sugárterápia, miközben elpusztítja a ráksejteket, elégeti, roncsolja és károsítja az egészséges sejteket, szöveteket és szerveket.
8. A KEMOTERÁPIA és a besugárzás kezdetben gyakran csökkenti a daganat méretét. Azonban a KEMOTERÁPIA és a besugárzás hosszan tartó alkalmazásával nem lehet több daganat elpusztulását elérni.
9. Amikor a KEMOTERÁPIA és a besugárzás hatására testbe túl sok méreg kerül, az immunrendszer meggyengül vagy összeomlik, miáltal a beteg szervezete képtelen ellenállni a különféle fertőzéseknek és komplikációknak.
10. A KEMOTERÁPIA és a besugárzás hatására a ráksejtek mutációval ellenállóvá válhatnak, ami megnehezíti elpusztításukat. Sebészeti beavatkozások ugyancsak a ráksejtek továbbterjedését okozhatják a szervezet más részeire.
11. A rák elleni harc egyik hatékony módja a ráksejtek kiéheztetése oly módon, hogy nem juttatjuk hozzá azokhoz az élelmiszerekhez, amelyekre a burjánzáshoz szükségük van.
A RÁKSEJTEK táplálékai:
a. A cukor táplálja a daganatot. A cukorbevitel megszüntetésével az egyik legfontosabb táplálékától fosztjuk meg a ráksejteket. A cukorhelyettesítők, pl. a NutraSweet, az Equal, a Spoonful stb. Aspartamot tartalmaznak, ezért károsak. A természetes cukorhelyettesítők, pl. a valódi méz (Manukaméz) vagy a melasz (a répa- vagy nádcukorgyártás mellékterméke) használata javasolt, de ezek is csak nagyon kis mennyiségben. Az asztali só kifehérítésére vegyszereket használnak. Jobb megoldás a Bragg’s aminos vagy a tengeri só.
b. A tej a szervezetet nyálkaképződésre serkenti, különösen a gyomor-bél traktusban. A nyálka táplálja a daganatokat. A tej megvonásával, esetleg helyette édesítőszer-mentes szójatej fogyasztásával a ráksejtek éhezni kényszerülnek.
c. A ráksejtek virulnak savas környezetben. A hús alapú étrend savas, és ezért jobb, ha marha- és sertéshús helyett inkább halakat és kis mennyiségben csirkét fogyasztunk. A húsok vágóállat-antibiotikumokat, növekedési hormonokat és parazitákat is tartalmazhatnak, amelyek mindegyike ártalmas, különösen a rákban szenvedők számára.
d. A 80% friss zöldségeket, zöldségleveket, teljes kiőrlésű gabonát, magvakat, csonthéjasokat (dió, mogyoró stb.)és gyümölcsöket tartalmazó étrend segít a szervezetet átállítani lúgos kémhatású környezetté. Az étrend mintegy 20%-a állhat főtt ételekből, köztük a babot is tartalmazó ételekből. A friss zöldséglevek biztosítják az élő enzimeket, amelyek könnyen felszívódnak, és 15 percen belül eljutnak a sejtek szintjére, hogy táplálják és erősítsék az egészséges sejtek növekedését .
Az egészséges sejtek építéséhez szükséges élő enzimek bevitele érdekében próbáljon friss zöldségből készült leveket fogyasztani (mindenféle zöldségből, ideértve a babcsírát!). Azonkívül naponta két-három alkalommal fogyasszon nyers zöldségeket is. Az enzimek már 104 F fokon (40 Celsius) elpusztulnak.
e. Kerülje a kávét, teát és a csokoládét, mert ezeknek magas a koffeintartalma. A zöld tea jobb, és rákellenes hatású. Víz. Csak tisztított, szűrt vizet fogyasszunk, hogy elkerüljük az ismert toxinokkal és nehézfémekkel szennyezett csapvíz bejutását a szervezetünkbe. A desztillált víz savas, ezért tanácsos kerülni.
12. A húsokban lévő fehérje megemésztése nehéz, amihez a szervezetnek rengeteg emésztőenzimre van szüksége. A belekben maradó emésztetlen hús romlásnak indul, és további mérgező anyagok lerakódását okozza.
13. A daganatsejtek falát erős fehérjeréteg fedi. A húsevéstől való tartózkodás vagy kevesebb hús fogyasztása több enzimet szabadít fel, amelyek megtámadják a ráksejtek falát, ezzel lehetővé teszik a szervezetben lévő ölősejtek számára, hogy a rákos sejteket elpusztíthassák.
14. Egyes táplálékkiegészítők felsorakoznak az immunrendszerben (IP6, Flor-ssence, Essiac, anti-oxidánsok, vitaminok, ásványi anyagok, esszenciális zsírsavak (EFA-k stb.), hogy lehetővé tegyék a szervezet saját ölősejtjei számára a rákos sejtek elpusztítását. Más táplálékkiegészítők, mint pl. az E-vitamin, köztudottan apoptosist /programozott sejthalált/ okoznak, ami a szervezetünknek a normális eljárása arra, hogy megszabaduljon a sérült, nemkívánatos vagy felesleges sejtektől.
15. A rák a szellem, a test és a lélek betegsége. A proAKTÍV és POZITÍV szellemiség segít a rák ellen harcolóknak, hogy túlélőkké válhassanak. A düh, a megbocsátásra való képtelenség, valamint az elkeseredettség a szervezetünket a stresszel teli, savas környezetté teszi. Tanuljunk meg szeretetteljes, megbocsátó lelkületű emberré válni. Tanuljunk meg lazítani és az életet élvezni.
16. A ráksejtek oxigéndús környezetben nem tudnak burjánzani. A napi rendszeres testmozgás és a mély lélegzetvétel segít több oxigént eljuttatni a sejtek szintjére. Az oxigénterápia is egy olyan eszköz, ami bevethető a ráksejtek elpusztítására.
1. Ne használjunk műanyag edényt a mikróban.
2. Ne tegyünk műanyag vizespalackot a mélyhűtőbe.
3. Ne tegyünk műanyag fóliában ételt a mikróba.
Ezeket a Johns Hopkins Egyetem/Kutatóintézet a közelmúltban tette közzé a hírlevelei útján. Ezeket az információkat a Walter Reed Katonai EÜ Centrumban is terjesztik. A Dioxintartalmú vegyszerek rákkeltő hatásúak, elsősorban mellrákot okoznak. A dioxinok rendkívül mérgezőek az emberi testsejtek számára. Ne tegyünk vízzel telt műanyag palackot a fagyasztóba, mivel a műanyagból dioxinok szabadulnak fel. Nemrégen Dr. Edward Fujimoto, a Cast le Kórház Wellness Program Managere egy TV program keretében magyarázta el ezt az egészségügyi kockázatot. Ismertette a dioxinok veszélyességét és azok ártalmait az emberek számára. Azt mondta, nem szabad mikróban ételt melegíteni műanyag edényben. Ez fokozottan igaz a zsiradékot tartalmazó élelmiszerekre. A zsiradék, a hőhatás ás a műanyag kombinációja dioxint szabadít fel, ami bejut az élelmiszerbe, majd végül a szervezetünk sejtjeibe. Azt javasolta, hogy használjunk műanyag helyett üvegedényeket, pl. Corning Ware, Pyrex vagy kerámia edényeket az ételek melegítéséhez. Ugyanaz lesz a végeredmény, csak dioxin nélkül. Tehát a félkészen kapható TV-vacsorákat, leveseket stb., át kell tenni a csomagolásból valamilyen más edénybe. A papír nem rossz, csakhogy nem tudjuk, mit tartalmaz a papír. Biztonságosabb, ha edzett üveget, Corning Ware stb. használunk. Elmondta, hogy nemrégen egyes gyorséttermek áttértek a papíredények használatára styofoam helyett. Ennek az egyik oka a dioxin-probléma volt. Azonkívül a műanyag fóliák, mint pl. a Saran, ugyanilyen veszélyesek, ha a mikróban főzött ételt ilyennel fedjük le. Amint az étel forrni kezd, a nagy hő hatására a mérgező anyagok kiolvadnak a csomagolóanyagból, és belecsepegnek az ételbe. Takarják le az ételt papírtörölközővel inkább.
http://www.fenyorveny.hu/2013/07/johns-hopkins-rakrol.html
http://www.hopkinsmedicine.org/

A magyarok szent fája, a dió.

május 5, 2013

dio-300x200Számos magyar legendában szerepel. A bölcsesség, az erő szimbóluma, termésének alakja miatt a kozmosz és az emberi agy jelképe. Levelei növekedésgátló vegyületeket építenek fel, ezeket az eső lemossa a talajra. Így gondoskodnak a diófák arról, hogy lombkoronájuk alatt ne nőjenek, szaporodjanak saját gyermekeik.

A dióból készül sütemény, olaj, fogtisztító paszta, a fájából bútor, ékszer.

Gyógynövénynek is kiváló, mert minden része gyógyító erővel rendelkezik. A nép ősidők óta használja rák ellen. A dió termésében számos vitamin és ásványi só található: magnézium, foszfor, vas, kálcium, cink, B9, B6, E és A vitamin.

A leveléből készült teának fertőtlenítő, vértisztító és vércukorcsökkentő hatása van. Székrekedés, emésztési problémák esetén használjuk. Cukorbetegek házipatikájában nélkülözhetetlen. Gyógyítja a diabéteszes lábon keletkezett fekélyeket, sebeket. A szem külső mosogatása a diólevél teájával oldja a szemfenéken lerakódott plakkokat, javítja a látást. Hajhullás, fejtetvesség ellen is használhatjuk.

A diólevelet június végétől augusztusig gyűjtjük. A leszedett, ép, nem foltos leveleket megszárítjuk, összevágjuk, szellős, száraz helyen tároljuk.

A cukorbetegséget érdemes komolyan venni, és kezelni, mert a vakságtól a keringési zavaron át az impotenciáig számtalan súlyos szövődménye van. Az egyik ilyen szövődmény a fekélyes láb. A fekély oka a keringési zavar, az elégtelen vérellátás. A magas vércukorszint miatt a szervezet kevésbé ellenálló, így az alsó végtagon keletkezett sebekben könnyen elszaporodnak a baktériumok, gátolva a gyógyulást.

Diólevél a fekélyes lábra.
A súlyos fekély továbbterjedésének megakadályozására egyetlen mód marad: a láb amputációja. Mindenképpen kerülni kell tehát a láb sérüléseit: ne járjanak mezítláb, még homokban vagy puha gyepen sem. Viseljenek kényelmes cipőt, pamutzoknit. Óvatosan pedikűrözzenek, kerüljék a penge használatát. Ha pedig már kialakult a seb, kezeljék azt diólevéllel: mosogassák a fekélyes lábat térdtől lefelé diólevélből készült jó erős teával, illetve dörzsöljék bele a bőrbe.
Egy másik módszerrel is hatékonyan gyógyítható a fekély: a leforrázott diólevelet tegyék a nyílt sebre. Napi 3- 4-szeri kezelés már egy pár héten belül látványos eredményt hoz.
Naponta friss főzetet készítsünk.
Forrás

“A magyaroknál szent fa volt az almafa, körtefa, diófa, stb., melyek terméseivel az Atya minden évben újra és újra megajándékozza szeretett gyermekeit.
A középkor nagy hatalomváltásában ezen hódítók az almafát tiltott gyümölccsé transzformálták, a diófán pedig már boszorkányok tanyáznak. Miért is voltak útban az új hatalomra törőknek a MAG népének Szent fái?

A Körtefa az KÖR+TÉ = FA, vagyis ÉLETFA, ami pl Egyiptomban az “ANKH”, az örök élet szimbóluma. Magyar dalban is így szerepel: “Körtéfa, körtéfa, kőrösi kerepesi körtéfa. Városi gazda, gyöngyösi tánc, könnyű járó kis menyecske, dob szerda”.

Az almafa a püthagoreusok egyik titkos szimbóluma volt, Berze Nagy János (Az égigérő fa) szerint pedig az égig érő fán található alma egyedül a magyarságnál található meg teljes egészében, máshol csak részekben, vagyis a forrás az, ahol nagyobb részben megtalálható (Országalma, aranyalma, stb.) Bíró Lajos szerint (Szerelem: Isten 108. old) a szerelem egyik fája, miként a diófa is a szerelmi egyesülés, a teljesség, a nász, a mennyei boldogság felé vezető út fája.

A diófa termése a DIÓ szerotonint tartalmaz, amelyet az agy közepén elhelyezkedő tobozmirigy (3. szem, ajna chakra, minent látó szem, gondolatnál is gyorsabb szem, vörös szem, stb.) melatonin termeléséhez használ fel.Tudományos kísérletek igazolják, hogy a szájon át bevett melatonin jó közérzetet, nyugalmat és boldogságot biztosít, amelyet már egzaktált állapotnak is nevezhetünk.

Vajon véletlenül kapta a dió húsa szerkezeti felépítésében az emberi agy formájának mintázatát?

Buddha (Sziddhártha: “valaki, aki elérte célját”) egy BO fa, vagyis fügefa alatt ült, melynek gyümölcse a dióhoz hasonlóan szerotonint tartalmaz. A fügefa úgyszintén a tiltott fa, amelynek levelével Ádám és Éva a biblia szerint a nemiségét takarta el.

Most akkor felvetődik a kérdés, hogy a mindent uralma alá hajtani óhajtó judeo-kereszténység, római központtal (Vatikán) miért is sorolta a DIÓ-t a gonosz fák sorába? Ha pedig ezen vallásnak központja Olaszországban található, ahol ugyabár olaszul beszélnek, hogyan is lett ISTEN neve DIO, és miért lett annak a városnak neve, ahol a judeo-kereszténység pápasága székel ROMA, aminek tükörképe a szerelemisten AMOR?

Miért is mondja a pápa, hogy nála van a mennyország kulcsa?
Miért is szerepel a tobozmirigy általános szimbóluma, az örök életet megjelenítő örökzöld fényfa (fenyő) toboztermése a pásztorboton, és különféle helyszíneken?

Már Arany János megírta (Az utolsó magyar), a dió őseink egyik szent Isten-fája volt, ami azt jelenti, hogy egyben sérthetetlen táltos- és szerelem-fa is volt (Bíró Lajos).

A tudomány mai állása szerint az állatokban a tobozmirigy fényérzékeny, méri a Nap beesési szögét vagy a természetes fény erősségét, így a test belső ritmusa egész éven át megegyezik a napok hosszának természetes változásával.

Sok állatfaj számára ez nemcsak a tájékozódáshoz szükséges, hanem szabályozza a szaporodás ciklusát, és szerepe van a bőr színének a környezethez való alkalmazkodásban is, miként a szarvasok agancsának növekedésében is szerepet játszik.

Figyeld meg, mely népcsoporthoz tartoznak azok a magyarul beszélők, akik pl. a H1N1 vakcínát erőltetett kampánnyal reklámozták, ajánlották a magyar embereknek, ugyanis ez legnagyobbrészt a tobozmirigyre van hatással, annak elfojtása volt a cél.

Ez már nem az “aludj el szépen kis Balázs” volt, hanem az “aludjál tovább kis Balázs”, had olvasszunk be mindent a tégelybe.

Figyeld azt is meg, hogy a magyarok zászlaja piros-fehér-zöld, a judeo-kereszténység fellegvárának országában, vagyis Olaszországban pedig ennek pontosan az ellentettjét használják élére állítva.

Forrás

Az „ásványvíz-veszély”

április 19, 2013
water-bottleTaláltam egy újabb veszélyforrást, ami mellett nem akarok elmenni, ezért szeretném felhívni rá a ti figyelmeteket is.

A vízről azt tudjuk, hogy életünk alapja. Ez igaz, de nem mindegy, hogy milyen formában isszuk meg! Nem arról akarok most írni, hogy az egyes boltban kapható ásványvizeknek mi a tartalma, hogy tényleg ásványvíz, vagy csapvíz, hisz ez sem lenne egy utolsó téma…

Modern korunkban nem csak az adalékanyagok, de maga a csomagolás is veszélyeket rejthet a táplálékainkban.

A pillepalackokból antimon oldódik a benne tárolt vízbe, vagy ami épp a palackban van!

Az antimon (vegyjele: Sb) nehézfém, amelyet kis koncentrációban katalizátorként használnak a PET (polietilén-tereftalát) előállításához.

Az antimon felhasználásának következményeként előfordulhat, hogy a PET palackokba csomagolt víz minőségmegőrzési ideje alatt ionvándorlás eredményeként rendkívül kis (mikro grammnyi) mennyiségű antimon kerül a csomagolóanyagból a vízbe.

Az antimon és vegyületeinek nagy része mérgező! Az antimonmérgezés tünetei nagyon hasonlóak az arzénmérgezéséhez. Kis adagban fejfájást, szédülést és depressziót okoz. Nagy adagban gyakori és heves hányáshoz vezet, amely pár napon belül halállal végződhet.

PETAz antimon a földkéregben természetes módon megtalálható kémiai elem. Kémiai szempontból az arzénhoz áll közel…
Manapság a PET palackok 90%-a antimon felhasználásával készül, mivel ez a fém a „leghasznosabb” katalizátor a PET előállításához.

Ezt vedd figyelembe, mikor megvásárolod a vizet , vagy más üdítőket az áruházakban! Szerintem jobb, ha a vizet otthon “állítod elő” valamilyen víztisztítóval!

(Forrás: http://bocsiviki.hu/asvanyviz és http://www.asvanyvizek.hu)

A dió a magyarok szent fája, és gyógyító szere.

január 18, 2013
A dió

A dió

“A dió a magyarok szent fája, számos magyar legendában szerepel. A bölcsesség, az erő szimbóluma, termésének alakja miatt a kozmosz és az emberi agy jelképe. Levelei növekedés gátló vegyületeket építenek fel, ezeket az eső lemossa a talajra. Így gondoskodnak a diófák arról, hogy lombkoronájuk alatt ne nőjenek, szaporodjanak saját gyermekeik. “ (Jéki László: A bölcs diótól a pesto mártásig)
Gyógynövényként a zöld burkot sőt magát a termést is használják, gyógyteát azonban a levélből készítünk. A dió termésében számos vitamin és ásványi só található: magnézium, foszfor, vas, kálcium, cink, B9, B6, E és A vitamin.

A diólevelet június végétől augusztusig gyűjtjük, olyankor, mikor már szép sötétzöld a színe de még nem jelennek meg rajta a rozsdafoltok. A leszedett, ép, nem foltos leveleket megszárítjuk, összevágjuk, szellős, száraz helyen tároljuk.

Hagyományos felhasználása: tonizáló, stimuláló, emésztést elősegítő és salaktalanító. Ezért ajánlják angolkórra, nyirokrendszeri betegségekre, tüdő- és csont tbc-re. Jól megfigyelhető hatása van az emésztőrendszerre és az izomzatra. Vértisztító, serkenti a máj tevékenységét és a vérkeringést. Antibiotikus hatása régóta ismert a népgyógyászatban. Vidéken a lépfenét is kúrálták vele.
Cukorbetegséget is kezelnek vele, mert szabályozza az anyagcserét, csökkenti a vércukrot, enyhíti a szomjúság érzetet, csökkenti a vizelések számát és megakadályozza a szövődmények kialakulását. A levelek összehúzó hatásúak, ezért enyhe hasmenésre és gyomorhurutra használják.

Belsőleg: naponta 1-3 csésze az előbbi esetekben. Hat hét folyamatos fogyasztás után ajánlatos egy 3-4 hetes szünetet tartani.
Külsőleg nőgyógyászati problémákra (fehérfolyás, méhgyulladás), ekcémára, tejallergiára, korpára és hajhullásra, visszérsebekre, szemhéj duzzanatra, mandulagyulladásra és fekélyes sebekre használják. Angliában fejtetű és atka ellen használták megelőzésre. Orrpolip esetén az orrba felszívott diólevél tea hatásos.

forrás: gyorgytea.hu

Cukorbetegségről, szívbetegségi okokról és több másról

augusztus 20, 2012

Testünk minden egyes sejtjének állandó vércukor-forrásra van szüksége. A vércukor, azaz a vér cukortartalma, a szervezet szöveteinek egyik legfontosabb tápanyaga. A táplálkozás során az emésztőrendszerünk a táplálék egy részét glükózzá alakítja és a véráramba juttatja. A hasnyálmirigy inzulin nevű hormonja révén kerül a glükóz a véráramból a sejtekbe. Amennyiben a sejtek nem jutnak elegendő glükózhoz, szó szerint éhen halnak.

A diabétesznek két fő formája van: I-es, és II-es típusú.

Az I-es típusú (fiatalkori, gyermekkorban kezdődő), a hasnyálmirigy alulműködésének a következménye. A fiatalkori cukorbetegséget általában egy hibás gén okozza, amelynek következtében a hasnyálmirigy nem képes elegendő mennyiségű inzulint termelni.
Az inzulin a “kulcs” a sejtekhez, mely mintegy “kinyitja a sejtek zárját”, hogy a glükóz bejuthasson.

A II-es típusú (felnőttkori) cukorbetegség esetében a hasnyálmirigy elegendő mennyiségű inzulint termel, de a sejtek nem tudják azt felvenni, mert a sejtek “zárja” valamely oknál fogva nem nyílik ki.

A hagyományos orvoslás a felnőttkori cukorbetegség tüneteinek kezelésére szoritkozik, azaz csökkenteni igyekszik a megemelkedett vércukorszintet. A szív- és érrendszeri megbetegedések és más diabetikus komplikációk is megjelennek azonban azoknál a betegeknél is, akiknek a vércukorszintje szabályozott. Így a vércukorszint csökkentése bár szükséges, de nem elégséges a diabetikus zavarok kezeléséhez.

A cukorbetegségben javasolt étrend zsírszegény, szénhidrátban dús: A zsírbevitelt 30% alatti kalóriamennyiségben határozza meg és 50-60%-ban a szénhidrátok (mint pl a gabonafélék) mennyiségét.
Az egyszerü szénhidrátok, (cukor, liszt,) túlzott megterhelésnek teszik ki a hasnyálmirigyet.

Tény, hogy a cukorfogyasztás tiltásán kívül a zsírszegény diéta hatékony a cukorbetegség kordábantartásában. Ez a gyakorlat azomban csak látszólag segít a kialakult cukorbetegség kezelésében, a szervezet egészséges működéséhez nem megfelelő.
A zsiradékok a táplálkozásunk és egészségünk alapját képezik. A zsírok minden típusa, beleértve a többszörösen telitetlen zsírsavakat is, a sejtmembránok építőelemei. A zsírsavak hiánya a testünket legyengíti, erőtlenné, betegségekre hajlamossá teszi. Hosszútávon a zsírok megvonása nem javít hanem ront a beteg életminőségén, de azért is megfontolandó, mert a zsír az emésztésnek is fontos tényezője, tekintve hogy nélküle nem szabadul fel kolecisztokinin, ami miatt viszont nem ürül epe, epe nélkül nem létezik jó emésztés, a rossz emésztés miatt hiánybetegség alakulhat ki. A legtöbb betegség hátterében pedig szinte mindig valamely tápanyag(ok) hiánya áll.

Az étolajokban telitetlen zsírsavak vannak. A többszörösen telitetlen zsírsavakat tartalmazó növényi olajok a hevítés során oxidálódnak: a többszörösen telitetlen zsírsav elég és aközben káros méreganyagok keletkeznek. Az ilyen zsírok elrontják (csökkentik) a sejtek azon képességét, hogy összekapcsolódjanak az inzulinnal, ami miatt a sejtek csak kevesebb glükózt tudnak felvenni. Vagyis a “zár” ami megnyitná a sejteket a glükóz előtt, megrongálódik ha túl sok többszörösen telítetlen oxidált zsírt fogyasztunk. Azután az inzulin már nem lesz képes “kinyitni az ajtót”.

Az általánosan használt étolajok telitetlen zsírsava valójában omega6 zsírsav. A belőle termelődő prosztaglandin magas vérnyomáshoz is vezethet. (A zsírokra alább még visszatérek.)

A glikémiás index egy viszonyszám, ami azt mutatja meg, hogy az adott élelmiszer 1000 kJ mennyisége mekkora vércukorszint emelkedést vált ki.
Ám nem a vércukorszint emelkedése a legfontosabb, hanem az, hogy az adott étel mekkora inzulin-elválasztásra készteti a hasnyálmirigyet. Ha valamely élelmiszer sok inzulin termelésére késztet, akkor a vércukorszint alacsonyabb lehet, de mivel ehhez az eredményhez sok inzulin termelődésével jutottunk, az nagyon rossz.

Vagyis az a jó táplálék, aminek a glikémiás indexe „önmagában”(!) alacsony és nem pedig azért, mert sok inzulin kiválasztását eredményezi. A táplálék inzulin-stimuláló hatásának a mértéke sokkal fontosabb, mint a glikémiás index!
A fokozott inzulinelválasztás miatt hiperinzulinémia alakul ki. A rendszeresen magas inzulinhatásnak kitett sejtek pedig elveszítik az inzulin-érzékenységüket. A folyamat eredményeként kialakul a 2-es típusú diabétesz.
A magas inzulinszint a szervezetben a zsírraktárak növekedését is eredményezi, tehát elhízáshoz is vezet (ez az elhizás oka!), azt követően pedig a hasnyálmirigy kimerüléséhez.

Az alábbi kis táblázatban látható néhány élelmiszernek a glikémiás indexe (GI-je) és az általa kiváltott inzulinválasz:

Étel GI Inzulinérték Inzulin/GI
Fehér kenyér 100 100 1,00
Alma 50 59 1,18
Banán 79 81 1,03
Narancs 39 60 1,54 !
Szőlő 74 82 1,11
Barnarizs 110 62 0,56
Burgonya 141 121 0,86
Fehérrizs 110 79 0,72
Lencse 62 58 0,94
Mogyoró 12 20 1,67
Szárazbab 114 120 1,05
Chips 52 61 1,17
Csokoládé 79 112 1,42 !
Hal 28 59 2,11 !
Jégkrém 70 89 1,27 !
Joghurt 62 115 1,85 !
Keksz 118 87 0,74
Kukoricapehely 76 75 0,99
Marhahús 21 51 2,43 !
Mézes műzli 60 67 1,12 !
Rozskenyér 60 56 0,93
Sajt 55 45 0,82
Tej 30 90 3,00 !
Tészta 46 40 0,87
Tojás 42 31 0,74
Torta 56 82 1,46 !
Zabpehely 60 40 0,67

Fontos megjegyezni, hogy nemcsak a cukrok, hanem az aminosavak is képesek jelentős inzulin termelődést kiváltani. Lásd pl a marhahús és a hal. (A fehérjék aminosavakból állnak.)

(A közölt táblázat forrása: http://betegsegek.drtihanyi.hu/cikk/a-glikemias-index-tundoklese-es-bukasa-ii)

Egy egészséges ember napi cukorszükséglete mintegy 6-8 g, s ezt a mennyiséget a gyümölcsök bőven tartalmazzák.
Túl azon hogy diabéteszben kerülni kell, a cukor az emésztőrendszerünkre is károsan hat. A cukor a természetben ilyen töménységben nem létezik.
Egy róla szóló tanulmány olvasható itt: http://www.tenyek-tevhitek.hu/cukor.htm
A csokoládéról pedig itt: http://www.tenyek-tevhitek.hu/csokolade-csokohologia.htm

Ám, mint a legtöbb betegség esetében, a cukorbetegség oka is legnagyobbrészben hiánybetegség. Ugyanis a hasnyálmirigyben képződő inzulin, fontos tápanyagok (legfőképpen a króm) hiányában nem képes ellátni a feladatát.
A megoldás tehát az étrend helyes megválasztása (megváltoztatása) és a szervezet tápanyagigényének megfelelő táplálékkiegészítők használata.

A diabetikus anyagcsere normalizálásában a C-vitamin, a B-vitaminok, az E-vitamin és a króm alapvető tápanyagok. Ezek révén a hasnyálmirigy, a máj és az érfalak milliónyi sejtjében elegendő mennyiségű „biológiai üzemanyag” áll rendelkezésre. Ez egyben a legjobb módszer, nemcsak a diabétesz, hanem a keringési-rendszer elváltozásainak megelőzésére is.
(A valós tápanyagigényről egy másik menüpontban külön is szó lesz, itt csak annyit, hogy a C-vitamin szükséges mennyisége naponta nem kevesebb 1000-2000 mg-nál, ill. afölött mutatkozik megfelelőnek, B-vitaminokat 50 mg-os B-KOMPLEX formájában érdemes beszerezni, E-vitamint napi 400 NE mennyiségben, szintén komplex formában azaz tartalmaznia kell mind az alfa-, a béta-, delta- és gamma-komponenseket, a króm szükséges mennyisége pedig napi ~120 mikrogramm.)

Több helyen is leírják, hogy mindkét típusu cukorbetegség oka, lehet genetikai eredetü is, vagyis örökölhető. Nincs okom ezt megkérdőjelezni, de megjegyezem, hogy génhiba esetén is ugyanúgy eredményre vezet a króm (és az emlitett vitaminok) pótlása és vele egyidejüleg a finomitott szénhidrátok (liszt, cukor) elhagyása. Ez a tény pedig azt mutatja, hogy a diabétesz létrejöttében a táplálkozásnaknak minden másnál nagyobb szerepe van.

Az élelmiszerek ipari méretekben történő feldolgozása az élelmiszerek tápanyaghiányának a legfőbb oka.

A finomitott szénhidrátok gyártása, alig száz évvel ezelőttig nyúlik vissza. Cukorbetegség (is) azóta létezik, tehát az öröklődése könnyen visszakövethető, hiszen mindössze néhány generációról van szó.
Jellemzően és nemcsak a cukorbetegség kapcsán, mindig amerikai példákkal dobálóznak, ahol, köztudottan a világon a legtöbb elhizott ember él. Magyarországon tudtommal semmilyen felmérés nem történt. Még az is megeshet hogy a cukorbetegség is csak az amerikaiak körében öröklődik….(?)
(Egyébként, a magyarországi cukorgyártás meghonosításának az esztendeje 1830. A lisztek finomítása még később kezdődött.)

Alapvetően elhibázott az ú.n. nyugati típusu táplálkozási ajánlás általánosan elfogadott arányai, amely a szervezetünknek ill. a sejtjeinknek a sok-sok évezred-évmillió alatt kialakult igényeit nem, vagy tévesen veszi figyelembe: Messze több szénhidrát fogyasztását írja elő és ugyanakkor a szükségesnél lényegesen kevesebb fehérjebevitelt enged. E kettő ajánlott mennyiségének éppen a forditottja lenne megfelelő, azaz mintegy 40-45 energia-százalék fehérje és zsiradék- és 15-20%-nál nem több szénhidrát napi bevitele. Persze, ezt se lehet egyformán mindenkire ráhúzni, hiszen a valós szükséglet több tényezőnek a függvénye, mint pl a kor, egészségi állapot, stb. Ám mielőtt az itt megadott értékeken bárki elszörnyűlködne, pl merthogy a zsír hizlal, nos nem, nem a zsír hizlal. Az elhizás legfőbb oka a magas inzulinszint, s amellett a rossz emésztés, ami pedig a legtöbb esetben éppen a zsiradék hiánya miatt rossz. (Lásd az “Az emésztésről hitelesen” menüpont alatt.)

Az elhizás és a diabétesz egymással szoros kapcsolatban állnak, hiszen az elhizáshoz is a folyamatosan magas inzulinszint vezet és ugyanannak a következménye a II-es típusú cukorbetegség is. Jóllehet nem minden cukorbeteg túlsúlyos, de igensok kövér ember diabéteszes és a többi is mind, halad afelé.

Súlycsökkenést csak a helyes táplálkozás hozhat. A csodakészítmények amelyek önmagukban igérnek fogyást, inkább csak a pénztárcánkra gyakorolnak majd ilyetén hatást….

A zsírokról érdemes egy kicsit részletesebben is szót ejteni….

Szinte valamennyi természetes zsírsav úgynevezett cisz-konfigurációban fordul elő, azaz a szénatomokon lévő hidrogénatomok a molekulának ugyanazon az oldalán találhatók. Ez olyan alakzat, amely “illik” a szervezetünk sejtjeihez, s így lehetővé válik hogy a zsírok kifejtsék fontos biológiai tevékenységüket. Sajnos, éppen ezt a lényegi jelentőségű cisz-konfigurációt teszik tönkre a modern feldolgozó eljárások, mint a hevítés, a fehérítés, a szagtalanítás és a hidrogénezés. Ezek miatt, az egészséges cisz-konfiguráció átváltozik: egészségkárosító transz-konfigurációvá alakul.

Az átalakulás után a hidrogénatomok a zsírsavmolekula szembenlévő oldalán helyezkednek el, s ekkor a molekula kiegyenesedik. A transz-zsírok a sejtmembránt áteresztővé teszik, amiáltal a sejt anyagcseréje felbomlik, a mérgezőanyagok könnyü behatolása lehetővé válik. A sejtmembránba épült transz-zsír rendellenes sejtműködést okoz, amely szív- és érrendszeri, rákos- és egyéb megbetegedésekhez vezethet, s a cukorbetegség kialakulásában is szerepet játszik.

A hidrogénezett étolajok és a margarinok, eleve transzzsírok!
Nemcsak a sok szénhidrátfogyasztás miatti folyamatosan magas inzulinszint okoz(hat) cukorbetegséget és elhizást, hanem a zsírsavak arányának a fölborulása is!

Az olyan étrend, amely csak omega6 zsírsavat juttat a szervezetbe, az erek sejtjeinek a membránját merevvé rideggé változtatja. Emiatt az érfal képtelen tágulni. Mi fog történni? Magasabbá válik a vérnyomás, azért, hogy mégis, továbbra is hozzájussanak a szervek a vérhez. Vagyis a magasvérnyomás egyik leggyakoribb oka az omega6 zsírsav, ami a napraforgóolajban van. De, mindenegyes bolti élelmiszerben is, omega6 zsírsav van! S a margarin is, tiszta omega6 zsírsavból áll!

A sejtek membránját zsírsavak alkotják, amelyből ~50% telitettzsír.
A szervezetünkben minden folyamat olyan mint a mérleg; mindkét serpenyőben a másikkal ellentétesen ható anyag helyezkedik el. (Lásd pl az E- és a K-vitamint. Ezek egy pár. Az E-vitamin a vér folyósságáért felel, a K-vitamin pedig a vér alvadásáért. E két vitamin egyensúlya eredményezi a vér normális viszkozitását.) A zsírsavak esetében az egyik serpenyőben az omega6, a másikban az omega3 van. A két zsírsav között élettanilag az a különbség, hogy az omega6 ridegebbé, merevebbé teszi a sejtmembránt, segíti a zsírlerakódást, növeli a triglicerid-szintet és a gyulladásokat is. Az omega3 viszont rugalmasabbá teszi a sejtmembránt, csökkenti a zsírlerakódást, a triglicerid-szintet és a gyulladásokat is. A kettő egyensúlya teremti meg az optimális feltételt a sejtmembrán- és azzal együtt a sejt megfelelő működéséhez. (Csak megjegyzem, hogy a káros vérzsírnak mondott trigliceridnek is megvan a maga feladata a szervezetben, problémát csak a normálistól jelentősen eltérő szintje okoz. Hasonlóan ahhoz, ahogyan az üldözött szabadgyököknek is létjogosultsága, feladata van. Ha sikerülne kiirtani még az írmagját is, annak a a következménye akár az életünk végét is jelenthetné. – A szabadgyökökről szól a “Szabadgyökök és antioxidánsok” menüpont.)

A vérzsír jellemzőit az elfogyasztott zsiradék zsírsavainak a mennyisége és az aránya befolyásolja!

Dr. Hummel Zoltán szavait idézem:

“A kukorica és a szója jól szolgálja a tehenek esetében a tej hozamnövelését, de a husmennyiség növelésére is hatékony. Egyre több kukoricát, szóját és buzát vetettek ill. vetnek be az állatok takarmányozására. Mi a baj ezekkel a takarmányokkal? Az, hogy szinte csak omega6 zsírsavat tartalmaznak, nincs, vagy alig van bennük omega3! Élettanilag az a különbség a kétféle zsírsav között, hogy az omega6 ridegebbé, merevebbé teszi a sejtmembránt, segíti a zsírlerakódást, növeli a triglicerid-szintet és a gyulladásokat. Az omega3 pedig rugalmasabbá teszi a sejtmembránt, csökkenti a zsírszövetet és csökkenti a triglicerid-szintet és a gyulladásokat. …. (A szervezetünk folyamatai, működése, megannyi apró mérlegként is fölfogható: A jelen esetben a két zsírsav közül az omega6 az egyik, míg a párja, az omega3 a másik kis serpenyőben van. – Szerk. Szennai.) Ha az állatok takarmányában, arányában sokkal több az omega-6 az omega-3 hoz képest, akkor a tej és a hús és a tojás se fog elég omega3-at tartalmazni. Ha a húsban és a tojásban kevés az omega3, akkor nagyobb az esélye a zsirszövetünk növelésének, mintha a réten füvet legelésző állatokból készült ételeket ennénk. Ráadásul a magas omega6-tartalmu olajokat még hidrogénezik is. ….
A margarint napraforgó olajból készítik. A napraforgóolaj hetvenszer több omega6-ot tartalmaz mint omega3-at. A fejlett ipari országok közül nálunk a leggyakoribb a szívinfarktus és a túlsúlyosság. Ennek a(z egyik – Szerk. Szennai) tudományos magyarázata, az ételek magas omega6/omega3 aránya. (Azaz a túl magas omega6-tartalma az omega3-hoz képset. – Szerk. Szennai.)
Hogyan javithatunk táplálékaink omega3/omega6 arányán? …. Úgy, hogy a növényi táplálékainknál (is) odafigyelünk a több omega3-at tartalmazó növényi eredetü ételekre. Például a lenben magas az omega3. Együnk több lenolajat tartalmazó ételt. Ne napraforgóolajat, hanem ahelyett inkább a magasabb omega3-tartalmu repceolajat használjuk. …. Tehát ha nem akarunk túlsúlyosak lenni, akkor nem elég azt figyelnünk hogy ne együnk sok finomitott szénhidrátot (cukrot és fehérlisztet tartalmazó ételeket), mert már a magokra és az állatok szemestakarmányára is oda kellene figyelnünk.”

Tehát úgy a telitett-, mint a telítetlen zsírsavak (omega3-6-9) nagyon fontosak a sejtépítésben. A linolsav (omega6) és a linolénsav (omega3) azomban 50 fok felett oxidálódik.

Sütés-főzésre a telitettzsírok (főképpen állati eredetü zsírok, kókuszzsír) és az egyszeresen telitetlen zsírsavat (olajsav, másnéven omega9) tartalmazó olajok alkalmasak. (Előbbi akár 200 fokig stabil, míg az olajsav legföljebb 160 fokig, de 120 fokig biztosan.) Az olivaolaj és a repceolaj gazdag olajsavban (omega9). A többszörösen telitetlen zsírsavakat tartalmazó olajokat viszont, (az oliván és a repcén kívül az összes többi ilyen,) nem szabad 50 fok fölé hevíteni.

A bolti olajok többsége finomitott vagy hidrogénezett, tehát eleve káros a sejtjeinkre. Az általánosan használt napraforgóolajat pedig, (amely zömmel többszörösen telitetlen zsírsavakat – ~80%-ban linolsavat másnéven omega6-ot – tartalmaz,) egyéb ok miatt is kerülni kellene:
A szervezetünk minden szempontból egyensúlyra törekszik. Így van ez a sokféle zsírsav esetében is, vagyis fontos a zsírsavak egymáshoz viszonyitott aránya: Az olajsav (omega9), a linolsav (omega6) és a linolénsav (omega3) 1:1:1 aránya tekinthető normálisnak. Azok szervezetébe akik csak napraforgóolajat használnak, csak omega6 típusu zsírsav kerül, ami miatt egyensúlyról szó sem lehet, s így hosszabb távon a szervezet normális működése megbomlik, teret engedve számos betegségnek, mint amilyen a cukorbetegség is pl, de az omega6 zsírsav a párja nélkül (omega3 nélkül) erősen érösszehúzó hatásu is, vagyis magasabb vérnyomást kell a szívnek produkálnia ahhoz hogy a szerveket elláthassa.

(Omega3 típusu zsírsav van a halolajban. Alfalinolénsav, mely szintén omega3 zsírsav, legnagyobb mennyiségben a lenmagolajban van.
Csak “kezeletlen” vagyis hidegensajtolt növényi olajokat érdemes venni. Tudni kell azomban, hogy a semmilyen módon nem kezelt olajok romlandók és csak hűtőben/mélyhűtőben tarthatók el hosszab ideig.)

Diéták

Különböző irányzatok alakultak ki, nagyon sokféle diéta létezik. Jellemzően azomban, a szervezet igényeit figyelmen kívül hagyják, ezért hosszutávon az egészséget nem szolgálják. Egyetlen kivételt tennék mindössze, amely hozzásegíthet akár a megelőzéshez, vagy a gyógyuláshoz is. Ez a LOWCARB, amely a szénhidrátoknak napi 72 g mennyiségét ajánlja és a fehérjéknek, zsíroknak és a zöldségeknek a fogyasztására bátorit.

Szem előtt tartva a fentieket, vagyis a tápanyagok ill. ételek mennyiségének és arányainak helyes megválasztásával, a fontos tápanyagok rendszeres pótlásával és ezek következetes betartásával nemcsak megelőzhető a diabétesz, hanem véglegesen meg is gyógyítható!

S íme még néhány szempont amit érdemes betartani a siker érdekében:
Csökkenti az ételek glikémiás indexét 2-3 evőkanálnyi citrom leve.
Hasonló hatással bír a rost is. (A rostok a táplálkozás fontos része. Naponta 30-40 g rost ideális. Bélbetegségekben azomban a rostok fogyasztása nem előnyös.)
A zsír is mérsékli az ételek GI-jét. Egy-egy főétkezés optimális zsírtartalma testsúlykilogrammonként ~1 g. Ez a mennyiség jól működteti az emésztést is. (A zsíroknak az emésztésre gyakorolt hatásáról fontos információ van az “Az emésztésről, hitelesen” menüpont alatt.)
Reggelire, előnyösebb a nagyobb fehérjetartalmu ételeket választani, több szempontból is. Egyrészt, mert a sejtek inzulinérzéklenysége reggel kisebb mint a nap többi szakában és ezért a reggel fogyasztott szénhidrát a vér inzulinszintjét hosszabb időn át tartja magasan. Másrészt, mert ha a szénhidrátokat fehérjékkel együtt fogyasztjuk, ugyancsak csökken a glikémiás index.
A szénhidrátokból az alacsonyabb glikémiás indexűeket kell választani, de a szénhidrátban dúsabb ételeket jobb a nap későbbi részében elkölteni.

A cukorbetegség(ek) kezelésének kiegészítésére ajánlható gyógyteák: fehér babhéj (sok szerves krómot tartalmaz); kecskerutafű (erős hatásu!).
A Gymnema sylvestre nevü növény leveleiből készült kivonat szintén alkalmas a cukorbetegségek kezelésének a kiegészítésésre. Felőle itt lehet tájékozódni: http://www.vitamin-abc.eu/hirek/gymnema-szilver-a-cukor-es-szenhidrat-felszivodas-blokkolo-noeveny.html
Egy 25 napos program keretében, végleges gyógyulást igér a II-es típusu cukorbetegségből ez a weboldal: http://www.25nap.hu/ Érdemes meglátogatni!
Ehhez a programhoz kapcsolódó újabb hír olvasható itt: http://www.naturhirek.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=485&Itemid=296
Valamint Szendi Gábor honlapján a következő cikk: http://www.tenyek-tevhitek.hu/cukorbetegseg-diabetesz-gyogyithato.htm
Ajánlott irodalom:
Dr. Légrády Péter: Tojás, táplálkozás, egészség címü könyve. (A leghitelesebb ismeretanyag az emésztésről.) (A neten is fellelhető: http://www.szamosmiklos.hu/tojaskonyv/)
Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás címü könyve. (A nyugati típusu táplálkozásnak a betegségekkel való kapcsolatáról, az eddig megdönthetetlennek hitt egészségügyi mítoszokról dogmákról kiméletlenül lerántja a leplet.)

Jellemző, hogy a gyógyszeripar mindenféle betegségtünetre kifejleszt valamilyen kemikáliát, “gyógy”-szert, amit aztán úgy hirdet mint a létező legjobb megoldást. Mások, különféle szerkezetekkel igyekeznek hatni a szervezet jelzéseire tüneteire.

Új “technikai vívmányról” ad tájékoztatást az itt olvasható írás: http://napidoktor.hu/cikk/101.14371/Megvan-a-cukorbetegseg-ellenszere
“… egy hatalmas, kolbászbőrhöz hasonlító vékony implantátumot ültetnek be, amelyen az étel felszívódás nélkül továbbhalad a bélrendszer alsóbb szakaszába. …”

A cikk azt sugallja, hogy ezt probléma nélkül meg lehet tenni, vagyis ezután már nem kell majd törődni bajlódni holmi egészségesen táplálkozással, mert e korszakalkotó találmány a cukorbetegségnek a gyógymódja.

Nem tudom, a dr. Légrády Péter vagy dr. Hummel Zoltán, akik minden energiájukat az emésztés folyamatának a jobb megismerésének áldozták, vajon mit szólnának ehhez?

A különbőző bélszakaszok feladata más. A nyombélben szivódnak fel a tápanyagok. Ha emésztetlenül jutnak tovább a vastagbélbe, annak rövid időn belül súlyos következményei lesznek. De ez nem érdekes. A cél a profit! A http://www.tenyek-tevhitek.hu/ oldalon legújabban megjelent “Cliff Kuang: A tészta, nem a szalonna tesz dagivá” cimü cikkből való az alábbi, nagyon szemléletes kép.

A szénhidrátokkal az a probléma, hogy megbolondítják az inzulinszintet, amitől viszont a sejtjeink több zsírt vesznek fel:

Kérem, sziveskedjenek meglátogatni a http://www.tenyek-tevhitek.hu/nem-a-szalonna-hanem-a-teszta-tesz-dagiva.htm weboldalt és elolvasni a “Cliff Kuang: A tészta, nem a szalonna tesz dagivá” cimü cikket!

Szennai László


Lisa blog's

Se i tuoi sogni dovessero volare più in alto di te,lasciati trasportare.Almeno nella fantasia, non poniamoci mai dei limiti.

Frontoldal

A Népi Front blogja

Turan Ülküsü

World Of Turanic Peoples

The Coraline

A squeaky-clean theme for WordPress.com

Barbados Underground

Barbados News, Politics, Opinions, Sports, Culture, Religion and Media

Hivatásos Múzsa

... az ihletedért, inspirációért, egy jó szóért ...

Gondolatok Világa

Iránytű az érzelmekhez!

vektorblog

This WordPress.com site is the bee's knees

Szkíta-Hun-Magyar

Szkíta – Hun – Magyar igazságok. A magyar nép, a MAG NÉPe! A MAGyar az ŐSnyelv!

Magyar sorsot MAGyar kézbe!

A pártok csak pártoskodnak, megosztják s nem képviselik a nemzetet!

Don Charisma

because anything is possible with Charisma

Valaki blogja

Valaki blogja információs és moderált blog .Magyarok ' Szeressük egymást ' Ha nem tudjuk,legalább tiszteljük egymást és segítsünk egymáson a bajban,mert nehéz és szebb jövőnk lesz ' További szép napot'

Grosir Sandal Hotel - Produsen Sandal Hotel - Jual Slipper Hotel

Grosir Sandal Hotel, Produsen Sandal Hotel, Jual Slipper Hotel, Pesan Sandal Hotel, Jual Sandal Hotel Murah, Grosir Sandal Promosi ~ SANDAL HOTEL BERKELAS untuk YANG BERKELAS

Jay Squires' Septuagenarian Journey

Dude's Used His Second Wind and Just Launched Into His Third

THE JAPAN BLOG DIRECTORY

The Directory of Japan related blogs

Billy Martin

Transformational Leadership

Ökológia

Általános- és Közösségökológia, Biológiai kutatás módszertana tantárgyak honlapjai

BATBOLD

ALL THE LATEST NEWS FROM ME

Add URL

Add URL is providing the best SEO friendly directory.

Scythian Empire

Scythian – Hun – Hungarian truths. The Hungarians of the Ancient Language!

Kendall F. Person, thepublicblogger

where writing is a performance art and every post is a show

Hazafias Blog

Ez egy Hazafias Magyarokról szóló Blog

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Információk, politikai elemzések, értekezések, interjúk, belföldről és külföldről (NIF)

Aries Hungary Network | International Business Directory - Web Linkek

Itt megtalálja mindazt, amely egészségét biztosítani tudja!

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 230 követőhöz

%d honlapszerkesztő ezt szereti: