Archive for 2011. október

„Hadd Terjedjen a jó, – vetni kell, bárki is arat.”

október 30, 2011

„HADD TERJEDJEN A JÓ, – VETNI KELL, BÁRKI IS ARAT.”

Szerző:  Lajos Atya és Szabó György

„Minden rét és mező, valamennyi hegyoldal és lankás mind megannyi patika”(Paracelsus) = ISTEN PATIKÁJA

  • A nevetés a lélek pihenése.
  • A vidám kacagás a lélek tüsszentése.
  • Csak a szívünkkel látunk jól …
  • Ahol szeretetet vetünk, ott öröm sarjad.
  • A tövis, amely az életben szúr, rózsát terem az örökkévalóságban.
  • A természet gyógyít, ha lassan is, de gyógyít.
  • Aki téged mindenestől megteremtett, mindenestől visszakövetel magának.
  • Isten útjai vezethetnek sötétségbe, de mindig világosba torkollnak.
  • Ti Isten temploma vagytok, és az Isten lelke lakozik Bennetek.
  • Életed legfontosabb pillanata a jelen pillanat, legfontosabb embere, akivel most kell leülnöd beszélgetni. Legfontosabb tetted a szeretet.
  • Ne tartályok legyünk, hanem források.
  • Minden szép, amire szeretettel nézünk.
  • Az orvos nem ura, hanem csak szolgája a természetnek. Ezért úgy illik, hogy az orvoslás tudománya a természet akaratát kövesse.
  • Ha Istennek nem lenne rád szüksége ott, ahová helyezett, nem rendelt volna oda.
  • A Teremtő három orvost rendelt a számunkra: Dr. Csend, Dr. Diéta, Dr. Humor
  • Amikor azt hiszed, hogy minden elveszett, a nap a hegyek mögé csak nyugodni tér.
  • Örüljünk mindig annak, amink megvan! A világ mindig olyan, amilyennek látjuk!
  • S ha mindezt megvalósítottuk, úgy” hóttig” megélünk.

NAGYON FONTOS TANÁCSOK:

  • Minden nap séta a friss levegőn !!! + Légzőgyakorlat: orron be, szájon lassan ki.
  • Nyers gyümölcsök: CSAK AZ ÉTKEZÉSEK KÖZÖTTI IDŐBEN FOGYASZTHATÓK !!!
  • Gyógyteákat IS EKKOR FOGYASSZUNK, ÉS LEGALÁBB FÉL ÓRÁVAL

ÉTKEZÉS ELŐTT !!!
Zöldség- és gyümölcsleveket (sárgarépa, cékla, stb.) UGYANÍGY !!!

BETEGSÉGEK OKAI: Kriticizmus: izületi gyulladást,
Düh: keléseket
Sértődés: tumort okoz,
Bűntudat pedig behozza a fizikai fájdalmat a szervezetbe.

A GYÜMÖLCSÖK, ZÖLDSÉGEK, GYÓGYNÖVÉNYEK JÓTÉKONY HATÁSAINAK ISMERETE ÉS ALKALMAZÁSA NEM HELYETTESÍTI AZ ORVOSI DIAGNÓZIST ÉS KEZELÉST !!!

AZ ALÁBBI GYÓGYMÓDOK KIEGÉSZÍTÉSEKÉNT OLVASD EL AZ ANYAG VÉGÉN LÉVŐ BÜKKSZENTKERESZTESI FÜVESEMBER (SZABÓ GYÖRGY) TANÁCSAIT IS !!!

AGYÁLLAPOT ERŐSÍTÉSE:
Rendszeresen fogyasszunk néhány szem mazsolát, diót,vagy mandulát. A szőlőcukor is az agy egyik fő tápláléka. Jó az endívia saláta, mert az fokozza az agytevékenységet

AGYÉRELMESZESEDÉS:
Jellemző a fülzúgás, feledékenység, fejfájás és szemfáradékonyság Jó rá az akácméz. Az akácméz kihúzza a salakot a szervezetből, és lehúzza a vérnyomást. Tanuljunk állandóan, mert az élesíti az agyat. Vagy keresztrejtvény-fejtés, megtanult versek ismétlése, nyelvtanulás.

AGYMŰKÖDÉST SEGÍTI:
dió almával

ALLERGIA:
Feketeretek-leve reggelente, kúraszerűen – egy kis pohárnyit. Szeleteljük fel a retket, és hintsük meg kandis-cukorral. Ezt a gyógyító levet igyuk meg Makrobiotikus étrend !

ALVÁSZAVAR:
Szárított almahéj-tea. Fél liter vízben 3 percig lassan főzni, majd citromfüvet rádobni. Kihűlés után citrommal és mézzel ízesíteni.

ANYAGCSEREZAVAR:
Dió – gyümölccsel együtt eléri a kívánt hatást. Érdemes a diót megpróbálni íróval vagy sárgarépával együtt fogyasztani.

ARANYÉR:
Tölgyfakéreg-ülőfürdő, vagy kamillás fürdő. Csalánlevél főzettel mosogatni rendszeresen a beteg testrészt, de a gyermekláncfű is jó. Fontos, hogy rendszeresen fogyasszon a beteg aszalt szilvát !

ARCÜREGGYULLADÁS:
Egészséges étrend! Búzacsíra, saláta, spenót, paradicsomlé – mert antibiotikum van bennük !

ASZTMA
Mellőzük a tejet, tejterméket !!!, a lisztes készítményeket !!, az édességet !! Mérsékeljük a folyadék túlfogyasztását !! Torma mézzel elkeverve. Jó a szíverősítő galagonya-tea vagy rozmaring, ill. citromfű-tea.

ASZTMAROHAM:
Cseppentsünk levendulát forró vízbe, és ezt lélegezzük be !

ATOMPOR FERTŐZÉS:
Jelei lehetnek: izzadás, gyengeségérzet, fehér arc. Javallott: naponta almahéjtea, nyers saláta. Masszírozni rendszeresen: vese-, mellékpajzsmirigy-, anyagcsere- stb. pontokat.

AURA:
Ha nem akarjuk, hogy kilyukadjon az auránk, három hétre PATISSONBÓL készítsünk pörköltet

BAKTÉRIUMÖLŐ
hatóanyagok: A keskeny útifűben, mentában, citromfűben, zsályában, a kolostorkertek virága, csodaszer: baktérium- és gombaölő, fertőtlenítő és gyulladásgátló a forrázata.

BELEK méregtelenítése:
körte

BÉLFÉRGEK ellen: (Gyerekeknél☺ nyers sárgarépa és nyers csemegekukorica

BÉLRENDSZERI PROBLÉMÁK: dió – almával is . Vastagbél működését segíti. 2 kávéskanálnyi koriander magot áztassunk 1 csésze forró vízbe10-15 percig. Étkezések között igyuk meg. Kiküszöböli a baktériumokat, enyhíti a felfújódást és a telítettség érzését. Segít a gyomorgörcsöt oldani.

BÉLRENYHESÉG: Hagyma: „az egészség elixírje. Kúraszerű használata tanácsos. Só nélkül !!! De mézzel, olajjal, paradicsommal együtt lehet.

BÉLTAKARÍTÓ: szilva, aszalt szilva (Az aszalt szilvát mindig mossuk le forró vízzel !!!!)

BÖJT :
Hetente 1x ajánlatos. Pl. egy egész nap csak aszalt szilvaleves (szükség esetén + kevés barna kenyér. !!!Figyelem: az aszalt szilvát mindig mossuk le forró vízzel !!!)

BŐRRÁK:
Mindenféle rák a nyiroknál jelentkezik. Fontos, hogy a verejték kijöjjön. Csak a bodza virága jó teának. Lásd még: „Rák”

CÉRNAGILISZTA-hajtó:
a fokhagymás tej.

CUKORBAJ:
Az orvosi szakvélemény fontos, de az étkezés átállítása is !!! C-vitamin pótlására savanyú káposztát. Cukor helyett REGGEL kevés méz még megengedhető, mert a szemnek viszont nagyon jót tesz. SOK MOZGÁS A SZABADBAN !!!!!! Napi másfél liter tea: babhéj, zsálya, csalán Nyersen: petrezselyem. Nyers zöldség és gyümölcs (a gyümölcs cukrozás nélkül!) Benedekfű teája legyen időnként, de meghatározott rendben. Igen fontos a nagylábujj masszírozása. Búza helyett korpa és dió keveréke, és zöldségleves. Fontos az ágynyugalom is. Az ágymelegben regenerálódik a hasnyál.
Vízhajtó lehetséges még külön is: tarackgyökérből. ÉPÍTŐ, P O Z I T Í V GONDOLATAI LEGYENEK !!!

COLITIS ULCEROSA:
lásd: fekélyes VASTAGBÉL

CSÍPŐIDEG GYULLADÁS:
fekhely legyen mindig kemény, és feküdjünk mindig laposan. Szükséges az ülőfürdő. Ebbe tegyünk borókaágacskát. Bedörzsölni a fájó tagot lehet úgy, hogy alkoholba áztatunk 10 napra páfránygyökeret, leszűrjük, és ezzel dolgozunk naponta. Vagy alkalmazhatunk párakötést kámforszeszes kivonattal, vagy kamilla- ill. cickafarkfűvel. Tea: Bodza vagy orbáncfű Nem szabad hidegre ülni és álldogálni sem !!!

CSONTERŐSÍTŐ:
Pl. szezámmag (az egyik legjobb kalcium-forrás), petrezselyem, cseresznye

DEPRESSZIÓ:
Dió – almával, citromfű

EKCÉMA:
Z A B T E A fogyasztása. Hosszú ideig éljünk vele! Napi adag: 1 liter vízhez 1 kanál zab, lassú tűzön 10-15 percig főzzük. Fontos a nyers koszt !
EKCÉMA ÉS EGYÉB KIÜTÉSEK: Forró kamilla teában „füröszteni”, majd tejes étolajjal bekenni (2 ek étolajba fél kávéskanál forralt tejet kell tenni) + ZABTEA fogyasztása

ELEKTROSZMOG ELLEN:
Friss sárgarépa vagy leve

EMLÉKEZŐTEHETSÉG erősítése:
Igyunk rendszeresen bodzateát és citromfűteát! Fogyasszunk legalább 1 csokor petrezselymet naponta. Tanuljunk versrészleteket, memorizáljunk.

EPEKŐ, EPEHOMOK:
Reggelente kúraszerűen egy kis pohárnyi fekete retek leve. – szeleteljük fel a retket, és hintsük meg kandis cukorral. Ezt a gyógyító levet igyuk.

EPILEPSZIA:
Forduljunk orvoshoz! Ha nincs orvosi segítség:Homlokra, tarkóra kelkáposzta pakolást tenni 1-1 órára. Mindig a kelkáposzta belső oldalát használjuk fel. Elgöngyöljük egy üveggel a kelkáposzta rostjait, hogy ne törjön. Utána bedörzsölni olivaolajjal ezt a tájat 3 percig. Este lefekvés előtt bevenni mézel kevert olivaolajat. (2 ek) Főzzünk fűszermentesen, mert a fűszer előidézheti az epilepsziás rohamot. Cukor helyett mindig mézet használjunk. Főzzünk húsmentesen. Diéta: tilos a szesz, kávé, bab, borsó, vörös- és fokhagyma, bors, mustár, szalonna, füstölt húsok. Cickafark vagy rozmaring tea.

ÉDESÍTÉS:
Lehetőleg akácmézzel, ne cukorral

ÉGÉSI SEBEK :
Kézen: reszelt nyers burgonya (nyers) mézet az égési sebre. – Megégett bőrfelületet először is azonnal hideg víz alá tenni, míg a tüzesség le nem csillapszik. Utána 2 tojás fehérjét felverni, és az égett bőrre rákenni – lassan, rétegesen !! (Első réteg megszárad, hártyát képez, rá a második réteg, stb. kb.) Másnapra a BŐR IS REGENERÁLÓDIK, NYOMA NEM MARAD AZ ÉGÉSNEK !!!

ÉRELMESZESEDÉS:
Alma, szezámmag, idősebb korban: galagonya-tea 1 és negyed liter vízben felforralni 20 dkg cukrot, mikor langyos lesz, hozzáadni 8 dkg darabokra vágott tormát, 8 dkg darabokra vágott fokhagymát, 2 egész citrom héját felszeletelve, és a levét belenyomni. Mindezeket egy 2 literes uborkás üvegbe tesszük. Jól összekeverjük. Lazán lekötjük papírral, és 14 napig hűvös helyen állni hagyjuk. Közben párszor felkeverjük. Leszűrve üvegbe palackozzuk, bedugaszoljuk. Dózis: reggelente, éhgyomorra egy-egy kupicával fogyasztunk belőle. Ez a mennyiség egy kúra. Kis pauza után megismételhetjük.
ÁLTALÁNOS FELFRISSÜLÉST ÉS KÖZÉRZETJAVULÁST EREDMÉNYEZ. AZ EREK BŐVÜLTEK LESZNEK. SZABADABB LESZ A KERINGÉS, MEGTISZTUL MINDEN FELESLEGES MÉSZLERAKÓDÁSTÓL. ELMARAD A SZÉDÜLÉS, FEJFÁJÁS.!

ÉRRENDSZERI BAJOKRA: cickafark-tea

ÉRSZŰKÜLET a lábban:
Az orvos tanácsán kívül: Ne fogyasszunk erős fűszereket, és kerüljük a só fogyasztását!

ÉRTISZTÍTÓ:
petrezselyem, fokhagyma

ÉRPÁNT-ÉRZÉS A COMBON:
Meridián masszírozás rendszeresen. + Étrend átalakítás

FAGYÁS:
Levendulaolaj – jó ecsetelőszer.- a viszkető bőrt bekenni vele.

FEHÉRFOLYÁS:
Makrobiotikus étrend követése. Fehér fagyöngy teát(hideg vízben áztatni) inni, és fürdőt készíteni belőle (a fagyöngyöt csak hideg vízben áztatjuk, nem főzzük). A betegség gyógyulása hosszadalmas.

FEJFÁJÁS:
Reszelt torma vagy vöröshagyma gézbe csavarva, tarkóra.

FEKETE HÁLYOG
(népi elnevezés): Forduljunk azonnal orvoshoz !

FOGÍNYGYULLADÁS:
Hagyma: „az egészség elixírje” (Kúraszerű használata tanácsos!) SÓ NÉLKÜL!, de mézzel, olajjal, paradicsommal együtt lehet.

FORGÓCSONTOK fájdalma:
Borban megfőzött, darával összekevert kakukkfű. Ezt a főzetet kell a fájó testrészre helyezni. FOLYADÉKBEVITEL: lásd: „Helyes IVÁS-ról”

FÜLFÁJÁS:
Tarkóra tett fokhagymapakolás Fokhagymagerezd tisztítva fülbe téve – amíg az orvoshoz érünk. Forró sót NEM AJÁNLOTT a fájó helyre tenni, mert a gennyet szétdobja! Jobb a felvágott, megforrósított vöröshagyma bekötve egy zsebkendőbe, majd a fülre téve, és puha ruhával betakarva. Segít a gyulladás gyorsabb lejátszódásában.

FÜLZÚGÁS ellen:
Orvoshoz fordulni (lehet agyérelmeszesedés is). Akácméz rendszeres fogyasztása. Kövirózsa levelének elrágcsálása

GOMBÁK ELLEN:
Kakukkfű tea. 1 teáskanál növényt leforrázunk 2 dl vízzel. Hagyjuk állni 4-5 percig. Leszűrjük, reggel és délután fogyasztjuk.

GÖRCSOLDÓ:
Citromfű !Teaként vagy nyersen fűszerként. – „Erősíti a főt, jót tesz a testnek, elhajtja a rossz gondolatokat, tisztítja a légzést”

GYOMOR
Jó a gyomornak a reggel fogyasztott nyers burgonyalé

GYOMORFEKÉLY:
Nyers krumpli leve, étkezés előtt meginni. Csak kúraszerűen! Nyers sárgarépa-lé is jó. – akácvirág+fehérárvacsalán+kálmosgyökér Egyenlő arányú keverékükből 1-1 evőkanálnyit leforrázni reggelente, 20 percig állni hagyni, majd leszűrni. Főétkezések előtt 3 részletben meginni. -Cickafark, + apróbojtorján + fehérmályva + körömvirág + édesgyökér teakeverék.

GYOMORRONTÁS:
Folyadékot igyunk, DE NE CUKROSAT ! Könnyű ételek, pl. vízben főtt burgonya – amíg a gyomrunk meg nem nyugszik. Citromfű-, menta-, kakukkfű tea

GYOMOR-RENYHESÉG:
Hagyma – kúraszerű használata só nélkül!!!, lehet mézzel, olajjal, paradicsommal együtt.

GYOMORSAV:
HA SOK: Nyers krumplilét inni az étkezések előtt fél órával. Savas ételek, húsok, tejtermékek mellőzése.
HA KEVÉS: Keserűt fogyasztani. Ezerjófű tea .
Emésztőrendszer erősítésére: cékla-lé, vagy -saláta olajjal, almával, hagymával. Kúraszerűen fogyasztani, időnként szünettel.

GYULLADÁSOK
Gyulladások ellen Zsálya-tea: 1 liter forrásban lévő vízbe 1 ek aprított zsályalevél. Pontosan 3 percig forraljuk, tűzről levéve egy kis kanál mentalevelet bele. 10 percig állni hagyjuk, és leszűrjük. homlok-gyulladásra: Egészséges étkezés ! Búzacsíra, saláta, spenót, paradicsomlé – mert antibiotikum van bennük.

HAJHULLÁS:
Oka lehet: gyenge vérkeringés, szívgyengeség, májbetegség, hajgomba vagy a haj festése. Meg kell szüntetni az előidéző okot! Azután a hajgyökér megerősítése: ecetben főzött csalángyökérrel bedörzsölni a fejbőrt. Levendula-olaj + alkohol fele-fele arányban. Bedörzsölni a fejbőrbe.

HALLÁS: NAGYOTHALLÁS:
Kövirózsa levelét megtörve, a kijövő cseppet a fülbe téve. Ezt addig ismételjük, amíg a hallásunk nem javul. A fülcsont mögötti részt finoman masszírozni.

HANGSZÁL PROBLÉMA:
Édesgyökeret, fekete cukrot vagy szalmiák cukrot szopogatni. Légcső-gégefő masszírozás.

HASNYÁLMIRIGY GYULLADÁS:
A-, E-vitaminhiány a szervezetben, esetleg zsírmáj vagy alkohol van jelen. -Élénkítő: Kákics – salátának !!! Igy háromszor annyi vas, C- és A-vitamin van benne, mint hasonló más növénybe.

HÖRGHURUT:
Levendulát cseppentsünk forró vízbe, és ezt lélegezzük be. Reszelt tormát – fejünket pokróccal kicsit letakarva – lélegezzük be. Torma mézzel elkeverve.

IDEG-BÉNULÁS, GYULLADÁS, ZSÁBA:
Diéta, káposztapakolás a gerincre, sok mozgás, Szklerózis multiplex) türelem, masszírozás: vese, hólyag, mirigynél. – Ülőidegzsába: ld. „Ü” – Csípőideg-gyulladás : ld. „CS”

IDEGRENDSZERI – Még nem szervi baj állapotában:
Teák: gyermekláncfű gyökér, zsurló, csipkebogyó, cickafark egyenlő arányban. Természetes táplálkozás. Önszuggeszció, reflexmasszázs.

INFLUENZA ellen:
– Reszelt alma céklával, citromos vízzel. A kicentrifugázott levük még jobb !!!! – Gyógyteák: kakukkfű, körömvirág, zsálya, hársfa, bodza – káposzta, csalán, torma
– Fokhagymát szétnyomni, mézet rá, és úgy lenyelni – vöröshagymára fél citrom leve – úgy enni. – Vöröshagyma héját rövid ideig főzni, ízesíteni mézzel. Segíti a felköhögést. – Reszelt tormát – fejünket egy picit betakarva – lélegezzük be. – Váladéktól megszabadulni: Kakukkfű tea (csak forrázni szabad !
– Majoránnát kevés zsíron, fedő nélkül forrósítsunk fel. Amilyen melegen csak bírja a kezünk, kenjük fel a majoránnát a beteg hátára és V-alakban elöl a mellkasára is. – Állati fehérjék (tej, hús, vaj,stb.) teljes mellőzése – Gyümölcs, zöldség, gabonafélék, burgonya fogyasztása – Sok folyadék, és könnyen felszívódó szénhidrátok (fehér kenyér, zsemle, méz, stb.)

INFLUENZA + LÁZ ellen:
Nyers cékla, alma és citrom leve – centrifugálva.

ISIÁSZ:
Álldogálni nem szabad. Hidegben és hidegre sose üljön le! Kiváltképp legyen óvatos a „beres”-hónapokban. Teája lehet bodza, orbáncfű és nyírfalevél keveréke.
A borban megfőzött, darával összekevert kakukkfű-főzetet a fájó testrészre helyezni. Nyáron felvágott paradicsomot tegyünk rá.

A helyes IVÁS-ról:
2 phár víz rögtön felébredés után – segíti a belső szervek működését.
1 pohár víz 30 perccel étkezés előtt- elősegíti az emésztést
1 pohár víz fürdés előtt – csökkenti a vérnyomást
1 pohár víz lefekvés előtt – megelőzi az agyvérzést, és az alvás közben gyakran előforduló szívrohamot.

KELÉS :
Nyers mézet rátenni. Fertőtlenít, tartósít. Hámozott, karikázott krumplit reggel és este a fájós részre.

KOLESZTERIN-Csökkentő:
Pl. hidegen sajtolt olaj (olivaolaj), reszelt torma, petrezselyem, méz fokhagymával, csalántea.

KÖHÖGÉS ellen:
1 fej héjas vöröshagyma főzete mézzel, citrommal. 10 percenként 1-1 korty gargarizálva majd lenyelve.

KÖSZVÉNY:
Szőlő, alma, naspolya, gyermekláncfű kefirbe keverve. Jó a reggel fogyasztott nyers burgonyalé. Rozmaringot 10 napig áztatunk alkoholban, majd leszűrjük.(A 10 nap alatt néha rázzuk fel. Ezzel kenjük a fájós testrészeket. Rozmaring-főzet: segíti az agyműködést is, frissíti az emlékezetet, jó szél- és epehajtó. Javítja az emésztést.

KULLANCSCSÍPÉS:
Igen fontos a csalántea hosszadalmas fogyasztása. Rendszeres, naponkénti masszírozás: fej, hipofízis, gerinc és idegvégződések pontjainál.

KULLANCSELTÁVOLÍTÁS ŐRSÉG-I MÓDRA:
Nyálazzuk meg a gyufa fejét, majd közvetlenül a- belénk fúródott- kullancs teste mellett lassan körözzünk, mintha kenegetnénk. A kullancs pár másodperc múlva átmászik a gyufára, mert nagyon szereti a foszforos illatot,képes elhagyni miatta a testünket, és így még véletlenül sem marad bennünk a feje sem.

KULTÚRMÉRGEK:
Kedvenc mérgeink: pl. a kávé: epesav okozója. Igen rosszat tesz a vesének. a cukor: 1 kockacukor elvihet egy napi összes vitamint a szervezetből. Lásd még: „Mérgek”-nél

L Á B :
Hideg lábakat este csalánteában áztatni. Jó és nyugtató az esti rozmaring-lábfürdő

LÁBDAGADÁS:
Főzésnél konyhasó helyett tengeri só minimális mennyiségben !!! Csak akkor az ételbe, ha már készen van !

LÁBÉRSZŰKÜLET:
Fokozzuk a vérkeringést: Kinyújtott lábbal háton fekve, majd oldat fekve, aztán hason és végül a másik oldalon fekve körözzünk! Majd térdben behajlított lábbal ugyancsak irjunk le köröket mind a négy helyzetben. Dolgozzunk mind a két lábbal ! Vigyázat: a hirtelen mozdulatok károsak lehetnek !

LEGYEK, SZUNYOGOK ellen:
Bazsalikom ablakba, balkonra Fahéj-szegfűszeg-főzetet kis tálkákba kirakni (asztalra, ágy mellé) (a vaníliáscukor nem jött be!)

LÉGÚTI BETEGSÉGEK:
Kakukkfű, torma, vöröshagyma nyers reszelt, Káposzta, csalán, szezámmag Vöröshagymára fél citrom leve – úgy enni.

LÉGCSŐHURUT:
Hagyma: „az egészség elixírje. – Kúraszerű használata tanácsos. Só nélkül !!! De mézzel, olajjal, paradicsommal együtt lehet. – Reszelt tormát – fejünket egy picit betakarva – lélegezzük be. Váladéktól megszabadulni: Kakukkfű tea (csak forrázni szabad !

LUMBAGO :
Orbáncfű-olajos bedörzsölés – virágát befőttesüvegbe + felönteni olivaolajjal. 2 hétig napon tartjuk, majd leszűrjük. Sötét üvegben, hűvös helyen tároljuk.

MÁJ –nak jó:
a reggel fogyasztott nyers burgonyalé, Gyermekláncfű kefírbe
MÁJSORVADÁS:
Csipkelekvár vagy tea maggal együtt fogyasztva. Tea: 1 liter naponta: zsurló, orbáncfű, csalán, tarackgyökér egyenlő mennyiségben Ezt este beáztatni, reggel felforralni.

MEDDŐSÉG ESETÉN:
Csalántea, fontos a gólyaorrfű tea.

MÉZ :
IDŐSEK NE FOGYASSZANAK PEMPŐS MÉZET ! LÉPES MÉZET NE EGYÜNK! MÁRMINT LÉPET NE!

MÉREGTELENÍTÉS:
= az immunrendszer erősítése, a szervezet teljes kitisztítása, a máj erősítése. – Izzasztás, – Nyersen sárgarépa- és céklalé fogyasztása nagy mennyiségben – Hús mellőzése – gyógyteakúrák: bodza, hárs, csalán(napi másfél-két liter!), diólevél, zsurlófű, cickafark, körömvirág, nyírfalevél HÁROMFÉLE TEÁNÁL TÖBBET NE KEVERJÜNK ÖSSZE, MERT A SZERVEZET NEM EMÉSZTI MEG, NEM DOLGOZZA FEL!
Ezeket a teaféléket ne alkalmazzuk szív- és érrendszeri megbetegedéseknél !!! – Alma-kúra: Étkezés előtt naponta 3 alkalommal enni. „Naponta 3 alma az orvost is távol tartja” ! – Belek méregtelenítése: körte – Szervezet kimosója: dinnye

MÉRGEK:
Kedvenc mérgeink: pl. a kávé: epesav okozója. Igen rosszat tesz a vesének.a cukor: 1 kockacukor elvihet egy napi összes vitamint a szervezetből

MÉRGEZÉS (Toxémia):
Leárnyékolni a fekhelyet. Salátaféléket kell készíteni, de só nélkül ! – Csalánteát kell készíteni. A folyadék desztillált víz legyen! Masszírozás – különösen az ujjhegyeket!

MIRIGYEK-nek jó:
Gyermekláncfű – aprítva, kefirbe keverve Reszelt torma

NÁTHA :
– Zsebkendőre levendulát csepegtetni, és ezt belélegezni. – Mellkast disznózsírral kenegetni. – Jó meleg, mézzel ízesített gyógyteát inni. – Majorannát kevés zsíron, fedő nélkül forrósítsunk fel. Amilyen melegen csak bírja a kezünk, kenjük fel a majorannát a beteg hátára és V-alakban elöl a mellkasára is.

NYIROK-GYULLADÁS:
Egészséges étrend ! – Búzacsíra, saláta, spenót, paradicsomlé – mert antibiotikum van bennük.

NYOMBÉLFEKÉLY:
Cickafarkfű– főzete védi a nyálkahártyát, segíti a sejtek regenerálódását. Antiszeptikus, hámosító, összehúzó hatású.

NYOMELEM- ÉS VITAMINSZÜKSÉGLET:
Búzacsíra, gabonamagvak csirái, olajos magvak Összes nyomelem: szilvában

OLAJTERÁPIA:
Ha úgy érezzük, egészségünk nincs egészen rendben: Az egy evőkanálnyi olajat csak szürcsölni-szívni kell, és persze ha megfehéredett, kiköpni! A gyógyító eljárást a szervezet bonyolítja tovább. Azonnal megkezdi az olaj a gyógyítást. Figyelem!!!: Kiköpés után a szájat kiöblíteni, kitisztítani, mert a „folyadék mérgező”!!!
EZT AZ OLAJAT LENYELNI TILOS !!!

ORRMELLÉKÜREG-GYULLADÁS:
– Reszelt tormát – fejünket egy picit betakarva – lélegezzük be.

ÖREGEDÉS-LASSÍTÓ:
Fokhagyma

PATTANÁSOS ARCRA:
Tyúkhúr-saláta

PÁRAKÖTÉS:
Lehetséges kámforral, kamillával, cickafarkfűvel vagy almaecettel.

PROSZTATA:
Nagyobbodásnál: naponta 1 kanál tökmagolaj

RÁK –Megelőzés:
Az orvosi kezelések, előírások mellett: SZIGORÚ ÉTREND !! DE a nyers koszt még egészségesebb ! TIlOS: állati fehérjét, lisztes ételeket, édességet enni !
Szilva : sejtburjánzást csökkentő Cseresznye, Bőrráknál: Teának csak a bodza virága jó !

REUMA:
– Szőlő, alma, naspolya, gyermekláncfű kefirbe keverve. – Jó a reggel fogyasztott nyers burgonyalé. – Élő macska szőrzetéből puha anyagú zacskóba tenni, majd ezt a fájó gócra fektetni. – Reszelt torma gézbe csavarva, 10-20 percig a fájó részre. !!! Előtte jól bekrémezni !!!

ROVARCSÍPÉSRE:
– Nyálazzuk be a csípés helyét, és tegyünk rá: összezúzott fokhagymát, vagy összezúzott vöröshagymát, vagy nyers burgonyát, vagy orvosi zsálya levelét.

SALAKTALANÍTÁS:
Akácméz reggel, gyermekláncfű-saláta, körte

SCLEROSIS MULTIPLEX:
Diéta, különösen az aludttej jó! Agyag- vagy káposztapakolás hátul a gerincre. Masszírozás a mirigy-, anyagcsere-, vese- stb. pontokon. Sok mozgás, és TÜRELEM, TÜRELEM, TÜRELEM.

SEB :
(Gennyes seb) Hámozott, karikázott krumplit tegyünk reggel és este a fájós részre.

SZAMÁRKÖHÖGÉS:
Fekete retek: kivájt közepébe mézet tenni, amikor már leveses, meginni.

SZÁJSZAG, Rossz szájíz:
ánizsmag rágcsálása

SZEM :
Először mindenképpen orvoshoz fordulni. Együnk nyerset naponta: pl. fokhagyma, petrezselyem, használjunk fűszerként kakukkfüvet, mentát, csalánt. Dió – almával is, sárgarépa -Gyengülő látás: Kérhetünk az orvostól A,B,E-vitamint. (Igen jó a ligetszépe olajos változata teába éppúgy mint a szembe csöpögtetve.) – Kettős látás: Naponta igyunk 7 dl almahéj-teát (csak piros héjú almából !!!) – forraljuk 5 percen keresztül LASSÚ FŐZÉSSEL !
Fogyasszunk rendszeresen nyers ételeket.

SZÁRAZ SZEMRE
Kamillás vattát tegyünk. A kamillát ne főzzük, csak forrázzuk le. Ha főzzük, savas lesz, és az nem jó

SZEMGYENGESÉG veleszületett:
A-vitamin és sárgarépa-lé egész életében.

SZÉDÜLÉS:
Az okot kell felderíteni. De jó, ha a kéz kisujj tövét belülről megmasszírozzuk, így visszanyerhetjük egyensúlyunkat. Homlokunkra gyakoroljunk nyomást.

SZÉDÜLÉS, GÖRCS, IDEGESSÉG:
Feltételezhető a magnézium hiánya. Javasolt: kukorica, borsó, zabpehely, héjazott mandula.

SZÉKREKEDÉS:
Lehetőségek a gyógyulásra: hashajtó elhagyása. Hasmasszírozás. Megpróbálni, mire áll át a szervezet szívesen: aszalt szilva, lenmag egyben, kevés vízzel bevenni. Szilvalekvár, homoktövis lekvár, Tamarin lekvár. Ha bírja az epe: reggelire egy evőkanál oliva olaj. Fekete retket felszeletelni, meghinteni kandis cukorral. Ebbőlt a gyógyító léből inni reggelente egy kis pohárnyival – kúraszerűen használva.

SZÍV:
Alma, szőlő, mazsola, galagonya-bogyó ill. –tea.

SZÍVBAJOK, -PANASZOK:
Tea: 1 és negyed liter vízben felforralni. 20 dkg cukrot, amikor langyos, hozzáadni 8 dkg darabokra vágott tormát, 8 dkg darabokra vágott fokhagymát, 2 egész citrom héját felszeletelve és a levét belenyomni. Mindezeket egy 2 literes uborkásüvegbe tenni. Jól összekeverni, lazán lekötni papírral, és 14 napig hűvös helyen állni hagyni. Közben felkeverni. Dózis: Reggelente éhgyomorra egy-egy kupicával fogyasztani. Ez a mennyiség egy kúra. Kis pauza után megismételhető. Általános felfrissülést és közérzetjavulást eredményez. Az erek bővültek lesznek. Szabadabb lesz a keringés, megtisztul minden felesleges mészlerakódástól. Elmarad a szédülés és fejfájás is.

SZÍVINFARKTUS:
Ha csak a gyanú is fennáll, HÍVJUNK AZONNAL ORVOST! Addig pedig gondoskodjunk a beteg nyugalmáról.

SZÍVIZOM:
Mazsola, szárított szőlő

SZÍVIZOMGYULLADÁS:
Mindig legyen rendben vizeletünk, székletünk. A gyulladást ugyanis a húgysav okozza. Savtermelő ételek mellőzése, igyunk tyúkhúr-teát.

SZÜRKE HÁLYOG:
Sós szemfürdő: – 1 liternyi állott vízbe tegyünk egy kávéskanál nem jódos jót. Tegyük arcunkat csukott szemmel a vízbe, és a víz alatt nyissuk ki a szemünket. Számoljunk 3-ig. Majd becsukjuk a szemünket, kijövünk a vízből, kinyitjuk szemünket, és pislogunk néhányat. Ezt megismételjük háromszor. Csak az arcot mossuk meg utána, a szemet és környékét ne! Kb. másfél óráig ne menjünk ki a levegőre, nehogy megfázzon a szemünk. Ezt a kúrát naponta ! – Együnk sárgarépát, vagy igyuk a levét rendszeresen.

TAVASZI FÁRADTSÁG:
zsenge csalán felaprítva, vajba keverve, barna kenyéren

TOROKGYULLADÁS:
Búzacsíra, saláta, spenót, paradicsomlé – mert antibiotikum vann bennük.

TÜDŐTÁGULÁS:
Levendulát cseppentsünk forró vízbe, és ezt lélegezzük be!

TYÚKSZEM:
Fogyó holdkor sózott vagy ecetes hagymát 3 órán át rajta tartani, utána könnyen kivehető. Szappannal kevert fokhagyma is ugyanolyan jó.

ÜLŐIDEGZSÁBA:
– Meleget ne alkalmazzunk a testre ! Szükséges az ágyban-maradás gyógyulásig. A fekhely legyen mindig kemény, és feküdjünk mindig laposan.
– Szükséges az ülőfürdő. Ebbe tegyünk borókaágacskát. Bedörzsölni a fájó tagot lehet úgy, hogy alkoholba áztatunk10 napra páfránygyökeret, leszűrjük, és ezzel dolgozunk naponta. – Vagy alkalmazhatunk párakötést kámforszeszes kivonattal, – vagy kamilla- ill. cickafarkfűvel. – Tea: Bodza vagy orbáncfű – Nem szabad hidegre ülni és álldogálni sem !!!

VASTAGBÉL:
VASTAGBÉL PROBLÉMA: A joghurt-evés megállítja a rothadást. Dió – almával is. Segíti a vastagbél működését.

VASTAGBÉLNYULLADÁS: Makrobiotikus étrend! Tej, tejtermékek, lisztes készítmények, édességek mellőzése! Torma mézzel elkeverve

FEKÉLYES VASTAGBÉL: (Colitis ulcerosa) Minden Szaturnusz év rossz a számára. A colitisnél mindig számításba kell venni valamilyen, esetleg fel nem ismert allergiát vagy asztmát is! Amennyiben nem búzaérzékeny, térjen rá a makrobiotikus étrendre: – étele 55 %-a legyen gabona. – teája álljon a bélnyugtató zsálya, csalán és apróbojtorjánból. – hagymát ne egyen! Presszúrapontok: patkóbél, nyirok, bél, gyomor a megfelelő sorrendben. Nyers saláta. GONDOLATAI NE HÁTRA, CSAK ELŐRE NÉZZENEK !!!

VESE
-BAJ:
Csipkelekvár vagy tea maggal együtt fogyasztva. Tea: 1 liter naponta: zsurló, orbáncfű, csalán, tarackgyökér egyenlő mennyiségben Ezt este beáztatni, reggel felforralni. Nyirok-masszírozás, naponta két órán át. – Élénkítő: Gyermekláncfű (kákics) salátának. Így háromszor annyi vas, C- és A-vitamin van benne, mint más hasonló növényben.

VESZETT ÁLLAT HARAPÁSA:
Az orvosi ellátás után a sebre reggel és este almaecetes kelkáposzta pakolás szükséges.

VÉRCUKORSZINT CSÖKKENTÉSE:
– Fehér mustármagból 3 csapott kávéskanállal közvetlen a főétkezés előtt, rágás nélkül kevés vízzel lenyelni. Tegyük ezt 3 hétig, utána következzék hosszabb szünet.
– Fogyasszunk minden nap egy-egy csokor petrezselymet. – Igyunk rendszeresen csalánteát. ! A csalánt csak forrázni !!!!)

VÉRKERINGÉS-SERKENTŐ:
Rozmaring-fürdő, csalán-tea Hagyma ! – kúraszerűen használva só nélkül! De mézzel, olajjal, paradicsommal együtt lehet.

VÉRKERINGÉS-ZAVAROK:
(Magas vérnyomásra is) 1 és negyed liter vízben felforralni: 20 dkg cukrot, amikor langyos, hozzáadni 8 dkg darabokra vágott tormát, 8 dkg darabokra vágott fokhagymát, 2 egész citrom héját felszeletelve és a levét belenyomni. Mindezeket egy 2 literes uborkásüvegbe tenni. Jól összekeverni, lazán lekötni papírral, és 14 napig hűvös helyen állni hagyni. Közben felkeverni. Dózis: Reggelente éhgyomorra egy-egy kupicával fogyasztani. Ez a mennyiség egy kúra. Kis pauza után megismételhető. Általános felfrissülést és közérzetjavulást eredményez. Az erek bővültek lesznek. Szabadabb lesz a keringés, megtisztul minden felesleges mészlerakódástól. Elmarad a szédülés és fejfájás is.

VÉRNYOMÁS:
– MAGAS vérnyomás: – Fagyöngy tea. Éjszaka áztatni 1 dl vízben egy csipetnyi fagyöngyöt. Reggel éhgyomorra meginni. – Akácméz reggel. – Sárgarépa és leve (napi 10 gr) – 5 fej fokhagymát apróra vágni, és 300 gr 96 fokos alkoholban 1 hónapig áztatni. Naponta felrázni. 1 hónap után leszűrni. Adagolás: reggeli előtt 1 mokkáskanállal, kevés vízzel bevenni.

VÉRNYOMÁS-SZABÁLYOZÁS:
Rizskúra: A rizst rövid ideig főzzük, majd gőzben több órán keresztül állni hagyjuk. Fogyasszunk hozzá almakompótot.

VÉRRÖGKÉPZŐDÉS
Képződését akadályozza: petrezselyem, olajos magvak, hidegen sajtolt olajak

VÉRSZEGÉNYSÉG:
– Vasas alma: négy vasszöget tegyünk este az almába reggelig, vagy reggeltől estig. Húzzuk ki a szöget, együk meg az almát. Héjából 5 perces főzéssel készítsünk finom teát. – Sárgarépalé!! – Mindig citromosan, almával préselve, és utána együnk pár szem diót vagy olajos magvat.

VÉRTISZTÍTÓ:
fokhagyma, torma, petrezselyem

VISSZÉR,
Vénatágulás: Kakukkfű-, rozmaring-, bormenta- vagy zsálya-tea. Cickafark-tea Két félét is összekeverhetünk ezekből Kelkáposztalevél- pakolás: – Torzsát és vastag ereket kivágni, a megmosott leveleket egy üveggel elgöngyölni, a fájós erekre rátekerni, majd meleg ruhával betakarni. (a levelet csak fáslizzuk, ne fóliázzuk a lábat!
Napi 1-4 órát legyen rajta mindaddig, amíg az eredmény nem lesz tökéletes. Mindig a káposzta BELSŐ felét használni !

VITAMINHIÁNY-betegség:
Hagyma: Kúraszerű használata tanácsos. Só nélkül !!!!! De mézzel, olajjal, paradicsommal együtt lehet.

VÍZHAJTÓ:
pl. málna

ZÖLDHÁLYOG:
SZIGORÚAN TILOS A SZEMFÜRDŐ !!!!!!! Igyunk vízhajtó teát: a víz elvezetése a szervezetből a szemben is csökkenti a nyomást. Vizsgáltassuk meg a vesénket és pajzsmirigyünket, mert ezek lehetnek a fő okok. Igyunk rendszeresen csalán- vagy zsurló teát.

ÁSVÁNYI ANYAGOK SZEREPE – LEGFONTOSABB MAKRO- ÉS MIKROELEMEK:

Napi szükséglet Hol hat Miben található
Cink

7-10 mg

Gyorsítja a sebek gyógyulását, fontos a hormonműködéshez Inzulin és különböző enzimek alkotórésze, Gyomorbetegeknél kevesebb szívódik fel. Máj, dió, spárga, őszibarack Belsőségek, tengeri ételek, marhahús, búzacsira
Fluor

3,1-3,8 mg

Csontképzés, fogképzés, csonterősítő Fogszuvasudást csökkenti! Túladagolás veszélyes!
Nagyobb fluortartalmú ásványvizet kerülni !!!
Zsázsa, kecsketej, kecskesajt, cékla, paraj, savanyú-káposzta, vörös- és fehérkáposzta, tojássárga, zab, fokhagyma., tengeri hal, fluorozott ivóvíz, tea, kávé, hering
Foszfor
700 mg
Szénhidrát-anyagcsere, sav-bázis-egyensúly, Az izommunka fontos tényezője. Csont- és fogerősítő Az energiaraktározás és –felszabadítás fontos anyaga. Korpa, árpa, bab, téliborsó, rozs, tojássárga, vörösáfonya, cékla zöld levele, vörös-káposzta, uborka, Napraforgómag, búza, dió, baromfihús, alma, sárgabarack, sárgadinnye, tej, Mák, Óvári-sajt, hús, hüvelyesek, hal,
Jód

200 mikrogramm

Energia, nélkülözhetetlen a normális pajzsmirigyműködéshez!
Struma kialakulását akadályozza
Articsóka, gomba, saláta,dió, ásványvíz, nyers tojássárga, paradicsom, szamóca, körte, sült-burgonyahéj, fokhagyma, ananász, csukamájolaj, spenót hagyma, tejtermékek, tengeri hal
Kalcium
800-1000 mg
Felelős a csontok épségéért, a fogakért, Csontszilárdító, csontképző,csontsűrűségfokozó Idegrendszer, szívizom, allergia, asztma Hiánya miatt felléphet gyulladás, elhúzódik a véralvadás, gyengülhet az emlékezőtehetség! Fontos: – Tablettát ne étkezés előtt vegyük be ! – Felszívódáshoz szükséges: C –vitamin + segít: D-vitamin – Felszívódást gátolja: tea, kávé, növényi
rostok(cellulóz), gabonakorpa, spenót, sóska
Korpa, mandula, citrom, oliva, lefölözött tej, iró, savanyú-káposzta, hagyma, paraj, tojássárga, saláta, endívia, lencse, hüvelyesek, zöldségek gyermekláncfű, csalán, szezámmag, Pannonia-sajt, glutein-liszt, szőlő, őszibarack, cseresznye, szilva, görögdinnye, füge, narancs, petrezselyem, mák, dió, hús, hal
Kálium
200 mg-tól
Fontos az izmok épüléséhez és az idegek működéséhez
Káliumvesztés következtében az izomgyengeség a bénulásig fokozódhat.
Teljes- és fölözött tej, Búzakorpa, aszalt szilva, endívia, paraj, dió, körte, paradicsom, sárgarépa, lencse, római saláta, hagyma, káposzta, zsázsa, zab, melasz, oliva, fehér bab, szeder, banán, görögdinnye, csalán, mazsola
Kén A méregtelenítésben nagyon fontos. Fertőző betegségek megjelenésénél van nagy szerepe a szervezet védekezésében. Aminosavak építőköve Fehérjék: marhahús, bab Karalábé, tojás, mandula, rozs, téliborsó, árpa, hántatlan rizs, fokhagyma, aszalt őszibarack, kelkáposzta, retek, mogyoró, uborka, füge, sárgarépa, datolya
Klór Ideg- és izomműködés, izületi betegségek Sajt, kecsketej, rozs, répa- és cékla-zöld, fehér- és vörös káposzta, héjas uborka, savanyú-káposzta, paraj, spárga, retek, sárgarépa, saláta kókuszdió, datolya
Króm
30-100 mikrogramm
Koleszterincsökkentő, vérsűrűség- és vércukorszint-szabályozó Búza csira, teljes kiőrlésű gabona, kenyér
Magnézium
300-350 mg
Megelőzheti az öregedési folyamatot, az érelzáródást, csökkentheti az infarktus megjelenését. Rákmegelőző hatású. Csontképzés, fogképzés, izomműködés, idegek fejlődése, izületek épsége Hiánya ingerlékenységet, izomgyengeséget, járászavart, szédülést, depressziót okozhat. Felszívódást segíti: E- és B-vitamin
Túladagolással fokozódik a kalcium- és foszforkiválasztás !!
Korpa, rozsliszt, borsó, aszalt alma és kajszibarack, mandula, kókuszdió, amerikai mogyoró, paraj, uborka, saláta, citrom, narancs, szőlő, füge, mák, citrom, hüvelyesek, fehér bab, őszibarack, levélzöldség, tengeri ételek! tökmag, dió, mogyoró
Mangán
2-5 mg
Nagy mértékben fokozza a vas hatását. Számos élettani működésben vesz részt.
Csontsűrűséget fokozza, enzimműködést segíti
Zsázsa, petrezselyem, endívia, mandula, borsmenta, fenyőmag Teljes kiörlésű kenyér, szárított gyümölcsök, zabpehely
Molibdén
75-250 mikrogramm
Allergia-csökkentő Tojás, duórumtészta, tejtermék, gabonafélék
Nátrium
550 mg-tól
Szabályozza a vízháztartást, segít az ízületi betegségeknél. (Só. Itt nem a hiány, inkább a tobzódás veszélye fenyeget! A só nem étel, nincs benne vitamin, nincs szerves ásvány, még tápanyag sincs.)DE: Elrabolja a test kálciumát, mérgezi a szívet, és a szervezet idegrendszerét túlérzékennyé teheti. A só minden elemben benne van, ne sózzunk még rá! Túlfogyasztásnál: magas vérnyomás, gyomorrák Spárga, uborka, zeller, póré, paraj, sárgarépa, lencse, szamóca, cékla, füge, kókuszdió, diók, alma, só, marhahús, sertéshús, szardínia, sajt, kukoricakenyér, savanyúkáposzta, ketchup
Réz
1-1,5 mg
Oxigénfelvételt segítő, vasháztartást szabályozza Belsőségek, szárított hüvelyesek, csokoládé, napraforgómag
Szelén
30-70 mikrogramm
Rák megelőzése, szívinfarktus-védelem, reuma, izületi gyulladás, öregedéslassító, immunrendszer-védő és erősítő ! Tablettás túladagolás: MÉRGEZŐ !!! Búzacsira, korpa, paradicsom, szőlő, Húsok, tengeri halak, őszibarack, szilva
Szilícium
5-10 mg
A kötőszövetek segítője. Haj- és körömerősítő Spárga, héjas uborka, zab, paraj, teljes búza, hántolatlan rizs, árpa, szamóca, káposzta, datolya, füge, dió, mandula, zöld körte, burgonya, köles
Vas
10-15 mg
Nélkülözhetetlen ! Vérképző, oxigéncsere-segítő, koncentráció-fokozó Hiánya a hiánybetegséget húzza maga után, és a vérszegénységet. Jelentkezhet szívtáji fájdalom, törékeny köröm és haj, stb. ! Felszívódása: C-vitaminnal ! Felszivódást gátolja: elemi cink Teljes búza, árpa, lencse, zöld zöldség, csalán, paraj, saláta, tojássárga, szilvák, bab, bogyók, szőlő, körte, alma, barack, mazsola, füge, mandula, fehér káposzta, dió, máj, sertésmáj, bab, barack, szójaliszt

VITAMINOK

Napi szükséglet Mire jó: Hol található
A
1 mg
Szem/látásgyengülés, nyálkahártya, bőr felrepedése ellen, immunrendszer erősítése Felszívódását segíti: E-vitamin Halmájolaj, tengeri hal, margarin, tejszín,, tejtermékek,Saláta, petrezselyem, paraj, görögdinnye, körte, sárgabarack(+karotin!), sárgadinnye(+karotin!), Paradicsom,
! Vaj, dió, sárgarépa, alma, őszibarack, *Máj,* sajt,*tojássárgája
B1
1-1,2 mg
Szívgyengeség-, ideggyengeség ellen, agyi oxigénhiány ellen, izom- és idegerősítő, emlékezőképesség javítása Hántolatlan rizs, zabpehely, teljes kiörlésű gabona, földimogyoró, zöldségek, körte, gabonacsira, hüvelyesek, fokhagyma,burgonya ! Élesztő, őszibarack, dió, sertéshús, máj, alma,
B2
1,2-.1,5 mg
Bőr-, haj-, körömerősítő, gyomor- és bélrendszeri tünetek ellen, növekedési probléma (csökkenés) ellen, fáradtság ellen, zsírégető Élesztő, olajos magvak, leveles zöldségek, hal, szárnyasok, gomba, káposzta, spenót, brokkoli, szója, alma, körte, csirkemáj ! tej, máj, túró, tojás, sajt, dió, őszibarack
B3
13 mg
Energiaképző (zsír- és szénhidrátégés), idegerősítő, bélhurut és fáradtság ellen.
Hiánya fáradtságot, koncentrációs zavarokat okoz
Szárnyasok, kenyér, karalábé, kukorica, káposzta, máj, teljes kiörlésű gabona, borjúhús, ! hal, rókagomba
B5
6 mg
Gyorsítja a sebgyógyulást, Erősíti az immunrendszert Gomba, belsőségek
B6
1,2-1,5 mg
Idegesség, álmatlanság ellen, zsíranyagcsere-zavar ellen, Fehérje-anyagcsere-szabályozó Hiánya esetén fáradtság, nagyobb fertőzésveszély Máj, korpa, borsó, uborka, tej, hús, hüvelyesek, búzacsira, hal, alma, körte, dió, mazsola, szilva, tojás, barna kenyér, szójatermékek ! élesztő
belsőségek
B8 Vércukorszint-szabályozó Szárnyasok, gombák, magvak, tojássárgája, Spenót, körte ! alma,
B12
3 mikrogramm
Nélkülözhetetlen a vérképzésben, növekedésben, idegerősítő,
emésztési probléma ellen
Máj, marhahús, hering, tojás, alma, körte, saláta, spenót, hüvelyes zöldség ! tej, tejtermékek
C
100 mg-tól
Levertség, fáradtság, vérzékenység, lázas fertőző betegségek ellen, vesebetegeknek, dohányosoknak, segíti a immunrendszert és a szabad gyökök lekötését. rák ellen véd! Gyorsítja a sebgyógyulást, Narancs, gyümölcslevek, karfiol, , körte, sárgadinnye, ! fekete ribizli, kökény, őszibarack, brokkoli, kivi, káposzta, paradicsom, alma, dió, burgonya, paprika, *hagyma, *csipkebogyó, *citrom,*savanyított káposzta, *citrusfélék, *szamóca,
D
5 mikrogramm
Vese- és májbetegség, csontritkulás , angolkór ellen, csontok fejlődésére, kalcium-felszívódásra, ! daganatképződés megelőzésére Csukamájolaj, vitaminokkal dúsított tejtermékek, szárnyasok, máj, vörös- és fehérhús, avokado, vaj, margarin, gomba, szardínia, makréla ! Hering, tonhal, lazac, tejtermékek, tojássárgája.
E
12-14 mg
Izomsorvadás ellen, vérszegénység ellen, „vérhígító”, jobb oxigénszállítás, erek és ellen állóképesség erősítője, szív- és keringési rendszer védője, megvéd a rákkeltő szabad gyököktől Hús, tej, saláták, napraforgó, baromfihús, hal, káposztafélék, hüvelyesek, növényi olajok !, petrezselyem, gabonamagvak csirái, , búza csira, tojássárgája, margarin, pulyka, dió *olajos magvak, *hidegen sajtolt olaj,
levélzöldségek
F
(telítetlen
zsírsav)
Bőrbetegségek (ekcéma) ellen, Májelzsírosodás ellen, szaporodási képesség csökkenése ellen, !!De TÚLADAGOLÁSNÁL:vérrögképződés
Epekőképződés Koleszterin-növekedés !
Búza csira, napraforgó, szójabab, dió, mandula, avokádó, tej, sajt (Edami), joghurt, pulykahús
olivaolajok, hal, szezámmag
Folsav Fehérvérsejtek számának növelésére, vas jobb felszívódására! Zöld növények levelei, brokkoli, spenót, sárgadinnye
H
30-60 mikrogramm
Energiahasznosító Tojás, zabpehely
K
60-80 mikrogramm
Vérzékenység ellen, vérzéscsillapító, Csontépítő a D-vitaminnal együtt !! Zöld növények, káposzta, paraj, sertéshús, növényi olaj, leveszöldségek, kelbimbó
édeskömény
* = + antioxidánsokvannak bennük: a szabad gyökök ellenségei, lekötői ! – a legtöbb antioxidáns van a vörösborban, szőlőben, gyümölcsben, zöldségben

Koleszterin – A nagy hazugság

október 4, 2011

Orvosnál

– És hogy áll a koleszterinje, Józsi bácsi?
– Az, mint a cövek angyalom, mint a cövek!

“Az igazán jó vicc, amin először önfeledten kacagunk, majd a következő pillanatokban elgondolkodunk rajta és magunkévá tesszük a benne foglalt bölcsességet.”
(Nibiru: A létezés alapkérdései )

A rémült nyugat

A nyolcvanas évek elején még javában ette mindenki ami jólesett, amikor 1984 március 26-án a TIME magazin a címlapján hozott, és tényként tálalt egy tudományosan nem alátámasztott vélekedést, miszerint a magas koleszterinszintért elsősorban a tojás és a zsírban dús táplálkozás a felelősek. A cikk lavinát indított el, és orvosi körökben is hamarosan elterjedt ez a nézet, pedig semmilyen felmérés, vagy komolyabb kutatás nem igazolta.

A koleszterinnel megrémisztett amerikaiak, és a többi, hozzájuk hasonlóan becsapott népek azóta is abban a tudatban élnek, hogy a zsír és a tojás káros az egészségre, a testükben lévő koleszterin pedig mint valami Damoklesz kardja lebeg a fejük fölött. Ennek megfelelően a világon ma hatalmas mennyiségben gyártják a koleszterin- és zsírszegény ételeket, a koleszterincsökkentő gyógyszerek előállítása pedig dollármilliárdos üzlet a gyógyszeriparnak.

A 20. század eleje óta gyártott margarinról ekkor terjesztették el, hogy az a mi megmentőnk. Még ma is szívbarát margarinról beszélnek, pedig már több éve ismert a margarinban lévő transzzsírsavak igen káros hatása. Én valahogy sosem voltam oda a margarinért. Anyám használta ugyan a süteményeiben, de nekem eszembe sem jutott kenyérre kenni, csak ha nem volt vaj a közelben, akkor is csak némi undorral. Később ezért aztán hiába kezdték nyomni, hogy a margarin milyen egészséges, engem ez nem hatott meg, azon túl, hogy sosem voltam hajlamos felülni a különböző kampányoknak. Több mint tíz évvel később hallottam, hogy az egerek nem is eszik meg a margarint, mert érzik, hogy az nem élelmiszer! És valóban. Mint az nem is olyan régen kiderült, az úgynevezett transzzsírsavak miatt kifejezetten káros az egészségre a margarin! Nem hogy nem védi meg a szívünket, de éppen ellenkezőleg! Kóros elhízást, és cukorbetegséget is okoz többek között, de alapvetően csökkenti a szervezetben lévő “jó koleszterin” szintet, ráadásul bizonyítottan meddőséget is okoz. Nesze neked margarin! Mindezek ellenére mindig mindenhonnan a koleszterinhalandzsát halljuk. Az úgynevezett orvosszakértők a zsírmentes táplálkozást népszerűsítik, miközben elfelejtik kihangsúlyozni, hogy az élelmiszeripar által felhasznált zsír java transzzsír! Mindeközben pedig jót hallgatnak az esszenciális zsírsavakról, melyekből egy gramm sincs az élelmiszer ipari termékekben.

De hogy is van ez a koleszterinnel?

Számtalan tudományos munkából, többek között dr. Uffe Ravnskov: Koleszterinmítoszok c. mindenre kiterjedő, nagy mintákon végzett vizsgálatokon alapuló munkájából tudhatjuk, hogy a koleszterinszint nem oka, se nem befolyásolója azoknak a betegségeknek, melyeket neki tulajdonítanak. Sőt, épp az ellenkezője az igaz! Kiderült, hogy a koleszterinszegény diétán élőknek dupla akkora az esélye, hogy szívinfarktust kapjanak, mint azoknak, akik tartósan magas koleszterinszinttel élnek. (Pláne, ha közben margarint is esznek. Lásd a transzzsírsavaknál.) Ráadásul akinek magasabb a koleszterinje, az nehezebben betegszik meg egy sor betegségben. A koleszterin ugyanis nem valami káros anyag a szervezetben, hanem a szervezet anyagcseréjének és működésének egy fontos alkotó eleme. Ha létezne “rossz” koleszterin, akkor a szervezet le tudná azt bontani. Onnan lehet tudni, hogy rossz a gondolkodásunk, hogy az emberi és állati szervezetek egyikében sincs olyan enzim, ami az LDL (a “rossz” koleszterin) lebontására képes lenne. A szervezet vigyáz a koleszterinre, mert jól tudja, hogy szüksége van rá.

Koleszterinből van az idegsejteket óvó myelinburok, és a sejtek közötti minőségi összeköttetést biztosító gliaszövet is, ami az agysejtek pontos kommunikációjához nélkülözhetetlen. Hiányában többet hibázik az agy, romlik a memória, a reakcióidő, a figyelem. A koleszterin a zsíranyagcserében is nagyon fontos szerepet játszik, belőle készülnek ugyanis az epesavak is, melyek a zsírok lebontásához szükségesek. A koleszterin felelős még többek között a sejtek membránjainak rugalmasságáért, de belőle készül számos hormon prekurzora (előanyaga) is, melyekből aztán többek között mellékvesekéreg hormonok és nemi hormonok lesznek.

Bár igaz, hogy a kiugróan magas LDL szint, alacsony HDL (“jó” koleszterin) mellett jelezhet bizonyos egészségtelen folyamatokat a szervezetben, a magas LDL szint önmagában nem jelent semmit sem, ha a HDL is arányosan követi. Az is tévhit, hogy koleszterinben szegény diéta csökkenti a koleszterinszintet. Sőt! Az esetek egy részében az exogén (táplálkozásból származó) koleszterinbevitel csökkentése, a szérum- (vérben megjelenő) koleszterin szintet éppenhogy megnöveli! Egyébként a publikált adatokkal (8-20%) szemben átlagosan nagyjából 5%-nyit csökken a koleszterinszint a vérben, ha koleszterinmentes diétára kárhoztatjuk magunkat. Ez az 5% ide vagy oda pedig igen csekély, azaz gyakorlatilag elhanyagolható.

Bár különösebben nem izgattam magam miatta, de egy időben én is elhittem a koleszterin-mesét. Csak akkor kezdtem bele egy kis nyomozásba amikor idősödő szüleim vérképét megfigyeltem. Apámnak, aki hatalmas zsíros húsokat eszik előszeretettel (a rántott húst is csak tarjából hajlandó megenni) és aki szerint a zöldség a nyulaknak való, alacsonyabb a koleszterinszintje mint az enyém, és ezen sorok írásakor 77 éves kora ellenére olyan rugalmasak az erei mint egy tinédzsernek. Anyámnak ellenben, aki amúgy karcsú volt világ életében, és aki a levesből is főleg a zöldséget eszi ki, kiemelkedően magas a koleszterinje. Ha másból nem, ebből nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a koleszterin-rémképpel, meg az állandóan hirdetett koleszterinszegény táplálkozással valami nagyon nincs rendjén. Mivel a környezetemben körbekérdezve is szinte szóról szóra hasonló esetekről értesültem, elkezdtem foglalkozni a témával, és hamar meg is találtam a választ a kérdéseimre. A legfontosabb hogy a táplálkozás elhanyagolható mértékben befolyásolja csak a vérben lévő koleszterin mennyiségét, utóbbit ugyanis a máj szabályozza. A táplálékkal elfogyasztott koleszterinből közvetlenül egy gramm se kerül be a véráramba, ellenben a máj 3-4-szer annyi koleszterint termel magától, mint amennyit megeszünk. A máj akkor emeli föl a szérum-koleszterin szintet, ha valami ellen védekeznie kell a szervezetnek. A hibás koleszterin-agyagcsere hosszú idő után valóban plakkosodáshoz, majd később érelmeszesedéshez vezethet , de mivel ez a jelenség már valami okán jelentkezik, nem a koleszterinszintet kell csökkenteni, hanem a kiváltó okot kéne megszüntetni. Igen ám, de ebben nincs semmi üzlet! A koleszterinszint-csökkentés a nyugati orvoslás sajnálatos hozzáállásából adódik; nem a betegséget, hanem a tüneteket kezeli. Ráadásul, mint ahogy lenni szokott, ennek mellékhatásaként a szervezetet komplexen károsítja.

Napjainkban az orvosok szinte biztos, hogy koleszterinszint-csökkentő pirulákat fognak felírni annak, akinek magas az LDL szintje. Ez hatalmas üzlet a gyógyszergyártóknak, viszont nagy kárt okoz az ember szervezetében. Ezek a szerek (sztatinok) ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem a “rossz” (azaz a szervezet számára közvetlenül nem felhasználható) koleszterintet csökkentik, hanem a koleszterinszintézist akadályozzák. Azaz a szedésükkel a szervezet normális működésébe avatkozunk bele. Az aránytalanul magas LDL szint jelzi, hogy felborult a koleszterin-anyagcsere. A koleszterin-szintézis akadályozásával logikusan csökkenthető ugyan az LDL szint, de ezzel a HDL, azaz a “jó” koleszterin szintje is csökken. A sztatikokkal tehát megakadályozzuk, hogy a szervezet ellássa magát a számára nélkülözhetetlen koleszterinnel. A koleszterinszintézis akadályozása miatt fellépő koleszterinhiányos állapot miatt fogamzási problémák, butulás, libidó csökkenés, emésztési zavarok a leggykoribbak, de akár a szervezet védekező, önfenntartó képességének teljes összeomlása is előfordulhat.

A nyugati orvoslás tünetkezelő jellege miatt fordulhat elő, hogy mostanában azt az abszurdumot hirdetik, miszerint a tesztoszteron javítja a memóriát. Ezt abból szűrték le, hogy akinek mesterségesen leállították a tesztoszteron termelését, az kisebb agyi teljesítményre volt képes. Holott mindössze arról van szó véleményem szerint, hogy valamivel (feltehetőleg sztatinokkal) gátolták, vagy leállították a szervezetben zajló normális koleszterin-szintézist, hogy ne termelődhessen a tesztoszteron DHEA nevű prekurzora. Ez viszont azt eredményezte, hogy nem lehetett jelen elegendő mennyiségben az agyi neuronok (idegsejtek) tökéletes kapcsolódását biztosító koleszterin sem, ami – teljesen természetes módon – a memória romlásában mutatkozott meg. Az öregedéssel kapcsolatos memóriaproblémák sem a hormonszint csökkenése miatt állnak elő közvetlenül, hanem a beszűkült erek kisebb oxigénszállítási képessége, vagy éppenséggel a vészesen alacsony szérum-HDL szint miatt, amikor is nem jut elég közvetlenül felhasználható koleszterin az agyba, ezért nincs megfelelő kapcsolódás a neuronok között.

Érdekes, hogy a koleszterin-anyagcsere felborulása afféle civilizációs betegségként értékelhető. A szervezet védekezik valami ellen, ami gyakran az állandó stressz, de lehet a szennyezett levegő, a táplálkozás során bevitt ártalmas anyagok (tartósítószerek, élelmiszer adalékok, színezékek, stb.) valamint az egyéb környezeti ártalmak, mint pl. a háztartásban használt vegyi anyagok gőzének belélegzése, vagy bőrön keresztül történt felszívódása, és a munkánk, vagy életünk során történt mérgezések. Mivel a stressz önmagában védekezésre kényszeríti a szervezetet, ezért minden olyan dolog, ami stresszel jár, okozhat magas koleszterinszintet. A városi zajtól kezdve a munkahelyi hajszoltságig bezárólag. Ez logikus, hiszen a szervezet ilyenkor főleg az adrenalin és kortizon termelésre koncentrál elsősorban. Ez viszont hosszabb távon visszaüt, mert amíg a szervezet a stresszhormonok termelésére rendezkedik be, elhanyagolja az egészséghez, és a termékenységhez nélkülözhetetlen nemi hormonok készítését. Mindenki ismer olyan nőket, akik a munkehelyükön, vagy a magánéletükben elszenvedett stressz miatt képtelenek megfoganni. A férfiak esetében a stressz kevésbé látványos, de ugyanolyan káros. Egy dolog biztos. Az öröklődésen kívül elsősorban az életmód függvénye, hogy valakinek magas-e a koleszterinje, vagy sem.

Szervezetünkben kifejtett hatásukat tekintve a nemi hormonok testünk legfontosabb öregedést gátló és egészségvédő anyagai. A tesztoszteron, az ösztrogén és számos egyéb hormon prekurzora (előanyaga) viszont egy a főleg a mellékvese kéreg által termelt dehidroepiandroszteron (DHEA) nevű anyahormon, ami szintén koleszterinből készül. Ha akadályozzuk a koleszterinszintézist, lecsökken a DHEA szint, és vele együtt a nemi hormonok szintje. Ezért ha pl. egy ereje teljében lévő férfi, vagy nő az orvosa tanácsára elkezd koleszterinszint csökkentőt szedni, nem elég, hogy a libidója csökken, de hamarosan számítania kell a szervezet leépülésére és az idős emberek különböző betegségeire is. Csontritkulás, izületi bántalmak, bőrelvékonyodás és foltosodás, fokozott ráncosodás, haj és körömproblémák, stb. (Ezért újabban pótolják a nemi hormonokat is. Persze újabb pirulával.) Nem véletlen, hogy a DHEA fogyasztása újabban kezd úgymond divatba jönni mostanság az idősebbek körében, de egyelőre nem ajánlom a szert, mert véleményem szerint csak komoly orvosi vizsgálat után lenne szabad szedni. Egyszer majd erről is írok.

A sok pénzért kifejlesztett gyógyszert mindenáron el kell adni. Akkor is, ha haszontalan, de még akkor is, ha ártalmas.

A koleszterinszintcsökkentők története

Agyonkutatott téma, hogy a vér magas koleszterinszintje fokozza a kardiovaszkuláris megbetegedések kockázatát. Elég, ha azt mondjuk: infarktus, trombózis, agyembólia. Ezzel jól lehet riogatni az embereket, hisz majdnem mindenki élni akar. 2004-ben abból támadt némi kis botrány, hogy függetlennek vélt szakértői bizottság leszállította a normálisnak tekintett koleszterinszinthatárt, aminek következtében egyből további hétmillió amerikainak kellett volna szednie élethossziglan valamely sztatint, vagyis a modern koleszterinszint-csökkentők családjának egyik tagját. Csakhogy hamarosan kiderült, hogy a kilenctagú bizottság nyolc tagja olyan gyógyszercégek felé elkötelezett anyagilag, akik sztatinokat gyártanak. Miközben a szakértők szó szerint fél Amerikát sztatinokkal etetnék, valójában csak minden ötszázadik embernek van genetikai okokból magas koleszterinszintje, a többi normális étkezéssel és némi sporttal normál szintre tudná letornázni koleszterinszintjét. A ma sztatinokat szedőknek mindössze 1%-a az, aki genetikai hiba miatt rászorul a gyógyszeres kezelésre. A többit meggyőzték arról, hogy jó neki, ha szedi. Azt elfelejtették megmondani neki, mit nyer ezzel és milyen áron.

Az első sokkot a Baycol nevű
koleszterinszint-csökkentő 2001-es visszahívása okozta. Ezt 1998-ban vezették be a piacra, és 2000-ben ismerték fel az első halálesetet a szer szedése következtében. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy ez az eset volt az első, hanem ez volt az első gyógyszernek tulajdonított halál. 2001 augusztusáig, mire a Bayer visszahívta szert, hivatalosan 31-en haltak meg a szer hatására, a cég viszont minden hónap halogatással további hetven millió dollárt nyert az üzleten. A “ritka mellékhatás” az volt, hogy a gyógyszer egyeseknél izomsejtszétesést, izomgyulladást és következményes veseproblémákat okozott. A valódi halálesetek számát nem ismerjük, van aki 200-ra becsüli, de gondolni kell a rengeteg májkárosodásból fakadó későbbi problémákra és halálra is. A sztatinok kapcsán ma úgy becsülik, hogy minden századik embernek májproblémái lesznek, minden ezredik ember van kitéve ennek a “ritka” mellékhatásnak, és minden milliomodik hal bele. Mivel nem tudni ki az “ezredik” és ki a “milliomodik”, így a sztatinok szedése egyfajta orosz ruletthez hasonlít.

A sztatinokat 1987-ben fedezték fel, e mellékhatások azóta ismertek, s a visszavont Baycolon túl a mai modern koleszterinszint-csökkentők jórészt a sztatincsoportba tartoznak: vagyis ugyanazok a veszélyek velük kapcsolatban is fennállnak. De amíg nincs botrány, addig nincs visszavonás. 2002-ben e gyógyszercsoport 14 milliárd dollár forgalmat jelentett a világon.

A gyógyszercégek reklámjai az orvosok közvetítésével szinte már életmentő gyógyszereknek állítják be a sztatinokat. Az emberek fejében ugyanis a koleszterinszint csökkentés azonos a koszorúér elmeszesedés és az infarktus kivédésével. Ez azonban messze nincs így. Pl. az American Journal of Cardiology 2003 augusztusi számában megjelent vizsgálat kimutatta, hogy a koleszterinszint gyógyszeres csökkentése egyáltalán nem csökkentette az érfalakon képződő plakkok arányát. Egy ugyanitt megjelent 2004-es vizsgálat szintén úgy találta, hogy a szív koronáriákban képződő plakkok arányát nem befolyásolták a sztatinok. Az International Journal of Cardiology 2003-as tanulmánya gyakorlatilag nem talált kapcsolatot a koleszterinszint és a plakkképződés között. Egy 2004-ben az Arteriosclerosis, Thrombosis, and Vascular Biology-ban megjelent vizsgálat szerint a vizsgálati személyek megfelelően alacsony szinten tartott koleszterinszintjük ellenére nagy számban kaptak infarktust, vagyis az alacsonyan tartott koleszterinszint nem feltétlen véd a kardiovaszkuláris eseményekkel szemben. A Journal of American Medical Association 2002-ben közölte egy igen nagy mintán, 10 355 betegen végzett nyolc éves követéses vizsgálat eredményét, mely szerint a gyógyszeres koleszterinszint-csökkentés semmivel nem csökkentette a kardiovaszkuláris kockázatot. A betegek fele koleszterinszint-csökkentőt kapott, a másik fele diétázott.

Az úgynevezett CARE vizsgáltban öt éven át 4159 beteget követtek. A betegek fele placebot kapott, a másik fele sztatint. A placebocsoporthoz képest a sztatint szedők közül 2.4%-al kevesebben kaptak infarktust, 1.2%-al kevesebben agyvérzést. Hasonló eredményt mutatott az PROSPER vizsgálat, amely a placebo csoporthoz képest 2.1%-al csökkentette az összes kardiovaszkuláris eseményt. A halálos infarktusok száma 0.9%-al csökkent. Szinte ugyanilyen eredményeket hozott a Skóciában végzett WOSCOPS vizsgálat. Az ASCOTT-LLA az infarktus és sztrók kockázatban 1.2%-os csökkenést ért el 3.3 év alatt. Ezek a statisztikák emberi nyelvre lefordítva úgy hangzanak, hogy kb. 50-100 embernek kell öt éven át sztatint szednie, hogy közülük 1 ember megússza az infarktust, míg a placebocsoportban lesz 1 infarktus.

Beszédesebbek a teljes halálozási aránnyal kalkuláló elemzések, ezekben ugyanis összegződnek a rejtett negatív mellékhatások is. A WOSCOPS vizsgálatban öt év alatt 0.9%-os, a HPS vizsgálat 1.8%-os, a 4S vizsgálat 4%-os, az ASCOTT-LLA 0%-os javulást mutatott az összhalálozásban, míg a PROSPER egészséges embereknél semmilyen preventív előnyt nem talált. Öt nagy sztatinvizsgálat metaanalízise azt mutatta ki, hogy az egészséges szívű embereknél prevencióként alkalmazva a sztatinokat, csak 0.3%-os összhalálozási előnyt lehetett elérni. A már szívbetegeknél egy másik metaanalízis 1.8%-os előnyt tudott csak az összhalálozásban kimutatni a sztatinok javára. Miközben tehát a sztatinokat az emberiség megmentőjének próbálják beállítani, hatásuk igen csekély, szedésük viszont nem veszélytelen. A legnagyobb probléma, hogy a vizsgálatok rövid távúak, míg a szervezet enzimrendszereibe való beavatkozásnak hosszú távon van igazi kockázata.

A Sentara Health Plan vizsgálatban 66 800 nőt 35 éven át követve azt találták, hogy akik egy éven át szednek sztatint, azoknak később duplájára nőtt a mellrák kockázata. A CARE vizsgálatban a sztatint szedő nők csoportjában 12 mellrák fordult elő, míg a placebo csoportban egy. A 12 mellrákos betegből négyet arra hivatkozva negligáltak, hogy már eleve rákosak voltak, vagy a vizsgálat elején alakult ki náluk a rák, de az arány még így is nyolc az egyhez. A PROSPER vizsgálatban 25%-al több új rákos megbetegedés fordult elő a sztatint szedők körében. Más vizsgálatok enyhe emelkedést találtak a rákra való kockázatban a tartósan sztatint szedők körében. Egyre komolyabb aggodalmat kelt az is, hogy a sztatinok rontják a memóriát, a reakcióidőt, a figyelmi képességeket. Ennek hátterében az idegeket bevonó gliaszövet károsodását tételezik fel.

Természetesen, ha megkérdezi orvosát, gyógyszerészét, mindennek az ellenkezőjét hallja. Az orvoslás kibontakozó válsága részben a hitelvesztésben rejlik, hogy azok, akik igazán illetékesek lennének eligazítani minket, már maguk is dezinformáltak a gyógyszercégek reklámtevékenysége által.

http://www.kolesterin.hu/menu4.html

Forrás: http://www.kolesterin.hu/menu1.html


1magyaremberblog

Suffer Life during the Endtime/ NWO Resistance/Free Mind Movement,Following our Ancestors Footsteps,Uj világrend ellenállás/szabad eszme mozgalom/Öseink nyomában

Exopolitika Magyarország - Exopolitics Hungary

Világokat kötünk össze - Te vagy az a Tudatosság, amiben az egész Univerzum megjelenik // We connect Worlds - You are that in which the Universe appears

Titkolt Hírek

Amit el akarnak előled titkolni, mi meg mutatjuk

NWO

Új világrend

A mese mindenkié

A világ gyermekszemmel

Hídfő.net info blog

Hídfő.net info blog

Laura Morelli

Art History | Art Historical Fiction | Authentic Travel

BA SÀM

Cơ quan ngôn luận của THÔNG TẤN XÃ VỈA HÈ

Spookie the psychopath

This blog is about Spookiecat, the notorius cyberpath who is brutally abusing and stalking people online. Her real name is Suzanne Hayes, she lives in the US. She is a pervert psychopath jew who is making fun of the death of innocent Palestinian children. This blog is also dedicated to expose all the jewish crimes.

Hunor and Magor

Hunor and Magor

ARIES.hu - a Kos csillagkép jegyében

Mikor jön el az az idő, amikor Magyar nyelven is boldogulhat az ember ebben a világban?

Idézetek, bölcsességek

Idézetek, bölcsességek

Vietato calpestare i sogni ©ELisa

Se i tuoi sogni dovessero volare più in alto di te,lasciati trasportare.Almeno nella fantasia, non poniamoci mai dei limiti.

Frontoldal

A Népi Front blogja

Turan Ülküsü

"Turan is not a dream, Turan is our spirit"

The Coraline

A squeaky-clean theme for WordPress.com

Barbados Underground

News, Politics, Opinions, Sports, Culture, Religion and Media

Hivatásos Múzsa

Gyakorlati spiritualitás ... a megoldásokért, inspirációért, egy jó szóért ...

Gondolatok Világa

Iránytű az élethez!

vektorblog

This WordPress.com site is the bee's knees

Szkíta-Hun-Magyar a MAG NÉPe!

Szkíta – Hun – Magyar igazságok. A magyar nép, a MAG NÉPe! A MAGyar az ŐSnyelv!

Magyar sorsot MAGyar kézbe!

A pártok csak pártoskodnak, megosztják s nem képviselik a nemzetet!

Valaki blogja

Valaki blogja információs és moderált blog .Magyarok ' Szeressük egymást ' Ha nem tudjuk,legalább tiszteljük egymást és segítsünk egymáson a bajban,mert nehéz és szebb jövőnk lesz ' További szép napot'

Grosir Sandal Hotel - Produsen Sandal Hotel - Jual Slipper Hotel

Grosir Sandal Hotel, Produsen Sandal Hotel, Jual Slipper Hotel, Pesan Sandal Hotel, Jual Sandal Hotel Murah, Grosir Sandal Promosi ~ SANDAL HOTEL BERKELAS untuk YANG BERKELAS

Jay Squires' SEPTUAGENARIAN JOURNEY

DUDE'S USED ALL HIS SECOND WIND . . . . JOURNEY WITH HIM IN THE LAUNCH OF HIS THIRD.

JAPAN BLOG DIRECTORY

Hundreds of Japan Blogs

%d blogger ezt kedveli: