Archive for the ‘Gyógynövények’ Category

Gyuri bácsi, a bükki füvesember tanácsai

március 5, 2014

Közkívánatra újra feltéve, hogy könnyen elérhető legyen!
Érdemes tanulmányozni és lementeni !

fuves-ember

ABC sorrendbe szedve az értékes információk Gyuri bácsitól, a bükki füvesembertől.
És egy kis ínyencség: Bakos Ferenc mátészalkai PARASZTORVOS VERSE AZ 50-ES ÉVEKBŐL.
A népi gyógyászoknak kívülről meg kell tanulni!
Akinek tetszik ossza meg ezt nagy kincset, hogy minél többen tudjunk róla! Fantasztikus!

SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI.
A teák elkészítésének módja minden zacskón rajta van, hogy áztatni, forrázni, vagy főzni kell-e?

AGYDAGANAT: minden nap egyszerű petróleummal, amit háztartási boltokban lehet kapni a 2 nyaki ütőeret kell bekenni és belemasszírozni napjában többször.

AGYI VÉRELLÁTÁS: félig megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget megpucolt fokhagymával és 2 dl.almaecettel leöntjük. Ezt érleljük legalább egy héten keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.

AGYI EREK TISZTÍTÁSA: Cavinton helyett: 3 gr. kis téli zöld meték és 3 gr. orvosi veronika ezt leforrázzuk 2 dl vízzel 10 perc állás után megisszuk, naponta 2x 1-1 csésze.

ALLERGIA ÉS ASZTMA: Vagy martilaputea, vagy útifű tea, vagy fehér pemetefűtea, kígyószisztea,ezerjófűtea. 1 csapott evőkanál, 2dcl. forrásban levő vízzel leöntjük, 10 perc állás után meginni.
EGY ÉVIG KELL INNI, ÉS TELJESEN TÜNETMENTES LESZ AZ EMBER.

A legjobb köptető: ökörfarkkóróból készült tea: 1 csapott ek. tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után inni. Egyébként lehet kapni a Gyuri bácsi féle Bronchitis teakeveréket, interneten is megrendelhető www.gyorgytea.hu-n

ARANYÉR
Az aranyeret tökéletesen lehet gyógyítani útifűvel, de csak a frissel. Itt nem jó a lándzsás útifű pedig az a jobbik, abban van több hatóanyag, hanem a nagy útifű kell !!! Letépjük,megmossuk,megcsipkedjük körömmel és az eres oldalával befelé egy kis szivarkát csavarunk belőle és odatesszük az aranyerünkhöz. Reggel egyet, este egyet – 12 órán keresztül ott lehet tartani, ott marad. Nekem is volt aranyerem, elmúlt 6-8 hét alatt. Érdemes használni, de mint mondtam csak a friss útifű jó. A száraz nem alkalmas erre, mert akkor már nem kezdi termelni az aukubin nevű anyagot.

ARCÜREGGYULLADÁS: diólevél egy cs. evőkanál tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után naponta 1x2x felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben rakjuk rá a területre.
A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel kenegessük be az orrjáratot.
Mandulagyulladás esetén: közönséges galajteát kell inni.
Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.

BÉLRENDSZER:
Amikor a bélrendszerünk nem jól működik. begyulladnak a beleink és ott pang a salak a
bélrendszerünkben, a vastagbélben.
Érdemes kitisztítani, úgy, hogy csinálunk egy hashajtást, nem túl erős, egy gyenge hashajtóval. Úgy hívják, hogy gyújtoványfű egy csészével megiszik belőle, az biztos, hogy székletet csinál, és kitisztítja a beleit, két nap is meg lehet csinálni egymás után, még akkor sem száradunk ki.
Nagyon lényeges, hogy tiszta legyen a vastagbelünk.
Gyulladásra a diólevél, szintén a diólevél – 6-8-10 héten keresztül iható napi egy csésze.
Crohn betegségre is lehet alkalmazni a diólevél teát, korlátlanul egy ideig iható. De Crohn
betegségnél megy is a hasa az illetőnek. Amíg a hasa megy, addig a vadsóska vagy lósóska magját kell használni, megenni – megdarálni, megenni úgy a leghatékonyabb. Lehet teát is csinálni belőle.
Egy evőkanálnyit kell naponta megenni belőle, egy csészével a diólevéllel meginni és akkor elmúlik.
Csak addig kell használni, amíg a hasunk megy, utána abba kell hagyni.

BŐRRÁKRA: diólevél, fehérfagyöngy, bíborhere virág 3-3-3 grammot összekeverünk, csinálunk belőle egy tinktúrát, és ezzel kell kenegetni a rákos szemölcsöt, vagy foltot és teljesen leszárad, majd tünetmentes lesz az ember. Naponta 2 csészét is el kell fogyasztani ebből az italból.

Ciszta, vagy mióma a petefészken: diólevél tea ½ l készíteni, ebből 2 dl. –t meginni és a maradék 3 dl-rel irrigálni, éjszakára, pedig a megáztatott füvet a hasra tenni és átkötni.

CUKORBETEGSÉG esetén a Béta sejt ellustul, és szinte várja az inzulint.
Megelőzésre: szederlevél tea bármennyi, bármikor vagy: kukoricahéj tea vagy: fehér babhéj tea 1-1 csésze, de ezt ritkán kell inni
Ha már kialakult a cukorbetegség és 6-7 körül van a cukor, akkor 3-4 hónapos olyan diéta, hogy nagyon kevés szénhidrátot szabad enni. Sokat kell mozogni. A cukor legfelső határa 6 mmol.
Fekete áfonya teát kell fogyasztani napi 1 litert, mivel ez inzulinpótló.

CUKORBETEGSÉG1
Nagyon rosszul étkezünk, keveset mozgunk. Maga a mozgás elég ahhoz, hogy ne alakuljon ki a cukorbetegségünk
Nekünk van ez a cukorteánk (DIABESS), amit a Országos Gyógyszerészeti Intézet törzskönyvezettmmár, a patikában kapható.
Ha a cukorbetegség kialakult akkor – epekövesek kivételével – ez a tea kiválóan működik.

CSONTHÁRTYAGYULLADÁS, CSONTBETEGSÉG?
Mindenféle gyulladásra jó a diólevél, és emellett pedig vasat kell etetni – a szederlevélben nagyon sok a vas. Vagy céklát, vagy a fekete ribizlinek a levelét. Vagy magát a fekete ribizlit, vagy magát a fekete szeder gyümölcsöt, és hihetetlen, hogy a diólevél mi mindent tud csinálni. Kívülről-belülről.

CSONTRITKULÁS: Tyúktojást megmosni, ha kiürítettük a fehérjét és sárgáját, akkor belül van egy vékony hártya, azt ki kell húzni belőle, megszárítani, leőrölni és naponta egy kávéskanállal belekeverni az ételbe.

EKCÉMA
A friss útifű levele nagyon jó. Zölden kell szedni, és beledörzsölni az ekcémás helyre, ha száraz már nem használ.

EMÉSZTÉSJAVÍTÁS
Sav vagy koleszterin gond lehet, nem jól indul az emésztés, de a rágásunkkal van a legtöbb baj. Nem rágunk rendesen.

E P E
Amikor már probléma van az epénkkel, akkor érdemes a tyúkhúr mellett a veronikát használni.

EPEKŐ: minden, este sok retket kell enni, de csak este, mert napközben szinte mérgezi a
szervezetet a retek.

A FOGINYSORVADÁSra két növényt ajánlunk. Az egyik a diólevél teájával kell ecsetelni a
fogínyünket, a másik pedig a fagyalkéreg, de ez egy mérgező növény, csak ecsetelni szabad vele,kiköpni és utána kimosni a szánkat, viszont hihetetlen jó fogínysorvadásra.

FOGÍNYGYULLADÁS, ÉS SZÁJÖBLÖGETÉSRE A LEGJOBB: 3 gr /egy csapott evőkanál/ diólevél 2 dl. felforralt víz, 10 perc állás után beletenni valamilyen kis üvegbe és minden fogmosás után ezzel öblögessünk.

FÜLGYULLADÁS
Mindenféleképpen azt kell megnézni, hogy jó e az agynak és a fülnek a vérellátása – nyaki
ultrahang.
Ha ott minden rendben van, azért belül lehet még egy kis elzáródás, szűkülés, vagy egy gyulladás a hallójáraton belül. Kakukkfű teával ki kell mosni, naponta kétszer-háromszor. Fültisztító pálcikára kakukkfűtea, ezzel kitisztítani kétszer-háromszor és a kövirózsának a levét belecseppenteni, egy-két-három cseppet. Ha a fültőmirigy is be van gyulladva, akkor hátul körömvirág kenőccsel bekenem.
Ez általában jól működik. Magának a hallásnak a javítására is jól működik ez a módszer.

GERINCSÉRV
A gerincsérvnél az a gond, hogy a két csigolya összecsúszik, hiányzik a síkosító anyag kettőjük közül, és el van meszesedve.
Ahogy mondtam fokhagymás almaecettel be kell kenni, lemosni a meszet róla, utána étkezési
zselatint elkészíteni, rákenni, rászárad, lemosni (naponta kétszer legalább), a vékony hártyát nem szabad lemosni, és fekete nadálytő krémmel bekenni, és be fog épülni 6-8 hét múlva a zselatin a két porc közé.
És ha kicsi a gerincsérv még vissza is húzódik.

GYOMOR problémák gyomorfekély, nyombélfekély, reflux, nyelőcsőfekély.
Mindenképpen az alapbajt kell meggyógyítani. Az alapbaj pedig a gyomorideg, gyomorhurut, a hurutos gyomor rengeteg savat termel, és az felbüfög, rengeteg savat termel és az marja a
nyelőcsövet, a számat, a hangszalagjaimat teszi tönkre.

GYOMORÉGÉS: Étkezésnél, minden falatot legalább 60x meg kell rágni, az íze is ilyenkor jön ki az ételnek. A hurutos gyomor savat termel és ettől ég a gyomor, ennek kiváltó oka a gyomorideg.
6 hétig 1 csapott evőkanál orbáncfű 2 dl. forróviz, 10 perc állás után minden nap meginni.
A savtermelés csökkentésére fehérakácvirág tea.
Lúgosításra fehér árvacsalán tea.
A 6 hetes kezelés után 6 hét pihenő és megint lehet kezdeni elölről.
2 naponta meg kell inni 2 dl. vízben feloldott 1 teáskanál szódabikarbónás vizet.

HAJ-növesztő:
Diólevél teával. Bekenni. Hajmosás után a diólevél teát rajta hagyni.

KORPÁS ÉS ZSÍROS HAJ: 3 gr. Diólevelet le kell forrázni 2 dl. vízzel, majd 10 perc után be kell dörzsölni a megmosott hajba és 10 percig rajta hagyni, majd leöblíteni. Ha nem öblítjük le, akkor a hajhagymákat működésre serkenti és hajnövekedés lesz.
Van egy még jobb: Egy fél citromlé, ugyanannyi tejszínnel és 4-6-8 csepp mandulaolajjal
összekeverni és azt beledörzsölni hajmosás után a hajba, és ezt egy fél óra után le kell mosni, mert akkorra a mandulaolaj beszívódik a hajhagymákba, hihetetlenül jó korpásodásra és hajnövekedésre.

HASMENÉS: Nem jó a kamillatea, mert teljesen szétroncsolja a bélbolyhokat.
Diólevél tea fogyasztása 6 hétig.
Vadsóskamag nyersen darálva.

HOMLOK, ORR, FÜL ÉS ARCÜREGGYULLADÁS: diólevél egy cs. evőkanál tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után naponta 1x2x felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben rakjuk rá a területre.
A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel kenegessük be az orrjáratot.

IDEGRENDSZER ERŐSÍTÉSE
Akarattal, azt mondják, az idegeinkkel rendbe hozni akarattal lehet. De vannak ideg erősítő teák – a citromfű és az orbáncfű. A citromfüvet korlátlan ideig lehet inni, az orbáncfüvet nem.
És van egy csodálatos teánk: Van egy menta, az a neve, hogy bugás macskamenta. Ez volt a
magyar táltosok itala. Csapodi: Hihetetlenül jó az immunrendszerünkre is.

IMMUNERŐSÍTÉS: Kakukkfű tea napi egy csésze, vagy a Béres csepp és C-vitamin /pld.
csipkebogyó, amit áztatni kell, a méregzöld színű paprika, káposztafélék, savanyú káposzta, citrom,citrusféle gyümölcsök.
Megázásos időszakban, pedig naponta inni a bugás macskamenta teát /én iszom nagyon finom/.

IZÜLET pld. Köszvény: erdei málna levél és fekete hamvas szeder összekeverve, 1-1 csapott
evőkanállal 2 dl. forró vízzel leforrázva, 10 perc állás után naponta 2x egy-egy csésze, 2 hét alatt már eredmény van. A hús evése egy héten 1x ajánlott, még ha nincs is köszvényünk, akkor is.

KLIMAX: Ösztrogénhiány – cickafark tea, palástfű tea, pásztortáska tea összekeverve és minden nap 2x 1-1 csésze.

KÖTŐHÁRTYA-GYULLADÁS
Kötőhártya gyulladásra is kitűnő a diólevél, kívülről kell mosogatni, nem baj, ha belemegy. De jó rá a kamilla is. A diólevél jó árpára, szaruhártya gyulladásra is!

MAGAS KOLESZTERIN: nem jó, mert az érfalakban lerakódik a zsír, normál értéke 0-5.1, ha már 4 felett van az kifejezetten nem jó érték. Tyúkhúr teát kell inni, addig, amíg az érték nem lesz jó.
Egy pécsi tanár úrral beszélgettem néhány évvel ezelőtt: Mit ajánlok koleszterinre.
Mondom neki: tojást. Mit? Mondom, hogy egyen sok tojást. Aztán elkezdett gondolkozni rajta, és mondta: Tényleg, igazad van. Beviszem a koleszterint, akkor nem fog termelni, mert megkapta kívülről.

KÓLI BAKTÉRIUM
A kóli bacilusra jó a diólevél, nagyon jó baktériumölő tulajdonsága van, de akinek a kóli megjelent a szervezetében, ott gyenge az immunrendszer. Elsősorban az immunrendszert kell helyrehozni C vitaminnal, és a diólevélből kell használni – teát, ha olyan helyen van ülőfürdőt. De az alapbaj az immunrendszer.

KÖRÖMGOMBA: diólevélből készült teával mosogatni, vagy áztatni a lábat. Lábgomba esetén pedig: tölgyfakéreg teát kell használni. Éjszakai izzadás elkerülése végett a zsálya tea a legjobb esténként.

KÖTŐHÁRTYA GYULLADÁS A SZEMEN: szemvidítófű egy csapott evőkanál 2 dl. víz, leforrázni 10 perc állás után ezzel kenegetni a szemet.

L Á B :
Ortopéd cipőben fáj a láb
Pásztortáska tinktúra nagyon jó vérkeringés javító, van még benne palástfű, fehér árvacsalán,
málnalevél. Nagyon jó az izomműködésre, és akkor nem fáj a lába.
Lábizzadás, vagy hidegláb: diólevélből készült teával mosogatni, vagy áztatni a lábat.

Lábgomba esetén pedig: tölgyfakéreg teát kell használni. Éjszakai izzadás elkerülése végett a zsálya tea a legjobb esténként.

Lábköröm-gomba
A diólevél rendbe tudja hozni 3-4 hónap alatt. Nem a tea, hanem maga a diólevél. Belsőleg is kell használni, és a diólevelet rá kell tenni a körömgombára.
A másik pedig a tölgyfakéreg, ennek a teájával kell ecsetelni.

Lábszárfekélyre
Diólevelet ajánlok, térdtől lefelé naponta mosogatni kell, egy csészét rákenni, és a diólevelet rátenni a fekélyre éjszakára, tűzpiros lesz két-három napig, nem kell megijedni, be fog gyógyulni.
Ha keringési probléma az ok és szed gyógyszert, akkor a Sinkumát tessék leváltatni.
Erősíteni kell az érfalat, lehet tornáztatni, forró víz- hideg víz.
Lehet olyat használni, hogy egy fél citromot minden reggel kicsavarni reggel és felhígítani másfél decire, és háromfele elosztva meginni minden nap ebből a léből.
De mindenképpen ki kell cseréltetni a gyógyszert!

MANDULAgyulladás esetén: közönséges galajteát kell inni. Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.

M Á J :
. A máj összefügg az emésztésünkkel, a koleszterin termelésével, ez nagyon fontos.
A májunk megtermeli a koleszterint, az epehólyag tárolja, étkezéskor megy be a gyomorba és
elindítja az emésztést.,
A koleszterinünknek amellett, hogy az emésztés ezzel indul, van egy olyan szerepe is, hogy amíg kevés a koleszterinünk, addig lerakódik az érfalon és védi az érfalat. Amikor még ez vékony védi az érfalat, és ez fontos, hogy ne sérüljön, rugalmas maradjon. Elsősorban a rugalmasságának segít a koleszterin.
Ha megvastagodik, akkor már baj van, mert elkezd a mész lerakódni és merevedik az érfal, könnyen törik és pattan el..
A tyúkhúrnak a teája, ami – ha kell – csökkenti, és nagyon jól rendbe tartja a koleszterintermelésünket. Korlátlanul iható és ehető.
A tyúkhúr télen is zöld és salátába lehet tenni. Salátába egy héten egyszer elég egy maroknyit belevágni és megenni. Soha nem lesz a májunkkal probléma.
A koleszterinünket rendbe tudjuk tartani még veronikával. Ezt viszont este kell alkalmazni, mert altat is.

MÉREGTELENÍTÉS
Méregtelenítő szervünk három van – a máj, a vese és a verejtékmirigyek.
A verejtékmirigyeinkkel sajnos nem nagyon foglalkozunk, megöljük őket dezodorokkal
Az arcunk vagy bőrünk is például azért pattanásos, mert a szervezet nem tudja azt a méreganyagot, amit megetetnek velünk- kidolgozni, és valahol ki kell, hogy jöjjön pl. pattanás formájában. Az arcunkon vagy esetleg az egész testünkön, vagy májfoltban a testünkön bárhol.

A májunkat kezelni kell.
KESERŰ ÉTELEKKEL KELL A MÁJAT TISZTÍTANI ÉS INGERELNI AZ ÜRÜLÉSRE AZ EPÉT.
A máj kezelésére – ahogy a koleszterinnél is – nagyon jók a keserű anyagok:
gyermekláncfű..
A katángban van nagyon sok, mezei katáng, katángkóró. Ez a növény is jól működteti a májunkat,de az epénket is, és emésztésjavító, székletcsinálónak is hívjuk ezt a teát.
Májra még tökéletes a pemetefűbe, a cickafarkban, az ezerjófűben. Ezeket a keserű anyagokat lehet használni megelőzésképpen, vagy ha már a májfunkció rossz, akkor mindenképpen diólevél.
A vesénk működését is segíteni kell.
Mivel méregtelenítő szervünk egyike, és a verejtékmirigyünket alig használjuk, (elfojtjuk dezodorral, különösen a hónunk alatt,) ezért próbálja a vese átveszi a szerepét.

HA MÁR CISZTA VAN A MÁJBAN AKKOR A LEGJOBB a diólevélből készült tea. 6 hétig kell inni és a leforrázott diólevelet dunsztkötésben éjszakára a májra kell tenni.

MOZGÁSSZERVI BETEGSÉGEK
A mozgásszervi problémáink 80%-a veséből ered. Ha a vesénk nem működik rendesen, akkor az adalékanyagok lerakódnak, és az egyik oka a reumának, hogy begyullad az ízület.
Amikor gyulladás van két növénnyel: réti legyezőfűvel (nálunk sajnos nem terem, mert nincs rét,csak gyep) és a fűzfa kéreggel. Mind a kettőben szalicil van, és ezek a szalicilek nagyon jó
gyulladásgátlók. Jó, ha felváltva használjuk.

O R R
Orrmandula gyulladás, vagy van egy orrpolip az orrunkban, akkor a diólevéllel kell felszívni,
vagy pumpával felnyomni és a két orrjáratot kitisztítani belülről..

ÖVSÖMÖR
Az övsömörnél nagyon érdekes módon a kövirózsának a levelét kell beledörzsölni, a gyógyszer után. Erre egy nagyon jó gyógyszer van, nem vagyok a gyógyszerek híve, de ez nagyon jó gyógyszer.

PAJZSMIRÍGY, AKÁR ALUL, AKÁR FELÜL MŰKÖDIK:
Sok embernek van problémája a pajzsmiriggyel, alulműködik vagy túlműködik. A népi
gyógyászatban először mindig meg kell keresni, hogy miből ered a probléma.
Van egy olyan mirigyünk, hogy agyalapi mirigy, ez 11 féle hormont termel, a 11 féle hormon egyike a pajzsmirigyünket működteti, a pajzsmirigyünk az egész anyagcserénk szabályozója. Ha ez az agyalapi mirigy azt a hormont nem megfelelő módon termeli, nem megfelelően szabályozza a pajzsmirigyünk működését, akkor az egész anyagcsere folyamatunk felbomlik
Elsősorban az alapbajt kell kezelni, s ezt úgy hívják, hogy szurokfű, vad majoránna. Rendkívül jó az agyalapi mirigy működésére, korlátlan ideig iható, korlátlan mennyiséget lehet belőle meginni és nemcsak arra, hanem 11-féle hormon termelésére kedvezően hat (tejtermelés, peteérésre,hereműködésére, növekedés szabályozó, stb.), nagyon sok féle hormont termel. Megelőzésként elég hetente egyszer, tíznaponta egyszer egy csészével meginni belőle. Érdemes használni a szurokfüvet.
Nálunk a Babaváró programban a keverékben szurokfű is van.

Ha már a pajzsmiriggyel baj, vagy ha nincs baj, akkor is érdemes egy galaj növényt használni. Maria Treben az írja, hogy a közönséges galaj a legjobb. Majdnem ugyanolyan hatású a ragadós is.
A harmadik a tejoltó galaj. jó a vesénkre és a mirigyrendszerünkre.
A közönséges galaj nyelvrák ellen is jó frissen készítve.
Érdemes ezzel a galajjal foglalkozni és segíteni a pajzsmirigy működését, akkor mikor már úgy alakult. Akár alul, akár túlműködik. Gargalizálni kell és utána meginni. Ha van rajtunk göb, akkor mindenképpen a göbre rá kell tenni a galajfüvet, éjszakára dunsztkötésbe. Nem hatnak gyorsan a gyógynövények, de hat-nyolc hét alatt rendbe teszik mindenképpen. És el lehet hagyni a pajzsmirigyműködést segítő gyógyszert is, kb. egy év múlva.
Apróbojtorján teát korlátlan ideig kell inni: egy csapott evőkanál, 2 dl. vízzel leforrázni és naponta meginni.
A diólevél teát ugyanígy kell elkészíteni, ezzel gargalizálni kell, majd szép lassan kortyokban meg kell inni. A visszamaradt diólevelet éjszakára dunsztkötésként fel kell tenni a nyakra.

PIKKELYSÖMÖR
Egy elég komoly betegség. Erre egy keverékünk van, – külső – belső, és orbáncolaj.
A külsőben mérgező növény van, a farkasalmalapu. Nagyon jól működik.
Két tea – egy külső és egy belső, és még az orbáncolajjal kell kenni, és akkor a pikkelysömör
elmúlik. Az övsömör már nem.

PORCKORONGKOPÁS, AMIKOR A ZSELÉS ANYAG KIFOGY A PORCOK KÖZÜL:
Ez is nagyon jól kezelhető egy egyszerű módszerrel, étkezési zselatinnal. Beépül, a bőrön keresztül is felszívódik. Úgy kell elkészíteni, ahogy rá van írva. Rá kell kenni, amikor rászárad, akkor le kell mosni, egy vékony hártya marad ott, ott kell hagyni és az is beszívódik, és beépül pl. a térdporc közé, vagy a gerincnél, akinek gerincsérve van.
Naponta egy mokkáskanállal együnk is belőle, garantálja, hogy 6 hónap után visszatermelődik a zselé a porcok közé.
De a gerincnél, gerincsérvnél először a fokhagymás almaecettel kell lepucolni a gerincét.
És esetenként a fekete nadálytő tinktúrájával kell bekenni a térdét, vagy a vállízületét, vagy a
csípőízületét.

PROSZTATA :
Ha éjjel 2-nél többször kell pisilni, és akadozva jön a vizelet: 1 hónapban 1x kisvirágú füzike
tea 2 x 1 csészével. Meg kell tanulni a prosztata-tornát, ami abból áll, hogy a pisilést meg kell
szakítani többször, és ezzel izmosítják a prosztatájukat a férfiak. Ha már megnagyobbodott a
prosztata, akkor a következő teát kell inni, amit forrázni kell: PORCSINFŰ, KORPAFŰ,
KISVIRÁGÚ FÜZIKE, ezt össze kell keverni és 1 púpozott evőkanál teát le, kell forrázni
2,5 dl. vízzel, 10 percre lefedjük és állni hagyjuk, naponta 1 csésze.
Prosztata-megnagyobbodásra kisvirágú füzike nagyon jó rendszeresen használni, és tökmagot
kell enni, a héj nélküli tökmagot, ami úgy terem, héj nélkül. Ez egy gyógytök .

PROTÉZIS
Ha valakinek van protézise, és a protézist a lába nem fogadta be, és begyulladt neki, akkor diólevél pakolást érdemes rátenni, mert lehúzza a gyulladást róla.
És belsőleg kell használni, a kocsonyát. Régen ették a sertésbőrt, régen ették a tyúkbőrt, régen
tyúklábból csináltunk kiváló húslevest, és az másnapra olyan kocsonyás volt, hogy kocsonyaként ettük meg. Tessék ezt használni.

R Á K – Áttétes kivétel után
Mindenféleképpen lúgosítani kell. A ráknak az ellenszere a lúgosítás, céklalevet igyon meg minden nap, egy decit legalább. Háromnaponta egy közepes nagyságú krumpliból nyers krumpli levet.
Megreszeli, kicsavarja, megissza a levét.
A sötét színű gyümölcsöket, amiben sok az antioxidáns, tehát olyan, hogy fekete szilva, fekete
szőlő, mazsola, fekete szeder, ezeken mindenképpen igyon, egyen, amennyit tud.
Sok C-vitamin, elsősorban gyümölcsből, zöldségből. És igyon diólevél teát legalább 8-10 hétig. Ha nem szed vérhigítót, akkor a diólevél teát is ihatja.

RHEUMA: réti legyezőfű

S Z Á J
A szájon belül rengeteg problémánk van. A végbelünkben nincs annyi károkozó, mint ami a
szánkban van.. Érdemes csak megelőzésként is diólevél teával gargalizálni és kiköpni.
Azok a gyerekek, akik már gargalizálni tudnak, azoknak nem lenne szabad megengedni, hogy
kivegyék a manduláját. A diólevél nagyon jó a mindenféle a gyulladásra, ami a szánkon belül van.
Még a mandulagyulladáshoz is hatékonyabb mint bármelyik antibiotikum (leveszi a gennyet).

SZEM
Szemünkre nagyon kell vigyázni. A szemünk gyógyítására két növényt használunk, az egyik a
diólevél, a másik a szemvidító fű.
A diólevél hivatalosan is ki van mutatva a szemnek a működését segíti, és csak bele kell dörzsölni fél decinyi diólevelet.
Nagyon jó látásjavító és szemfenéktisztító a diólevél.
Szürke hályog ellen ajánljuk, amikor még nem alakul ki, akkor naponta, hogy egy kicsikét csak négyszer-ötször bekenjük a szemünket, bele is kell, hogy menjen a szemfenékbe, mert ki kell tisztítani. Ha már kialakult a szürke hályog, akkor már nem használ.
A zöld hályognál viszont sokáig kell használni, egy évig, és annál használ.
Látásjavító, hogyha nem termel könnyet a szemünk, akkor száraz szem ellen lehet használni. Egyik telefonálóm visszahívott,hogy megszűnt a kettős látásom a diólevéltől. Beleteszi a kezét a diólevél-teába, és dörzsöli naponta ötször-hatszor. Nem gézzel, nem vattával, hanem kézzel.
A másik betegnél a ciszta eltűnt a szemfenékről.
Tehát:
SZEMÜNKRE, HA MÁR NEM LÁTUNK JÓL: diólevél tea: egy csapott evőkanál, 2 dl. víz,
leforrázni, 10 percig áll és ezzel kenegetni, vagy beáztatott vattapamaccsal betakarni a szemet és 10 percig pihentetni.
Ha zöldhályog van, akkor 1 évig kell használni.

SZÉKLET: Sok rostos ételt kell enni. Az alma lereszelve hashajtó, ha pedig rágjuk, akkor hasfogó.
Nagyon jó széklet van a szilvától, szőlőtől, Igmándi keserűvíztől.
Ha szorulás van, akkor erősségi sorrendben az alábbi teákat lehet fogyasztani:
Gyujtoványfű-tea, mezei katáng virág hígabb széklet, kökényvirág kutyabengekéreg a legerősebb, vagy a bodza fiatal rügye.

SZÍVINFARKTUS
Baloldali hátsófali SZÍVINFARKTUS elkerülése végett 2-3 naponta 1-2 csészével kell
meginni 160-as vérnyomás felett.
Minden reggel fehérfagyöngyből készült teát kell inni, amit hideg vízben egész éjjel áztatunk, és reggel meglangyosítjuk, a legjobb vérnyomáscsökkentő tea.
65 éven túl 1 hónapban 1x vagy 2x cickafark tea egy nap két csésze hirtelen szívhalál
elkerülése végett.

Női SZŐRÖSÖDÉS :
Androgén erősödés van az illető hölgynél, ez a férfihormon. Korlátlan mennyiségben kell inni a fodormenta teát.

T É R D – ÉS BOKADAGADÁS
Vesére mindenképpen ajánlom a tejoltó galajt és azon kívül kenje be a térdét és bokáját zselatinnal,amikor meg van dagadva, akkor káposztalevéllel szívassa le a duzzanatot a lábáról. Fehérkáposzta jó csak rá, rá kell kötni és leszívja pár nap alatt a vizet.

TOROK
Nagyon jó a torkunkra az apróbojtorján, amelyik a torokfertőtlenítést végzi és amellett
emésztésjavító is. Érdemes használni.

T Ü D Ő
Nagyon régi növények vannak és azok nagyon jól működnek az útifű, a kakukkfű, a martilapu, a pemetefű, az ezerjófű, mindenképpen.
Ha a hörgők le van tapadva, arra ökörfarkkóró virág kell, mert nagyon jól felszabadítja a
hörgőket, feljön a slejm.
A martilaput asztmára is lehet használni.
A kakukkfüvet, útifüvet régen használják, nagyon jó a tüdő tisztán tartására.
Régen volt olyan, hogy pemetefű cukorka, és ez még a májnak is segít a keserű anyagánál fogva.
(A tüdőfüvet már kevesebben ismerik. Érdekeségként van erre egy keverékem, most Torok barátja a neve, ebbe még beleteszem az ezerjófüvet, beleteszem a fekete nadálytő levelét hiába mondják,hogy mérgező- ,– és beleteszem még a kígyósziszt is, ezt ma már nem nagyon lehet kapni. )

TYÚKSZEM
Maria Treben a fekete nadálytő tinktúráját ajánlja. Vagy olyan cipő, ami nem csinál tyúkszemet.

VASHIÁNY: szederlevélből készült tea a legjobb.

VESE
A vesénk működését is segíteni kell. Mivel méregtelenítő szervünk egyike, és a verejtékmirigyünket alig használjuk, (elfojtjuk dezodorral, különösen a hónunk alatt,) ezért próbálja a vese átveszi a szerepét.
Ha a vesénk nem dolgozik rendesen, akkor a méreganyag lerakódik az ízületekben. Vesét
működteti, tehát vízhajtó: a bodzavirág tea, aranyvesszőfű, nyírfalevél /még vesekő esetén is
hatásos napi 1 csésze fogyasztása esetén/, tejoltógalaj, csalántea /de csak 6 hétig lehet inni, majd 6 hét pihenő után újabb 6 hét/.

A vese működtetésére legegyszerűbb gyógynövény a bodza virág, amit nátha teának hívunk.
Nemcsak köhögést és lázat csillapít, hanem izzaszt is , és az izzadás már önmagában is tisztítja a szervezetünket, és a vesénk működését is segíti, és ezáltal hamarabb kitakarodik belőlünk az a sok szemét, amit megeszünk. Nagyon jó ízű a teája, érdemes időnként inni belőle. Korlátlan ideig iható.

A következő ilyen növény – tejoltó galaj.
Három galajfélét ismerünk: a tejoltó, a közönséges és a ragadós galaj. A közönséges és ragadós galaj fehér virágú, a tejoltó pedig sárga virágú. mindegyik galajféle rák megelőző A tejoltó galaj egyedüli a galajok közül, ami a vesét működteti
Heti egy csésze a vesénket tökéletesen rendbe fogja tartani. És ezen kívül az egész
nyirokrendszerünknek, az egész mirigyrendszerünknek segíteni fog a működésében, és ez azt
jelenti, hogy nem lesz belőle daganat a hónom alatt, a mellékvesén és az összes mirigyem jól fog működni, mert kapnak megfelelő támogatást ennek a növénynek a hatóanyagaiból.
Dél-Amerikában is van, és úgy hívják, hogy macskakarom. (A Dávid professzor teája a
macskakarom, rák ellen ő ezt ajánlja.)
A másik két növény elsősorban pajzsmirigyműködésre való.

A vesénknek a következő segítőjét úgy hívják, hogy nyírfa levél. Ukrajnából hozzák be a nyírfa vizet literszámra a piacra – ugyanazt tudja, mint a tea. Nyíregyházán árulják –, ami ugyanazt tudja,mint a tea. Tavasszal gyűjtik. Régebben megcsapoltuk a nyírfát, ferdén belefúrtunk, egy nádszálat tettünk bele, egy óra alatt három liter víz is lejött egy ilyen fából. Hihetetlenül jó a vesére. Kőmorzsoló a levelének teája is, és a vize is. Akinek veseköve van érdemes nyírfalevél teát inni Szétmorzsolja a vesekövet!!!

Ha ciszta van a vesénken, akkor a zsurlót kell használni, a teát, 8 hétig egyfolytában, utána 4, de inkább 8 hét szünet, és a zsurlófüvet rátenni a cisztára és dunsztkötésben rajta hagyni.
Ez van a májnál is, ha ciszta van, akkor diólevél kell, belülről és pakolás kívülről.

VÉRNYOMÁS
Mindenképpen kezelni kell a vérnyomásunkat és a szívünk működését is segíteni kell. Nagyon jó gyógynövények vannak a szív és vérnyomás működésére is. Talán a leghatékonyabb erre a galagonya virágos hajtása. Vérnyomást csökkent, szívritmust szabályoz, szívideget nyugtat,érelmeszesedés ellen jó, a koszorúeret nagyon jól kitisztítja és a szív és erek inait rugalmasan tartja.
Ez utóbbi nagyon lényeges.
A virágos ág és a termés között az a különbség, hogy a virágos ágban van szívideg nyugtató, a
termésben nincs. A termésben viszont a magját ha megtörjük, akkor vérhígító van benne, tehát lehet sűrűvérűség ellen is használni. Érdemes használni, nagyon jó gyógynövény.

A másik a fehér fagyöngy levele és az ága.
A fagyöngy vérnyomás szabályozó, hideg vízben kell áztatni.
Azok az anyukák, nők, akiknek nem sikerül a baba, azoknak is tessék a fagyöngyöt használni. Az egész mirigyrendszerünkre is jó a fagyöngy, és korlátlan ideig iható.
Magas VÉRNYOMÁS: vagy a vesétől, vagy a szívtől, vagy a koleszterintől van.
Ha a vesétől van /ezt orvos állapítja meg, hogy jó-e a vesénk/, akkor a vízhajtásnál leírt teákat kell iszogatni naponta 2 csészével.
Ha a szívvel van a gond /orvos/, akkor a galagonya virágos hajtásából készült tehát kell naponta 2 csészével fogyasztani, a szívizmokat rugalmasan tartja, a szívritmust, pedig szabályozza.

VISSZÉR
Mindenképpen összehúzó növényeket kell. A szederlevél teája, az erdei málnalevél, az orvosi zsálya teája, és krémként lehet kezelni a körömvirággal, ha a visszér be is van gyulladva.
Ha nincs begyulladva, akkor a vadgesztenye krémjét.

POLIP, MIÓMA, CISZTA
Megölte a diólevél a polipot. Meg a cisztát is elmulasztja, meg a miómát. Azt mondják az orvosok, hogy az nem lehet, mert a mióma nem gyógyítható. Sőt az endometriózis is gyógyítható, azzal a módszerrel, amit a nép már nagyon régen tud, irrigálni kell vele és inni és pakolást is tenni rá, ha a jobb petefészken van a ciszta, akkor a jobb petefészekre tenni a füvet, amit készítettünk. Egyik nap diólevél, másik nap cickafark fél liter. Úgy működik, hogy addig kell fedő alatt tartani, amíg testmelegre kihűl, utána le kell szűrni, a szüredéket félretenni. Két decit meginni, három decivel irrigálni. Kádba feküdni, feltenni a kád szélére a lábát, beönteni irrigátorral 20 percig a méh szájánál tartani vagy tamponnal bent tartani, és a jobb petefészek tájékára rátenni éjszakára a cickafark vagy diólevél füvet. Ezt lehet 10-12 hétig csinálni.


-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.
LEGTÖBB PENICILLIN A PÓKHÁLÓBAN VAN
-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-
ÉJFÉL ELŐTT KELL 2-3 ÓRA ALVÁS, EZ A LEGFONTOSABB ALVÁSI PERIÓDUSUNK.

G Y Ó G Y N Ö V É N Y E K R Ő L

Szurokfű
Teáját korlátlan ideig lehet inni. Oregánónak vagy majorannának is hívjuk. 100 évig is lehet
használni, semmi problémát nem jelent.

KAKUKKFŰ
Nagyon jó méregtelenítő és jó az immunrendszer segítésére. Baktériumölő, és vírusölő is,
már az egyiptomiak is használták. Azoknak az anyukáknak ajánlom, akinek hat év alatti gyerekük van és gyakran megfáznak, elkapnak akármit. Tegyenek két evőkanálnyi kakukkfüvet egy gézbe,kössék el, tegyék be a kádba, engedjék rá a vizet és fürödjön abban a gyerek. Amikor kiveszik a gyereket, ne töröljék meg, csak jól burkolják be, amíg beszívja a bőre a kakukkfű hatóanyagát.
Egész télen egészséges marad, ha háromnaponta csinálják.

ORBÁNCFŰ
Nagyon jó immunerősítő, jól fejleszti a védekezőképességünket. Az AIDS-esek is kitolják vele az életüket két-három évvel.
Az Alzheimer kórra jó az orbáncfű hipericin tartalma, de nem önmagában, hanem kamillatea is kell hozzá (a kamillának ez a hatóanyaga van meg ugyanúgy a cickafarkban is). Egy csésze
kamillatea, egy csésze orbáncfű – 8 hétig és utána 4 hét szünet, és újra 8 hétig iható az orbáncfű – és ezek mellé van még a zöldpaprika és a zeller.
Van a gyenge hatású, az erős hatású és a mérgező gyógynövény.
A gyenge hatású gyógynövényeket lehet általában kapni, azokat gyűjtik.
Ezeket korlátlanul lehet fogyasztani, de csak addig igyuk ameddig baj van, utána hetente egyszer emlékeztetőnek.
A természetgyógyászok használhatják őket az erős hatásúakat is – keverékbe, házilag nem.
A mérgező hatásúakat pedig csak külsőleg. Amit az előbb mondtam fogínyre, de vannak még
mások is, amit tudunk használni, de csak külsőleg.
A gyenge hatásúak közül is vannak olyanok, amire oda kell figyelni. Nem azért, mert
mérgezőek, hanem azért, mert olyan hatóanyagok vannak benne pl. csalán, zsurló és
apróbojtorján esetében pl. a kovasav. A kovasavat nehezen üríti ki a vesénk, tehát időt kell
hagyni. Általában ugyanannyi ideig kell szünetet tartani, ameddig a teát használjuk.

8 hétig csinálunk egy tisztítást a zsurlóval, utána 8 hét szünet, hogy a vese kidolgozza
magából a kovasavat, ne rakódjon le a vesébe.
Ugyanez vonatkozik a csalánra és az apróbojtorjánra, ezt ugyan ritkábban isszuk, viszont élvezeti teának is kiváló, a torokfertőtlenítés mellett az emésztést is javítja. Jobb módszer az, amíg nincs baj, addig négynaponta, hetente egyszer egy csészével meginni ebből a növényből.

V i g y á z a t !:

Vannak más növények is pl. a kamilla és a közönséges cickafark virágjában azulén (csíraölő
hatású szénhidrogén) van, túlzott használata a bélbolyhokat úgy tönkreteszi, hogy többé nem
lehet helyrehozni. Tehát mindenképpen vigyázni kell, ez a túlzott használat fél évig egyfolytában.
Viszont egy 10 napos vagy két hónapos kezelésre is tökéletesen jó mind a kettő, de ezután
abba kell hagyni. A cickafark virágot ritkán lehet kapni, mert azt háromféleképpen gyűjti a
gyógynövény szakma. A csipet – lecsípjük a virágot és eladja a kozmetikaiparnak az azulén miatt.
Levágjuk a felső 41 centit és a szárát – ez a cickafarkfű.
És a harmadik mód, hogy mi gyűjtjük az egész növényt, akkor amikor virágzik.
Van még pár ilyen növény – az egyik az orbáncfű.
Akik Sinkumát szednek azok nem használhatják – a Sinkumát kellene eldobni, mert az egy nagyon veszélyes gyógyszer. A szívbetegnél gyorsítja a gyógyszerfelszívódást, ez az OGYI tudjuk, mert a cukorteánkra (DIABESS) ezt írták rá, két differenciálnak kell lenni, a vérvizsgálatok ezt állapították meg. Van még egy olyan,hogy azt mondják, hogy fehér bőrű, napra érzékeny emberek ne menjenek napra vele, mert felhólyagosodik a bőrük. Én ezt nem fogadom el olyan értelemben, hogy az orbáncfüvet, mint minden nyugtatót este kell inni, és akkor nem süt a nap. Reggelre pedig a szervezetünk feldolgozza. Ezért ezt nem fogadom el.

A következő ilyen növény, amit kevesen tudnak, de nagyon sokan használják a hársfavirágot.
Ugye itt két virágot gyűjtünk,a kis- és nagylevelű hársfavirágot. A kislevelű virága jobb, ezt
hívják orvosi hársnak, viszont szívbetegek abszolúte nem használhatják a hársfateát, és sokáig azt sem lehet használni, mert a hársfavirágban lévő egyik hatóanyag öli, pusztítja a vörösvértesteket. Viszont kiváló köhögéscsillapító. Náthateának hívjuk ezt is, és a bodzateát is. Ha a nátha elmúlt abba kell hagyni, egy héten egyszer lehet belőle inni. Szívbetegeknek
egyáltalán nem szabad adni a hársfavirág teáját.
Az ezüst hárs az nem gyógynövény.

Diólevél gyűjtése
Amikor a dió megnőtt, olyan nagyra, mint amilyen azon a fán szokott lenni, akkor elkezd valami kipermetezni belőle és az alja tiszta ragacs lesz a diófa alatt mindennek. A növekedés gátló anyagot akkor ő kipermetezi és akkortól kezdve két hét alatt megsötétedik a diólevél, és megvastagodik.
Ekkortól lehet gyűjteni. Egészen addig, amíg rozsdagomba nem jelenik meg a diólevélen
A július a legbiztosabb hónap.

A csalánlevelet akkor kell szedni, amikor elkezdi az első bimbót hozni, amikor már kijött a
virág, akkor már jó.

A tea készítési módról

A teákat általában – a leveleket, a virágokat, az egész növényeket forrázással készítjük, egy-két kivétellel. Ez ugye össze van aprítva, morzsolva a növény. Egy csapott evőkanál összevágott levelet beteszünk porcelán csészébe, vagy zománcozottba, fémbe nem. Leforrázzunk két és fél deci vízzel, fedő alatt tartjuk 10-20 percig, akkorra kiázik belőle a
hatóanyag és leszűrjük.
Ha friss növényről van szó, akkor 2 vagy 5 perc is elég, mert a friss növénynek nem kell sokáig állni, mert több benne a hatóanyag, és nem kell megszívnia magát.

Van egy pár olyan növény, ami csak hideg vízben áztatható, ezek a papsajt félék, mind a három papsajt – a papsajt, a fehér mályva és az erdei mályva, hurutoldó mindegyik. Ezeket csak hideg vízben szabad áztatni, 3-4 órán keresztül. Ugyanannyi mennyiség kell belőle, mint a többiből.
A csipkebogyó húsának 6 óra hossza áztatás szükséges, ez 62 fok felett elbomlik.
És a fehér fagyöngy, kiváló. De a bogyója mérgező !! azt nem gyűjtjük.
A fehér fagyöngy vékony ágát és leveleit gyűjtjük. Azt is a januárban a legjobb.

Főzni kell viszont a gyökereket, a kérgeket és a terméseket két-három percig. Amikor főztük, levettük a tűzről 15-20 percig hagyjuk fedő alatt, hogy kiázzon belőle a hatóanyag.

És végezetül egy vers, amit minden népi gyógyászatot folytató embernek kívülről meg kellett tanulni:

PARASZTORVOS VERSE AZ 50-ES ÉVEKBŐL:
A népi gyógyászoknak kívülről meg kell tanulni .-)

Világéletemben segíteni volt vágyam,
Beteget nem látni sem ülve, sem ágyban,
Nem jó a szegénység s mégis annyi kába,
Kevés garasát is vivé patikába.
Bojtorján, útifű, cirok, csalán, forgó.
Olyikra ha nem is, más betegségre jó.
Mennyi nyavalyája akad az embernek,
Gyógyszert az orvosok arra ritkán lelnek.
Elviszik párnádat, földed, marhád, házad,
S ha szemére veted, bizony még ő lázad.
Azt mondja: nem isten, mit sem tud már tenni,
Ezt persze csak akkor, ha nincsen már mit venni.
Bármily koldus legyél, kiszívja a véred,
Nyögsz még egy darabig, hullaház a véged.
Bocskoros gulyások, juhászok, vén nénik,
Ezer baj gyógyszerét tarisznyával mérik.

1. Epéd hogyha beteg, egyél bőven retket,
Sót ám ne tégy rája, attól kínok lesznek.
Szálkán kórház is van, kérj ott epekövet,
Reszelj retket és azt e reszelékbe lökjed.
Meglátod, azt reggel, sohasem találod,
Föloldó hatását szájtátva csodálod.

2. Ugyan e baj ellen ott van a bojtorján,
Theaként iszogasd, pisiled momentán.

3. Vészes vérszegénység, idegbaj forrása,
Tízezer közül sincs kettő gyógyulása.
Rendelnek sok arzént, ferrumot és másat,
Csak csalángyökér az, amit ki nem ásnak.
Theaként használják, piros borban főzve,
Négy ujjod közt mit fogsz egy literre töve.
Ha ágyban feküdtél, bizton felkelsz tőle,
Öt-hat hétig használd, megmondom előre.

4. Ó, hányan szenvednek savtúltengésben,
Küszködnek, vinnyognak, mint kutya a présben.
Gumicsövet nyelnek, kapnak pezsgőt bőven,
A krumpli gyógyítja, sülve a sütőben.
Használd szivacs gyanánt, beled tiszta tőle,
“Krumplipüre” nem jó, vízben van az főzve.
Amit magyarázok, jól eszedbe vegyed,
Mert a savtól sebes a gyomrod és a beled.
Gyomrodat felmarja, fekély lesz a neve,
Nem emészthet attól senkinek a bele.
Beleknek bolyhait vakolattal vonja,
Ehetsz bár táplálót, ki lesz veled tolva.
Annyira elgyengülsz, lesüllyed a gyomrod,
Napról napra gyengülsz, koporsó a gondod.

5. Ha sebek martak fel, fekélyes lett gyomrod,
Sültkrumplin olajjal lehet csak gyógyulnod.
Hentes kézre kerülsz, ha elhanyagolod,
Öt-hat sült krumpliból, ha a bélt kinyomod.
Ennyit fogyasztván, a többit olajozd.
Sebed a sült krumpli mentesíti savtól,
Szigetelő fedőt kap az az olajtól.
Bajod így ápolva, meggyógyul majd sebed,
Ez sivár életben még örömed lehet.

6. Biz az élet sokszor úgy jár, mint a kártya,
Megesik, hogy meghűl olykor a mellhártya.
Kaphatod szárazon, esetleg vizesen,
Szaladsz az orvoshoz, csapolni vitessen.
Cirokseprő magját kifőzni teának,
Egészséget szerez hamar az magának.
Tetős evőkanál kerül egy literre,
Kaphatsz cirokmagot pénzért vagy hitelre.
Ne öntsd ki az ágyát, csináld nyakra-főre,
Egy főzéssel a mag nincsen még kifőzve.
Vért is kapsz biz ettől, meg is hízol tőle,
Öt-hat hét alatt már piros arcod bőre.
Idd reggel mint teát, egész nap mint vizet,
Ha ezt mind betartod, élted soká viszed.

7. Betyár ez az élet, sokszor idegre megy,
Ó, mennyi embernek épp a gyomrára megy.
Egyszerű tünete : rebeg gyomra szája,
Hinnéd, hogy egy lepke húzódott alája.
Mindenre dühödt vagy, szemed mint a vadnak,
Szikráznak, ha nézel, gubóid dagadnak.
Félni lehet tőled, bármi szelíd voltál,
Azt is marod most már, kinek udvaroltál.
Pokol ez az élet, családodé sem más,
Testvér, az élet cseppet sem pompás.
Szaladsz tudósokhoz, vizsgálgatnak egyre,
Próbareggeliznek, kérdnek tőről hegyre.
Egy sem leli bajod, dúlnak a tünetek,
Fizethetsz százasból akár egy türetet.
Bajod egyre mélyül, Kalló felé sietsz,
Már előbb megírtam, gyomoridegbaj ez.
Főzess csak puliszkát, szárazon, tengeriből,
Vondd ki gyakran magad szokott környezetedből.
Környezetváltozás csillapítja dühöd,
A puliszka gyógyít, ha este-reggel gyűröd.
Sok az arzén benne, szaporítja véred,
Hízni fogsz hetenként, jó ha magad méred.

8. Életed ha megnyúlt tisztes öreg korban,
Bár fiatalon is bekerülsz a sorba.
Gyakran szédül fejed, bizonytalan lépted,
Panaszolja ajkad : “oly gyakran szédülök,
Ingadozó léptem, jó, ha székre ülök.”
Sűrű lett a véred, gyönge a folyása,
Egyensúly idegnek nincsen locsolása.
Kenetlen szekérnek nyikorog kerekje,
Száraz az agyad is, így jutsz szédületre,
Öreg ereidben vérkavicsok lesznek,
Itt az orvossága, attól széjjel esnek.
Egyél körtét, aszaltat vagy nyerset,
Biztos egyensúlyod hamar visszanyerted,
Hegyek szelíd alján termett elég “dicske”
Aszalva megkapod, forrázd kicsi vízben.
Vagy vagdald apróra, ha nem lenne fogad,
Ne búsulj öregem, csak szómat megfogadd.
Nem számít, hogy ősz vagy, csak fekszel az ágyon
Vidám ifjon mégy még ezen a nyáron.
Szerencsés lennél ám, ha téli körtéd lenne,
Mert így betegséged a pokolba menne.
Bár mindent ő szedne nem néznek az égre,
Receptet ír a doktor, tégelyből vagy hármat,
Találgatva szépen, hátha ez használhat.
Ha ez nem használna, van még recept bőven,
Ha meghalt, van paraszt, szed az a jövőben.

9. Nincs szív a mellkasban, más van a böndőben,
Levél végeztével ötlött az eszembe,
Hány szegény embernek fájdalmas élete,
Sosem volt zarándok, nem vágyott Rómába,
Eltorzul a képe, szenved reumában.
Küldik az orvosok Pöstyén, Szoboszlóra,
Bár tarisznyájában nincsen aranyóra.
Aki okos fickó, agyalágya benő,
Tudja, hogy gyógyszer bármifajta fenyő…
Kínok ellen adok jó tanácsot,
Faragj a fenyőből sok apró forgácsot.
Most járt erre Jézus fenyőfa ünnepén,
Találsz fenyőt bőven udvarok szemetjén.
Főzd azt levelestől, szikánccsal keverve,
Fürödj a levében, bajod le van verve.
Főzetét ki ne öntsd, adj hozzá forgácsot,
Új főzetet bővítsd, eljárod a Dájcsot.
Ám tíz percen túl már vízzel mosd arcod,
Oly erős, e főzet szüli ájulásod.
Ha fán mankón jártál, eldobod azt tőle,
Ne félj, nincs reumád, szabadultál tőle,

10. Új szer jut eszembe, gyulladás a neve.
Nyelés kínos tőle, mandulád van tele,
Fulladás környékez, hangod csak suttogás,
Forró bugát forrázz, csitul a gyulladás.
Nyomd ki azt egy fedőn, szabj szennyes kendőre,
Forrón váltogatva torkodra jön tőle.
Ha kezdetén teszed, egy nap szabadultál,
Ha dagadtan teszed, ne félj, meg nem fojt ám.
Egy kettő kifakad, áldod istenedet,
Hogy hyperol helyett bugát juttat neked.
Kitűnő hatású idült állapotban,
Forró céklalével mint állód gurgulgatva.

11. Szörnyű betegség még s örök az Isiász.
Ellene, testvér, tudod mit csinálsz ?
Savanyú káposztát melegíts magadra,
Huszonnégy órán át feküdj jól dunsztolva.
Elhagyod az ágyat, nem szenvedsz a sírig,
Áldod Istent, s kapod ami éppen illik.

Gyógynövényekben nagyhatalom lehetnénk

január 26, 2013

gyogynovenyekAz egész világon mind népszerűbbé válnak a gyógynövények, amelyeknek forgalmát jelenleg évi 12-15 milliárd dollárra becsülik. Legnagyobb fogyasztóik az európai és az ázsiai országok lakói, különösen a legfontosabb exportpiacunk Németország, valamint az Egyesült Államok és Kína. A kiválló természeti lehetőségekkel rendelkező Magyarország előtt komoly lehetőség áll, ugyanakkor régiós szomszédaink is rádöbbentek a piaci résre és hamar lemaradhatunk a versenyben.

Magyarország a 20. században – egészen a nyolcvanas évekig –, , számított, az egész európai piac hatvan százalékát látta el a magyar gyógynövény-szegmens. A kedvező természeti viszonyoknak köszönhetően ugyanis hazánkban mintegy 330 gyógynövényfajta él, világviszonylatban még mindig előkelő helyen vagyunk a termesztett fajták számának terén. A termesztett és gyűjtött növények mintegy hetven százalékát exportálják, elsősorban Spanyolországba, Németországba.

Több mint 300 fajta gyógynövény terem Magyarországon – Kép: SXC

Ma azonban a gyógynövény termesztésre használt termőterület csak alig 20 ezer hektár, és ebből az élelmiszeriparban nagy tömegben alkalmazott mák és mustár 15 ezer hektárt tesz ki, így a gyógynövények termesztése a korábbi termőterületnek (42 ezer hektár) csupán a töredékén folyik. Ennek oka a rendszerváltás után a termőterületek és a tőke szerencsétlen újraelosztása, amelynek során nem alakult ki erős hazai termelői kör.

Kereslet ugyanakkor lenne a magyar gyógynövényekre, mivel mind az európai, mind az amerikai piac feljövőben van, ahogy egyre többen fordulnak a gyógynövényekkel folytatott hagyományos gyógyászat felé. Mégis kevesen vállalkoznak gyógynövénytermesztésre, míg a meglévő gazdálkodók egy része a kedvezőtlen időjárási körülmények, vagy a szegmensben romló támogatási körülmények következtében inkább felhagyott a termesztéssel.

csipkebogyo

Közben a régióban egyre több ország, így Románia és Lengyelország is felfigyelt a kialakuló piaci résre és szakértői vélemények szerint mind az európai piacon, mind a hazai piacon komoly versenytársakként jelenhetnek meg. A hazai termelés kiszorul az európai piacról, mert egyrészt magasak a közterhek, de másrészt drágák vagyunk. Bulgáriában egy átlagos nyári napon mért 40 Celsius fokos hőmérsékleten egy sátor alatt is megszáradnak a növények, addig itthon szárítóra van szükség, ami növeli a költségeket

Míg a 90-es években mintegy 35-40 ezer tonna gyógynövénydrogot állítottak elő hazánkban, addig a mostani mennyiség a szakemberek becslése szerint már jóval 30 ezer tonna alatt van. A gyógynövénygyűjtés és termesztés termelési értéke éves szinten mintegy 10 milliárd forintot tesz ki. A gyógynövényteák, gyógytermékek és más gyógynövény alapanyagú készítmények, például étrend-kiegészítők összforgalma éves szinten Magyarországon mintegy 50 milliárd forint körül mozog.

A gyógynövény-feldolgozás másodlagos élelmiszeripari és gyógyászati célú piacán mintegy 50-100 vállalkozás működik. A gyógynövénygyűjtésben jelenleg mintegy 5-8 ezer ember vesz részt Magyarországon. Az ország egész területén gyűjtik például a vadgesztenyét, az Északi-középhegységben a csipkebogyót, ugyanitt valamint az Alföldön a cickafarkfüvet, Dél-Magyarországon az aranyvesszőfüvet, a csalánt pedig Hajdú-Bihar valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, míg a kamillát és a fehér ürmöt az Alföldön gyűjtik be. A gyógynövények közül pedig elsősorban a mákot, a koriandert, az édesköményt, az ánizst és a kamillát termesztik.

gyomber

A gyógynövények elsődleges feldolgozását végző és a késztermékeket előállító üzemekben mintegy 2000 ember dolgozik Magyarországon. Az utóbbi időben az ágazat kivitele jelentősen, mintegy 20-25 százalékkal esett vissza, főként az éles piaci verseny miatt. Ezért a magyar gyógynövények piaci részesedése a hagyományos felvevőpiacokon – például Németország, Olaszország, Ausztria és Franciaország – csökkent. Így Magyarország gyógynövény-kivitele most mintegy 6-7 ezer tonna körül van.

Halnagyhatalom lehet Magyarország
Édesvízi halnagyhatalommá válhat Magyarország, ha a vállalásoknak megfelelően használjuk fel az EU illetékes pályázatain elnyert támogatásokat. A vizsgált több mint 150 eddig elindított halászati projekt összértéke meghaladja a 7,8 milliárd forintot. A magyar termelésben a ponty mögött már második helyen áll az afrikai harcsa. Az egészen pontosan 34,3 millió eurós keretet 2013 végéig minden valószínűséggel kihasználják a magyar termelők, így a halgazdaság lehet az egyik olyan ágazat, amely 100 százalékos abszorpciót produkálva, összesen mintegy 47 milliárd forint beruházást valósít meg az ágazatban.

Az ágazat fejlesztéséhez a jogszabályi háttér megalkotása mellett több milliárd – egyes becslések szerint akár 10 milliárd – forint is kellene. Ez sokak szerint leginkább uniós és állami pénzek bevonását jelentené. Főként a szárító és feldolgozó kapacitást kellene modernizálni, korszerűsíteni. A magyar gyógynövénykivitel ugyanis általában alapanyagexportot jelent, a fejlesztéssel pedig a feldolgozottsági fokot lehetne növelni, azaz nagyobb hozzáadott-értékű árut termelni. A fejlesztéseket kiválóan össze lehetne kötni megújuló energiaforrások telepítésével – így a szárítókat működtethetné napenergia is. A gyógynövénytermesztés ezenfelül kitörési pontot jelenthetne a foglalkoztatáspolitikában is, mivel nehezen gépesíthető és komoly élőmunka-igénye van. Még 2004-ben is becslések szerint 60-70 ezer embert foglalkoztatott a szegmens, szemben a jelenlegi 5-8 ezer foglalkoztatottal.

A szakértők szerint kitörési pont lehetne az ágazat számára még az úgynevezett organikus termesztés, a biogazdálkodás arányának növelése is.

A jogszabályi hátteret is módosítani kellene. Egy még a korábbi kormányzati ciklusban hozott jogszabályváltozás ugyanis ellehetetlenítette a szabadföldi és erdei gyűjtést. A gyógynövények gyűjtését a legszegényebb, legkisebb keresetű, vagy éppen segélyből élő vidéki réteg végezte. A 2007-es jogszabály-módosítás azonban kötelezővé tette az ilyen kiegészítő tevékenységből származó jövedelem járulékkötelessé tételét.

„Zöld hullám” a gyógyászatban
A múlt század második felében sok tekintetben fordulat állt be a lakosság érdeklődésében, preferenciáiban a gyógyításra használt készítményekkel kapcsolatban. A jelenség a technikailag fejlett országokból indult ki. A magasan technizált világban általános életstílussal szemben nőni kezdett a lakosság érdeklődése minden iránt, ami természetes, természet-közeli. Hasonló trendváltás jelei kezdtek megjelenni az 1970-es évektől az orvoslás és gyógyszerelés területén is. Az egyre fejlettebb technikai eszközöket és gyógyszereket alkalmazó evidencia-alapú orvoslás mellett erősödni kezdtek az alternatív orvoslási irányzatok (homeopátia, antropozófia), diagnosztikai és kezelési eljárások (fizioterápia, balneoterápia, manuálterápia, a gyógymasszázs különböző válfajai, aromaterápia, akupunktúra, akupresszúra) és szerek (gyógy-, és aromanövények, egyes állati eredetű termékek, ásványi anyagok), tulajdonképpen „minden, ami természetes és nem szintetikus”. Szinte divatszerűen erősödik az ázsiai tradicionális orvoslási rendszerek európai befolyása, és más kontinensekről származó, Európában eddig ismeretlen gyógynövények alkalmazása is.
Az amerikai kontinensen és Európa-szerte ma már a felnőtt lakosság nagyon jelentős hányada (kórképtől függően 30-80%-a) veszi igénybe ezeket az irányzatokat, eljárásokat és az általuk alkalmazott szereket. Az alkalmazott eljárások és szerek rangsorában a fitoterápia a leggyakrabban alkalmazottak között van. Magyarországon, ahol a zöld hullám mintegy 20 éves késéssel jelentkezett, az úgynevezett „természetgyógyászat” kereteiben történt meg ezeknek az irányzatoknak a legitimációja. (20). A gyógynövények terápiás alkalmazását (fitoterápia) is ide sorolták be, ami csak részben tekinthető helyes megoldásnak. Azzal, hogy a szabályozás a fitoterápiát is a természetgyógyászati módszerek, sőt azon belül is az orvosi diploma nélkül is gyakorolható terápiás eljárások közé sorolta, a növényi eredetű termékek indokolatlan hátrányba kerültek a konzervatív orvoslás alapjául szolgáló szintetikumokkal szemben. A fitoterápia nem kellően dokumentált alternatív módszerré történő lefokozása még a szintetikus gyógyszerekkel azonos szinten bizonyított hatásosságú növényi gyógyszereket is a gyógyászati eszköztár (sok orvos által teljesen figyelmen kívül hagyott) perifériájára tolta.
Forrás: Csupor Dezső, Szendrei Kálmán: Gyógynövény-eredetű termékek és jogi szabályozásuk hazánkban és a világ más részeinhttp://www.piacesprofit.hu

Erdei gyömbérgyökér (Geum urbonum)

január 9, 2012

A növényt “herba benedicta”, vagyis áldott növény névvel is illették, mert úgy tartották, hogy képes távol-tartani a gonoszt és mindenféle veszélyt.

Egyéb elnevezései: gyömbérajak, hólyagfű, nyúlláb, szegfűszagú gerely
Nagy adagban hányást és émelygést okozhat.

Nincs rokonságban a valódi gyömbérrel, nevét valószínűleg erős, aromás illata miatt kapta. Gyógynövény, ehető is, de gyökere enyhén mérgező.

A gyökérrel – hasonló íze miatt – helyettesíthetjük a szegfűszeggel. levelét salátákba keverhetjük, de főzve köret is készülhet belôIe. Ha a gyökeret narancshéjjal borban áztatjuk, az ital télies aromát kap.

Az aromás gyökerek illatosítják a frissen mosott ruhát, és távol tartják a molyokat.

Korábban a megszárított gyöktörzset szegfűszeg helyett alkalmazták. Tudományos nemzetségneve a görög “geuein” szóból származik, melynek jelentése ízlik. Ez a frissen kiásott gyökerek szegfûszegil- Iatára utal.

Tölgyelegyes erdőkben az egész országban gyakori, de kedveli a bolygatottabb helyeket is, így megtalálható utak mentén, kerítések, kőfalak tövében, törmelékes helyeken, vadcsapásokon.

A növény 25-85 cm magas, szára felálló, erősen elágazó. A tőlevelek páratlanul, szárnyasan összetettek, a csúcsi levélke mélyen karéjos. A szárlevelek hármasan összetettek, vagy csak szeldeltek. A levélkék széle fűrészes, alakjuk elliptikus. A virágokban 5 aranysárga sziromlevél van, melyek széles elliptikus vagy kerekded alakúak. A virágzási idő májustól augusztusig tart. A termések csoportosan elhelyezkedő aszmagok, a rajtuk található horgas serték segítik a terjedésüket.

A gyökereket tavasszal ássák ki, majd szárítják. Többnyire szárított formában kerül kereskedelmi forgalomba, de krérnek, balzsamok is készülhetnek belőle. A fogyasztásra szánt zsenge levelek gyűjtési ideje áprilistól júniusig tart.

Árnyékos helyen, nedves, tápanyagdús talajon könnyen nevelhető. A magokat tavasszal vagy ősszel vessük, később magszórással már magától is szaporodik.

• Gyógyhatását már 1652-ben említi egy angol természettudós, Nicholas Culpeper. Mellpanaszok, hasogató fájdalmak ellen, és a gyomor tisztítására ajánlotta.

• A növényt “herba benedicta”, vagyis áldott növény névvel is illették, mert úgy tartották, hogy képes távol tartani a gonoszt és mindenféle veszélyt.

A növény gyógyhatása
A modern gyógyászat főleg a száj, a torok és az emésztőszervek megbetegedéseinek kezelésére javasolja. Régebben a kígyómarás ellenszerének tekintették, és azt tartották róla, hogy a pestist is gyógyítja, valamint lázcsillapító hatású. Külsőleg használva eltünteti a pattanásokat ás enyhíti a bőrpírt is.

Gyógyítás: Belső használatra hurutok, megfázás, gyomorfekély; vastagbélgyulladás, hasmenés és vérhas kezelésére 30 g szárított gyökeret forrázzunk le 1 L vízzel, majd hagyjuk állni 15 percig. A forrázatból napi 3 csészével igyunk.

Ha a gyökeret nemcsak forrázzuk, hanem 15 percig főzzük, borogatásra és öblögetésre alkalmas szert kapunk. Az öblögetőfolyadék torok és gégegyulladás, torokfájás, afták esetén hatásos, erősíti a fogínyt is. Borogatást visszérre, aranyérre, sebek kezelésére használjunk. Ez utóbbiakat gyógynövényszaküzletekben kapható krémekkel, balzsamokkal is kezelhetjük.

Felhasznált irodalom:

Buday Ilona: Gyógynövények + Internet

dr. Kmeth Sándor: Parlagfű (Ambrosia artemisiifolia et trifida)

szeptember 4, 2011

Előfordulása: Egész Európában megtalálható mint vadon élő gyógynövény. Állítólag Amerikából került ide, de ez az állítás kissé bizonytalan. Általában elhanyagolt szántóföldeken, utak vagy árkok szélén, ártereken él, legtöbbször csoportosan, nagyobb tömegben. Elterjedésével kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a megfigyelések szerint egy feltört, felszántott földterületen az első évben nagy erővel elszaporodik, majd az ezt követő 4-5 év alatt fokozatosan átadja a helyét a többi növény vagy fűféle számára, ezért az intelligens növények közé sorolják. Manapság általános megítélése elképesztően ostoba és radikálisan arrogáns. Az ókori mitológiában ambrózia néven az istenek nektárjaként, kedvenc italaként és táplálékaként jelenik meg, mint amely az örök élet és a szellemi emelkedettség fenntartásához szükséges.

Gyűjtése: Mivel gyógyászati szempontból a növény föld feletti része lehet érdekes, telihold idején érdemes begyűjteni, lehetőleg napsütéses kora délutáni órákban, amennyiben feldolgozni, és tárolni szeretnénk. Azonnali felhasználáshoz bármikor gyűjthetjük, de vegyük figyelembe, hogy a föld feletti részek hatáserőssége újhold felé csökken, ezért vagy több növényt használjunk, vagy potencírozzuk! Szerencsés, ha a még nem virágzó, felmagzó növényeket gyűjtjük, mert ereje ekkor még a levelekben van. A növény friss hajtását, felső egyharmadát gyűjtsük. Szárról és levélről lévén szó, érdemes évente újítani a raktárkészletet. Száraz, árnyékos helyen szárítsuk, ahol elkerülhetjük a száradó növények esetleges visszanedvesedését, mert az gyengíti az erejét. Lezártan tároljuk.
Felhasználása: A friss leveleket közvetlenül is fogyaszthatjuk, elrágcsálhatjuk, de készíthetünk belőle forrázatot, ahogy a megszárított növényből is. Illóolaja hasonlóan hatékony, de annak adagolásával legyünk elővigyázatosak. Tinktúra formájában is alkalmazható. A szárított növényből készített por is alkalmas közvetlen fogyasztásra, krémek készítésére, orrba szippantásra. Lehetőleg ne túl tömény forrázatot készítsünk, mert hígan könnyebben kifejti hatását, és kevésbé szárít, ha nagyobb mennyiségű vízzel együtt visszük be a szervezetbe.

Íze: keserű (6), aromás (3). (Ízének, hatásának erőssége a Hold állapotaival összhangban változik.)

Energetikai hatása: A szelet fokozza, a tüzet szabályozza, tisztítja és normalizálja, a vizet csökkenti.

Általános hatása: Hűtő vértisztító, szárító, hurut- és nyálkacsökkentő, lázcsillapító, sebfertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, immunrendszer-erősítő, méregtelenítő, általános szöveti és nyirokrendszer-tisztító, burjánzó szövetet és daganatot gyógyító. Közérzetjavító, erőnlétfokozó, általános erősítő, energizáló és regeneráló hatású. Fertőtlenítő, emésztést fokozó, étvágycsökkentő, vércukorcsökkentő, gyomornyugtató és -erősítő, zsírégető, testsúlycsökkentő, dugulást szüntető. Idegnyugtató, idegerősítő, gombásodás-, allergia- és asztmaellenes hatású, légzéskönnyítő. Féregűző, csökkenti a candidafertőzést. Fokozza a vele együtt beadott növények, gyógyszerek hatékonyságát. Afrodiziákum, erőnlét- és potenciafokozó.

Lélektani hatása: Gyengéden csillapítja a háborgó lelket, szünteti az indulatokat és a kilátástalanság érzését, támogatja a belátásra jutást, a problémamegoldó képességet és az éleselméjűséget. Segít felülemelkedni a problémákon, szünteti a tespedést és a megrekedést, a mélabút és a komorságot, valamint a burjánzó, mérgezett érzelmi és gondolati folyamatokat. Erőssé, állhatatossá teszi a lelkületet, tágítja az élettér érzetét, csökkenti a korlátoltságot.

Részletes ismertetése: Szárított, finom porának őrleményét sikeresen alkalmazhatjuk orrmandula-nagyobbodás vagy orrpolip kezelésére. Bármilyen formában alkalmazva fokozza a száj szárazságát, csökkenti a nyáltermelést, a szájnyálkahártya és az íny fertőzéses, gyulladásos tüneteit, égő érzéseit, rendszeres használata csökkenti a fogak szuvasodási hajlamát. Torok- vagy mandulagyulladás esetén forrázatának fogyasztása, illetve az azzal történő napi többszöri, rendszeres gargalizálás gyors javulást eredményez. Hangszálgyulladás vagy a hangszál megerőltetése, valamint rekedtség esetén forrázatát gargalizáló öblítőként alkalmazhatjuk, naponta többször. A nyelőcső felmaródásával keletkező égő, fájó érzést hűs forrázata szintén csökkenti.

A gyomor hurutjait radikálisan csökkenti, a gyomorrontás tüneteit meglepő gyorsasággal szünteti. Erősíti az émelygő, gyengén emésztő gyomrot. Esetleges fertőzéseit, erjedéseit sikeresen kezelhetjük a növény forrázatának kúraszerű fogyasztásával. Fokozza a gyomortartalom feldolgozását, segíti a továbbhaladását.
A tápcsatorna teljes hosszában szünteti a hurutokat, lerakódásokat, az erjedő, rothadó és egyéb gázképző folyamatokat. Ezzel megóvja a beleket attól, hogy fertőző, élősködő lények táptalaja legyen, így a bélgombásodásnak, a bélfertőzésnek, a gázképződésnek, a puffadásnak is az egyik hatékony ellenszere. Az ilyen jellegű tünetek kezelésére javallt étkezés előtt egy kis idővel fogyasztani a forrázatából. Enyhén fokozza az emésztőnedvek termelését, de csak a kellő mértékben, mert egyúttal vissza is fogja azok túltermelését. Szünteti a belek dugulását, a béltartalom pangását, fokozza a bélmozgást, így segít a belek tisztántartásában és a székletürítés megindításában. Gátolja a bélfal elzsírosodását, és felszámolja, illetve kiürülésre készteti az emésztetlen tápanyagokat, a mérgeket. A belek daganatos állapotának kezelésében elengedhetetlen. Mondhatjuk, hogy a tápcsatorna teljes hosszában, a hozzá csatlakozó emésztőszerveket, mirigyeket is beleértve, kiváló hatású a daganatos betegségek kezelésében. Természetesen érdemes más növényekkel kombinálni, a tüneteknek és a beteg szerv sajátosságainak megfelelően.

Erősíti a májműködést és egyben tisztítja a májat: segít méregteleníteni a szervezet legnagyobb méregtelenítő szervét. Rendszeres használata képes megszüntetni a máj elzsírosodását. A sárgaság, a máj gyulladásos betegsége esetén híg forrázatának nagy mennyiségű fogyasztása javallható, esetleg ürömmel, édesgyökérrel kombinálva. Fiatalítja az epét, hatékonnyá teszi és egyben normalizálja az epetermelést. Kúraszerű alkalmazása képes az epekő megszüntetésére is.
A parlagfű javasolható a lépmegnagyobbodás kezelésére, illetve a hasnyálmirigy tisztítására, gyulladásának kezelésére, bőséges folyadékbevitel mellett.

A vese szűrőrendszerét tisztítja, működését erősíti, terheit csökkenti. Vesegyulladás kezelésére is alkalmas, emellett a vese meghűléses, hurutos, egyéb fertőzéses betegségeinek kezelésére is kiváló. Általános veseerősítő, enyhe, kíméletes vízhajtó.
A húgyhólyag, a húgycső fertőzéseire és gyulladásaira is hasonló okokból jó.

A nyirokrendszer működését képes oly mértékben felgerjeszteni, hogy az szinte megtáltosodik, és könnyűszerrel elbánik a súlyosabb támadásokkal is, anélkül hogy kizsarolná a szervezet energiatartalékait. Ennek kialakulásához átlagosan három napig kell napi két-három alkalommal fogyasztani valamilyen formában. Ezzel igen erősen tisztítja a nyirokcsatornákat és a nyirokmirigyeket is. Így a nyirokrendszer kóros elfajulásait is hatékonyan kezelhetjük vele.
Képes a vérben megjelenő tisztátalanságokat, fertőzéseket, élősködőket, mérgeket felszámolni, de nem csak mint hűtő vértisztító, hanem mint szokatlanul hatékony immunrendszer-erősítő is. Ezért a malária kezelésére más növényekkel együttesen jó eredménnyel alkalmazható.
A parlagfűvel az allergiás jellegű védekező reakciók – ha talán nem is mindegyik – jelentősen csökkenthetők, sőt szüntethetők. Így orvosolja a pázsitfű- és a parlagfű-allergiát, valamint a virágpor- és egyéb porallergiákat, mivel felerősíti, ellenállóvá teszi a szervezetet, s annak így nem kell vészreakcióhoz folyamodnia. E gyógynövény igazolja a közmondást: „kutyaharapást szőrivel”. Használatának eredményeképpen eltűnik a bő orrváladék és a túlzott nyálelválasztás, az égő, viszkető érzés az orrban és a szemben, valamint a bőr egyéb területein. A szüntelen tüsszentési inger is az előbbiekkel együtt csillapodik le, méghozzá az elfogyasztást követő pár percen belül. Rendszeres vagy megelőző használata bármilyen formában meg sem engedi, hogy e tünetek egyáltalán kialakulhassanak. Ráadásul mindezt mellékhatás nélkül teszi ez a gyógynövény. Gyermeknek és felnőttnek egyaránt javasolható, adható. Nem kell félni az allergiás tünetek fokozódásától vagy esetleges kialakulásától, mert hatékonyan és rövid idő alatt szünteti azokat, sőt „védelmez” ellenük.
Érdemes egy marék felaprított parlagfüvet egy liter felforralt vízzel leönteni, megvárni, amíg iható hőmérsékletűre hűl, és naponta egy-két bögrével elfogyasztani. Édesíteni, savanyítani nem érdemes.
Hasonló hatása van alkoholos áztatmányának is, borba vagy pálinkába téve (egy púpozott evőkanállal adni fél literhez, és egy hétig áztatni) napi egyszeri fogyasztása elegendő a tünetek féken tartásához.
A tüdőre szárító, tisztító hatása van, így a benne esetlegesen kialakuló nyálkatúlsúlyt – legyen a nyálka híg vagy sűrű – gyorsan és hatékonyan csökkenti, akár nyersen elrágcsálva, akár forrázat formájában fogyasztva. Hörghurut és hurutos köhögés esetén is javallt. Emellett segít az elzáródott léghólyagok megnyitásában, miáltal növeli a légzőfelületet. Így fulladásos rohamok során gyors segítségként alkalmazható, légzésnyugtató, légzéskönnyítő hatásánál fogva is. Ezért nem csak a nedves, hanem a száraz asztmát is eredményesen kezelhetjük vele, amennyiben kúraszerűen vagy rendszeresen alkalmazzuk. A tüdőben kialakult lerakódások eltávolításában, daganatainak, szövetburjánzásainak felszámolásában is hatékony.
Az idegrendszert közvetlenül nyugtatja, erősíti, de a mérgek felszámolásával közvetve is megteszi ugyanezt, hiszen csökkenti az ingerlő hatások jelenlétét. Életerő-fokozó, mozgató hatása emellett a depresszió, a mélabú és a komorság kezelésére is alkalmassá teszi.
„Doppingként”, ajzószerként is alkalmazható. Nemcsak a közérzetet javítja, hanem rendszeres alkalmazása képes az általános erőnléti állapotot stabilan és jelentős mértékben fokozni. Ezért alkalmas a sportteljesítmény növelésére, a tartós fizikai terhelés könnyed elviselésére, valamint a megbetegedések, műtétek utáni leromlott állapot javítására.
Rendszeres használata csökkenti a húgysavszintet, a köszvényes tüneteket, az ízületi gyulladásokat, lazábbá, hajlékonyabbá, mozgékonyabbá teszi az ízületeket.
A bőrfelszín sebeit szárítja, nyugtatja, fertőtleníti, szövetregenerálókkal együtt alkalmazva hatékonyan elősegíti a sebgyógyulást. A vérömlenyek felszívódását külsőleg borogatásként alkalmazva, belsőleg forrázatként fogyasztva egyaránt elősegíti.
Jótékony hatású a test alsó fertályára. Enyhén melegíti a kismedencét, szünteti az itt megjelenő pangásokat, gyulladásokat, huruttúlsúlyt, így felszámolja a fertőzések táptalaját, szünteti a fertőzéseket. Ezért kúraszerűen alkalmazva alkalmas a húgycső- és a hüvelygyulladás kezelésére, az égő érzések csillapítására, a folyással járó gombás, baktériumos fertőzések kezelésére külsőleg (intim tus) és belsőleg együttesen.
Az általános erőnlét fokozása miatt afrodiziákumként, nemierő-fokozóként és -stabilizálóként alkalmazható, esetleg keverékek alkotórészeként. Fokozza a magabiztos férfierő jelenlétét, így csökkenti a hajlamot a korai magömlésre.

Ellenjavallat: Kiszáradásos, folyadékhiányos állapotban csak elővigyázatosan alkalmazzuk. A megfelelő folyadékbevitel egyébként is szükséges.

Írta: dr. Kmeth Sándor orvos, javasgyógyász

Forrás: http://www.javas.hu/index.htm

A fokhagyma és citrom keverék kúra

július 16, 2011
Érrendszeri és általános meszesedés ellen, de erős immunerősitő és baktériumölő is egyben:

Ha az (agyi) erek, vagy szívkoszorú erek beszűkülnek, vagy általános elmeszesedés tapasztalható,illetve bármilyen hajszál ér problémánk van, igyunk naponta egy kupicányi kivonatot a következő vegyülékből: 30 gerezd fokhagyma (nem permetezett) és 5 citrom.

Elkészítés: A fokhagymát lehéjazzuk, aprítjuk. A citromot a héjával együtt apróra vágjuk, mixerben összeelegyítjük a fokhagymával együtt, majd egy liter vízzel a főzőlapra helyezzük. DE CSAK AZ ELSŐ BUGGYANÁSIG HAGYJUK A TŰZHELYEN!

Ezután leszűrjük és üvegbe öntjük, hűvös helyen ill. hűtőszekrényben tároljuk. A napi kupica likőr akár főétkezés előtt vagy után is fogyasztható.

A gyógymód kipróbálói állítják, hogy már 3 hetes alkalmazás után érezhető az egész testnek fiatalos regenerálódása.
A meszesedések és ezek mellékhatásai pl.: a látáscsökkenés, éles látás hiány, hallás csökkenés lassan egészen elmúlnak.

A kúrát 3 hétig kell folytatni, naponta inni, majd 8 nap szünetet kell hagyni és újra 3 hetes időtartamban megismételni.
E kétszeri kúra egész évre védettséget ad. Általános javulás áll be.
Ezt az olcsó ártalom mentes és gyógyhatású kúrát ajánlatos évente megismételni.

A fokhagyma kellemetlen szagát senki nem fogja érezni.
A fokhagyma és a citrom hatása teljes mértékben érvényesül.
A meszesedés miatt szenvedő emberek ismét nyugodtan tudnak aludni, mert a meszet feloldja és a testből kiüríti.

A Népi Gyógyítók szerint is nagyon hatásos a fokhagyma-citrom-tiszta törköly pálinka hármas gyógykészítmény.
A következő képen készíthetjük:
– ahány fej Magyar fokhagyma
annyi egész citrom (Mi 3-3-ból készítjük)
A megtisztított fokhagymát és az alaposan megmosott
citromot nagyon apróra vágjuk – mixeljük,
majd egy normál 7-8 dcl befőttes üvegbe rakjuk és felöntjük pálinkával hogy ellepje .
A szoba vagy konyha hőmérsékletén tároljuk és naponta többször jól összerázzuk,kb 2 hétig.
Naponta étkezés előtt 1 teáskanálnyit az összeért
készítményből jól megrágni s lenyelni.

Mindenki egészségére!.

Kurkuma

július 13, 2011

KURKUMA:
Curcuma longa (Zingiberaceae)
Curcumea rhisoma, pulvis

Hasznos része: gyökértörzs.

A Kurkuma a test minden szövetelemére hat. Hatását az emésztőrendszeren, a vérkeringésen, és a légzőszerveken keresztül fejti ki. Serkentő, szélhajtó, vértisztító, sebgyógyító, baktériumölő tulajdonságokkal rendelkezik. Használható emésztési nehézségek és fertőzések, keringési elégtelenség, köhögés, menstruáció kimaradás, garathurut, cukorbetegség, ízületi gyulladás, vérképzési zavarok, vérszegénység, sebek, zúzódások esetén.

A Kurkuma egy olyan fűszer és gyógynövény, amelyre az indiaik azt mondanák, hogy mindenre ható csodanövény. Lehet, hogy a „csoda” szó is tőlük ered, mivel náluk évezredek óta alkalmazott gyógyszer, nadi-shodhana, megbecsült gyógynövény. Tisztítja az összes csakrát, és szabaddá teszi a meridián utakat. Csodaszerű, mindenre kiterjedő hatása is ebben rejlik. Hozzánk először, mint gyógyszerpor, majd mind fűszer került. Különleges utóíze miatt, nehéz ételek fűszereként ismert. Testgyertyának, és testgömbnek is használják. Egyéb gyógynövényekkel, füstölő cigarettát is készíthetünk belőle.

Szinte mindenre kiterjedő, különleges hatású gyógynövény, mint a Gyömbér, és a Fahéj. Elsősorban a sovány testalkatúakra (Vata) vannak, öngyógyulást, és megújulást elősegítő hatással, de minden embertípusnak jó, ha ebben a hármas keverékben alkalmazza. A szervezetben lejátszódó, nem az immunrendszerhez tartozó, de hasonló, és szintén a regenerálódást elősegítő rendszerek, szövetek szaporodását, és az egész szervezetbe való kiáramlását segítik elő. Ilyen hatás tapasztalható a Hagymafélék esetén is.

Hatóanyagai az emésztőrendszeren és légzőszervrendszeren keresztül, már alapvetően hatnak a vér tisztaságára, így minden mirigy, ideg, velő és szövetrendszerre is. De magára a vérre és vérkeringésre is nagy hatást gyakorol, így a vér mérgezettségére, a vérsejtek életképességére, és az egész rendszer megújulására is. Melegíti és tisztítja a vért. Vérserkentő hatású, anélkül, hogy a vérnyomást befolyásolná. Hideg végtagok, erős legyengülés esetén, melegítő hatása segíti a beteg közérzetének javulását. Elősegíti az új vérsejtek képződését, legjobban időskori vérképzési problémák esetén mutatható ki ez a hatása. A rendszeres injekciózást le is lehet csökkenteni.

Természetes antibiotikum, főleg krónikussá vált fertőző betegségek esetén jól alkalmazható. Súlyos betegségekben, lassabban ható, de az emésztőrendszerben már 1-2 nap után, érezhető gyógyulást, egyensúlyt képes létrehozni. Több éves szorulásoknál, Gyömbérrel, Korianderrel, Szerecsendióval együtt, por formájában alkalmazható. Minden étkezés előtt vegyünk be belőle, egy késhegynyit.

Gyengeség és elesettség esetén erősítőszer. Serkenti és erősíti az emésztőszerveket és a bélflórát (az emésztőrendszerben szükséges baktériumok összessége), a bélrendszer mirigy és emésztőváladékait egyensúlyba hozza, így képes hasmenés és szorulás esetén is segíteni. Amőbás dizentéria (vérhas), szalmonella fertőzés, bélgombásodás, krónikus (idült) bélgyulladás, bélhurut (colitis) esetén, eredmény érhető el rendszeres fogyasztása által.

Könnyíti a fehérjeemésztést. Helyreállítja a szervezet anyagcseréjét, egyensúlyba hozza a fölösleget és a hiányosságot. Ezért alkalmazható cukorbaj, máj és epebántalmak, gyomorsav ingadozás, nem jódhiányos pajzsmirigy megbetegedések, agyi és egyéb hormonok túlzott vagy csökkent működése, fejlődési és növekedési eltérések esetén is.

Belsőleges használata, tejjel készítve, rugalmasítja a bőrt, és segíti az izületi szalagok nyúlását. Érdekessége, hogy a belső szövetek viszketésére is hat. Mézbe keverve, külsőleg használható rándulás, izomláz, zúzódások és viszketés ellen. Nagy vagy látható felületen, ha nem akarjuk, hogy mások észrevegyék, ne alkalmazzuk, a bőrt ugyanis sárgára festi.

A fejlődés, a megvilágosodás, a boldogulás és újrakezdés gyógynövénye. Észrevétlenül, folyamatosan gyógyítja a vegetatív idegrendszeri betegségeket, erősíti a tűrőképességet, a küzdeni és tenni akarást. A túlzott hiperaktivitást is gyógyítja. Felgyorsítja a felfogóképességet, és mélyítheti is a tudás iránti vágyat. A szélsőséges érzelmi megnyilvánulásokat lecsendesíti, míg a melankólikus, depressziós, a világ dolgaiban, vagy érzelmileg megzavarodott egyéneket „felébreszti”, és ösztönzi a továbbhaladásra.

Festékanyagként alkalmazzák. Kellemes fűszer, és a Curry fűszerkeverék alkotórésze is. Általában leves, rizs ízesítésére, és színesítésére alkalmazzák.

A lassú emésztésű, hízásra hajlamos, telt testalkatú egyének (Kapha) legjobb gyógynövénye. A köpcös (Pitta) és sovány (Vata) testalkatúak csak ritkábban éljenek vele, vagy csak kúraszerűen alkalmazzák. Magas Vata esetén viszont használata nagyon ajánlott. Kicsiny mennyiségben, fűszerként, mindenkinek jó.

Nem használható akut sárgaság és hepatitisz, magas Pitta (lásd Köpcös testalkat), terhesség egész időszaka, és a szoptatás első hónapjaiban. Szoptatáskor abban az esetben használható, ha a csecsemő nem eléggé érdeklődik saját igényei iránt, vagy környezetével szemben a szokottnál közömbösebb magatartást tanúsít. Ekkor viszont a szoptató mamának nagyon ajánlott a fogyasztása.

0-vércsoportnak jótékony. Minden egyéb vércsoportnak semleges.

Tea: Önmagában nem nagyon szoktunk teát készíteni belőle, de ha mégis, 1 dl forró vízzel öntsünk le, fél kávéskanál Kurkuma port, hagyjuk állni 2 percig lefedve, majd fogyasszuk. Tejes tea, vagy olvasztott vajjal összekevert por, a belső mirigyállományokra és szövetekre hat. 1 dl forró tejjel öntsük le, a fél kávéskanál port, vagy egy teáskanálnyi ghít vagy igazi vajat olvasszunk fel, és ebbe keverjük bele, bármivel ehető.

Főzet: Lassú tűzön főzzünk 30 percig fél liter vízben, egy teáskanál port, majd szűrjük és fogyasztjuk több napon keresztül, teáskanalanként, míg el nem fogy.

Por: 250-1000 mg/nap. Mérgezés esetén az ajánlott mennyiség többszörösét magunkhoz vehetjük. Por keverék: Kurkuma, Gyömbér, Koriander 1-1-1 teáskanál, Szerecsendió, fél teáskanál, jól keverjük össze. Tartsuk lezárható, kis üvegben. Napi 1-6 alkalommal, késhegynyit fogyaszthatunk belőle.

Mézes massza: Egy evőkanál mézzel keverjünk össze, egy kávéskanál port, ezt helyezzük a felületre.

Olaj vagy tinktúra: Készíthetünk 1 evőkanál porral és 2 dl oliva olajjal vagy pálinkával, megfelelő kivonatot, úgy, hogy egy hétig meleg helyen hagyjuk állni, minden nap megrázzuk, majd szűrjük. Egy-egy teáskanállal fogyaszthatunk belőle, napi 1-3 alkalommal.

Szerző: Kósáné K. Mária

A parlagfű a leghasznosabb gyógyító növényünk?

július 2, 2011
Zoé bevezetője:
Ajánlom ezt az írást szeretettel mindenkinek, aki fél a parlagfűtől, az allergiától, aki haragszik a parlagfűre, mert allergiás, és annak is, aki eddig ellenségként, gazként tekintett erre a növényre. Ajánlom szeretettel azon hatóságok jószándékú és tudatlan embereinek figyelmébe is, akik tovább mélyítették ezt az ellenségképet, és felvették a harcot a parlagfűvel, harcra kényszerítve az embereket, büntetve őket, ha elmulasztják az irtást. Ajánlom szeretettel azt az írást Péter barátom figyelmébe, és mindenkiébe, aki tenni akar és tud azért, hogy ez a természet-ellenes helyzet megváltozzon. Ideje felébrednünk ebből a rém-álomból, és kibékülnünk a természettel.
Tegnap azt írtam, szedjük össze, tudatosítsuk az út szélén heverő nemzeti, emberi, természeti értékeinket, kincseinket, képességeinket, adottságunkat, hogy lássuk, milyen gazdagok vagyunk, és kezdjünk végre velük valamit.
Ma kaptam ezt az írást Zeilos barátomtól. Ki gondolt eddig arra közülünk, hogy a parlagfű a nemzeti kincsünk? Pedig parlagfű-nagyhatalom vagyunk. Ami ezek szerint azt is jelenti, hogy hatalmas gyógyító potenciállal bír ez a szépséges földdarab, amin élünk. De a legnagyobb lehetőséget mi emberek képviseljük. Ha megértjük, hogy a hibás gondolkodásunk vezetett a betegségeinkhez, és képesek vagyunk az “ellenségünkből” szövetséges barátot csinálni. Ha észrevesszük, hogy feje tetejére állítottuk a világot, és szépen megfordulunk. Velünk együtt pedig a világunk is megfordul.

Harcolunk növényekkel, állatokkal, emberekkel, mert félünk. Ha képesek vagyunk ezekre a “rettegett ellenfelekre” más szemmel ránézni, azonnal felismerjük hatalmas értékeiket, szépségeiket.  Elpárolog a félelmünk, és soha többé nem leszünk képesek elvenni az életüket félelmünkben.

Weixl-Várhegyi László: A PARLAGFŰ VÉDELMÉBEN
A parlagfű latin neve: Ambrosia artemisifolia, a hármaslevelű parlagfűé pedig: Ambrosia trifida. Azt mondják rájuk, hogy gaz, pedig ez nem igaz. Gaz, csak az emberek között van, mert van rendes ember, meg gazember. Növények között nincsen gaz, csak haszonnövény és gyomnövény. A parlagfű nem gyomnovény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az. Az ürömfélék hasznos növények gyógyításra és ételek, italok készítésére használják őket. Például a likőrök, borok közül nagyon finom az ürmösbor, vagy a likőr. Az egyéb hasznosságot illetően csak később adok magyarázatot.

Még 1973-ban, amikor először találkoztam személyesen Lajos Atyával, a lazarista missziós pappal Adonyban, úgy tudtam, hogy a parlagfű haszontalan gyomnövény. Szerencsére nem voltam rá allergiás, de más pollenekre sem. Különös véletlen folyamán ismerkedtünk meg. Dunaújvárosban voltam közlekedési rendőr és Adonyban ellenőriztem a forgalmat, a kivilágítatlan kerékpárosokat. Esti szürkület volt már és láttam, hogy egy idős úr kerékpárja hiányosan van felszerelve, mert nem volt hátsó világítása. Lajos Atya volt az, de nem büntettem meg, hanem csak figyelmeztettem, mert halkan és tisztelettudóan beszélt velem, aki akár az unokája is lehettem volna. Sokáig beszélgettünk, mert a szerénysége mögött egy nagy tudású, intelligens embert ismertem meg, s még a tréfa sem állt tőle távol, amikor azt mondta, hogy a Jóisten vigyáz rá, még akkor is, ha nem jó a világítás a kerékpárján.

Lajos Atyával, a magyar újkori természetgyógyászat úttörőjével a megismerkedésünk után többször is találkoztam –kerestem a vele való találkozási lehetőségeket!-, mert a végtelen egyszerűsége és a hatalmas tudása lenyűgözött. Addig is sokat tudtam a természet törvényeiről, mert reál beállítottságú is vagyok, s akkor már mérnök voltam, meg az anyai nagyapám Vincze Ágoston, állandóan járta velem a Heves megyei kis faluban, Fedémesen az erdőket, mezőket és szedtük a gyógynövényeket, meg a gombákat. Apai nagyapám Weixl János pedig egész életét az előszállási (Fejér Megye)állatorvos, Dr, Eglesz Mihály mellett töltötte, mint felcser. Mindkettőjüktől sokat hallottam a természet erejéről, szépségéről, az állatok öngyógyító tevékenységeiről, a növények gyógyító és tápláló hatásairól. Olyan bölcsen beszéltek ezekről a dolgokról, hogy azok felkeltették a figyelmemet és haláluk után is egyre többet olvastam, tanultam ezekről a természetes dolgokról, erdő, mező növényeiről és állatairól.

Lajos Atya is megerősített abban, hogy a természet törvényei Isten törvényei és azok változatlanok, örök törvények. Azt mondta, hogy a közlekedési törvényeket át lehet hágni büntetlenül, ha nincs rendőr a közelben, és akkor megúszta a felelősségre vonást, de ha valaki a természet törvényeit hágja át, akkor az saját magát bünteti meg!!! A természet úgy működött évmilliókkal ezelőtt, ahogy ma működik és úgy fog működni évmilliók múlva is. Bölcsen mondta, hogy semmi új nincs a Nap alatt, mert amit ma felfedeznek, az már régóta létezik, csak az ember most ért el oda, hogy megismerjen olyan dolgokat, tényeket, amelyet eddig eszközök, vagy tudás híján nem ismert fel, vagy meg. Beszélgetéseink során szóba került a parlagfű is, mint allergén növény.

Lajos Atya védelmébe vette és elmondta róla, hogy régi gyógynövény könyvek leírják több gyógyító tulajdonságát, de meg is lehet enni, mert nagyon sok vitamint tartalmaznak a levelei és a virága, meg a pollenje is. Ezért szeretik legelni az állatok is. Elmondta, hogy a múlt századelőn az előkelő szalonokban az ambrózia illat volt az úri, és az előkelő illat. Ez pedig a parlagfű, az ambrosia artemisifolia illata volt. Aroma olaját aroma mécsesekben hevítették, de lehetett kapni, a szárított, összesodrott leveleiből készített füstölőt is.

Tőle tudtam meg azt is, hogy amikor a spanyolok és a portugálok felfedezték és kisajátították az Új Világot, azaz az Amerikai földrészt, akkor keresztényi szellemben kiirtották az őslakosokat (inkák, aztékok, toltékok, stb). Amikor az angolok is vérszemet kaptak, hogy nekik is kell az új világból, ők sem kímélték az őslakos indiánokat, és kíméletlenül öldösték azokat, szintén a keresztényi szellemiségre hivatkozva. A franciák is erős nemzetté váltak és látták, hogy lemaradnak az Új Világ elosztásánál, ezért ők is részt követeltek Amerikából, de nekik már csak néhány Közép Amerikai rész és Kanada jutott, de Kanadát megosztották egymás között az angolokkal. Az angolokkal ellentétben a franciák nem öldösték ok nélkül az őslakosokat, ezért azok hálából egy csomó titkukat megosztották velük. Ilyen titok volt a parlagfű titka is. A parlagfű egy ősi, nagyon intelligens növény, sok tekintetben az embernél is intelligensebb. A parlagfűnek az a természetben a feladata, hogy megóvja a földet a kiszáradástól!! Ahol parlagon van egy földdarab, ott elszaporodik, hogy megóvja, az adott föld területét. Ahogy megóvta, azután átadja a helyét más növényeknek, amelyek az így megóvott talajon már képesek voltak megmaradni és szaporodni. Olyan ez, mintha valaki nyerne a lottón 1 milliárdot és neki csak 100 millió kellene, és a maradék 900 milliót elosztaná a rászorulók között. A valamennyi parlagfű képes erre az önzetlen cselekedetre, s vajon hány ember lenne képes erre? Ezért írtja a balga ember és irtatja sok balga hatóság kül- és belhonban egyaránt? Ők ugyanis nem lennének képesek ilyen nemes cselekedetekre!

A búzára, a búzából készült ételekre a lakosság 90 %-a, a szarvasmarha tejére és az ilyen tejjel készült tejtermékekre a lakosság 80 %-a allergiás és mégsem irtják ki sem a teheneket, sem a búzát a földeken. Ezt az érzékenységet nem allergiának hívják, hanem glutén- és laktóz érzékenységnek! Ugye mekkora csúsztatás! Nagyon sokan allergiásak a pollenekre (ürömfű, repce, paréj, libatop, stb), s nemcsak a parlagfű pollenjeire, s mégis a parlagfű van kikiáltva fő ellenségnek! Legalább annyi ember allergiás az állati szőrökre, különösen a kutya- és macskaszőrökre és ezen állatok ürülékeire, mint a parlagfű pollenjeire, s mégsem irtatják ki hatóságilag sem a kutyákat, sem a macskákat, pedig más tekintetben, csak Budapesten az utcai megszáradt kutyagumik szállóporától évente 3-4 kisgyermek meg is vakul!

10 évvel ezelőtt két kisbusznyi allergiás gyermek lett kirándultatva Dobogókőre. A gyermekek allergiás betegek voltak, s Dobogókőn a parlagfűben játszottak, pedig akkor volt a virágzása, és senki sem prüszkölt, senki sem váladékozott tőle! Sokan szedtek csokorba parlagfüvet, hogy otthon büszkélkedjenek vele, hogy már nem allergiásak a parlagfűre. Ahogy a buszok beértek a Flórián tér közelébe, szegény gyermekek elkezdtek prüszkölni, köhögni. Vajon miért? Azért mert az autók kipufogó gázai lemarták a pollenek védőburkát, amely védőburok alatt a polleneknek a bogáncsra hasonlító kis karmai vannak. Ezek a kis karmocskák irritálták a légutak nyálkahártyáit. Addig, amíg ép volt a védőburok, addig nem allergizáltak!!! Akkor most ki a hibás a parlagfű, amelynek a pollenje védőburokkal van ellátva, hogy ne sértse meg a légutak nyálkahártyáit, vagy a a kipufogó gázok, amelyek lebontják (lemarják) a védőburkot? Nem az autókat kellene inkább irtani, vagy a városokból kitiltani? Vajon miért erőltetik még a kőolajszármazékokból nyert hajtóanyagokkal üzemelő motorok gyártását, üzemeltetését, amikor van, vannak sokkal környezetkímélőbb, környezettisztább üzemanyagok, hajtóanyagok is? A válasz: a gyógyszeriparnak óriási üzlet az orvostudomány által gyógyíthatatlannak kikiáltott allergiás betegségek gyógyszeres kezelése!!!!!!!!! Ma már a lakosság 30 %-a allergiás, vagy asztmás, s ők biztos gyógyszerfogyasztók! Mellesleg a légutak nyálkahártyáit a tej- és tejtermékek teszik védtelenné a magas kazein tartalmukkal (300-szor több a kazein a tehéntejben, mint az emberi tejben, s a kazeint az asztalosipar ragasztásra használja!!)! A tejet nem fogyasztók nem allergiásak a pollenekre, s így a parlagfű pollenjeire sem!!

Tagja vagyok a Palocsa Egyesületnek. Ezzel az egyesülettel még a múlt évezred utolsó éveiben Alcsútdobozon (Fejér Megye), egy több hektáros területet hagytunk parlagon, szándékosan, hogy mi lesz ezzel a földdarabbal a természet törvényei szerint. Első évben teljes területét beterítette a parlagfű (hogy honnan tudta meg, hogy ott van egy üres földdarab?). A második évben már a parlagfű több, mint 50 %-ban visszaszorult és átadta a helyét más növénykultúráknak (megjelent a lóhere, a gyermekláncfű, az útilapu (bojtorján), a lósóska, fehér üröm, máriatövis, paréj, libatop, stb). A következő évben már 20 % alá esett vissza a parlagfű aránya az adott területen, pedig senki sem irtotta!!. Öt év elteltével pedig mindössze az eredeti terület 1-2 %-án volt csak parlagfű!! Nem kell tehát irtani, visszafogja az önmagát is a szaporodásban, ha nincs megműveletlen terület, mert neki az a teremtéstől rendelt feladata, hogy megóvja a termőföldet a kiszáradástól, s teszi a „dolgát”!

Az a tény, hogy az orvostudomány gyógyítani nem tud, csak kezelni, régóta ismert. „Medicus curat, natura sanat.” Csak a beteg tudja saját magát meggyógyítani. Az orvos csak kezel (kúrál), a (saját) természet gyógyít. Hippokratész és Galénusz óta semmi sem változott. De a gyógyszeripartól sem várhatjuk el egészségünket. Az is egy iparág –méghozzá jövedelmezőbb, mint a hadiipar-, amely a gyógyszerek eladásából él. Ha a gyógyszerek meggyógyítanának, nem csak szimptómákat szüntetnének meg vagy enyhítenének, rövidesen minden beteg egészséges lenne, és senki nem venne többé gyógyszert. Mindenki előtt világos, hogy egészséges nép egyidejűleg „halott gyógyszeripart” jelentene. Ehhez nézzünk meg néhány idézetet. „Az orvostudomány (beleértve a gyógyszeripart) közvetlenül a szívinfarktus és a rák után az emberiség legveszélyesebb kórokozója lett. Egy átlag német ma kb. ötször annyi gyógyszert fogyaszt, mint közvetlenül a második világháború előtt. Vajon ettől legalább ötször olyan egészséges is? Természetesen nem. Ellenkezőleg: a német lakosság átlaga ma sokkal gyakrabban beteg, mint azelőtt… Hirtelenül így lett egy olyan iparágból, amely azért keletkezett, hogy betegségeket gyógyítson, új betegségek kiindulópontja.” (Kurt Blüchel: Weisse Magier, Fischer Verlag, 1976

Az emberi szervezet tökéletes. Még az önmaga iránt tanúsított barbár magatartás ellenére is az esetek többségében legalább 30-40 évig betegeskedés nélkül él. Az ember korábban nem érzett fájdalmakat, de egyszer csak számos betegség támadja meg. Azonnal a kórházhoz fordul segítségért, az orvos pedig, amikor felteszi neki a kérdést, honnan erednek ezek a kórok, azt feleli neki: „Mit akar Ön, hiszen ezek a korral járó betegségek.”

Szemüveget rendelnek a betegnek, eltávolítják salakanyagokkal, kövekkel, baktériumokkal telített szerveit, kioperálják daganatait, stb. Az okok pedig, melyek ehhez az állapothoz vezettek, senkit nem érdekelnek, beleértve magát a beteget is.

Az emberek kifejlesztették a vegyi alapú gyógyszereket. A szervezetet azonban nem lehet becsapni. A szervezetnek csakis természetes eredetű gyógyszerekre van szüksége. Mi pedig tulajdonképpen egy tömegpusztító élelmiszer- és gyógyszeripari korszak feltételei között élünk.

Azt hiszem, az emberek többsége józan ésszel gondolkodva egyetért azzal, hogy nem az a járható út, hogy kiirtunk mindent körülöttünk, ami virágzik, pollent termel mindent ami élõ. Az sem megoldás, hogy az allergiások szervezetét teletömjük kemikáliákkal, gyógyszerekkel, mert így olyan mellékhatások alakulhatnak ki, amelyek súlyosabb betegségeket idézhetnek elõ, mint maga az alapbetegség.

Abból kell kiindulni, hogy miért van ma annyi beteg, így pollenallergia is. 60-80 évvel ezelőtt kevesebb ember volt és több pollent termelő növény, tehát egy emberre fajlagosan több pollen jutott, mint napjainkban, és mégsem volt ennyi allergiás, asztmás beteg. A virágporok nem veszedelmesek, hanem hasznosak (az egyik legértékesebb táplálékunk). Van, aki a lisztre érzékeny, és mégsem mondjuk, hogy veszedelmes a liszt. Korábban tisztább volt a környezetünk és az emberek is egészségesebben táplálkoztak, többet mozogtak, türelmesebbek voltak egymáshoz, nem zúdult rájuk annyi stressz, annyi elektroszmog, mint napjainkban.

A táplálkozás is nagyon sokat jelent az immunrendszer erõsítése szempontjából. A mai átlagember sietve, kapkodva eszik, akár otthon van, akár úgynevezett gyorsétkezdékben. Nem rágja meg jól az ételt, emellett egyoldalúan táplálkozik, az élelmiszeripar által gyártott különféle tartósítószereket, ízfokozókat, állományjavítókat, mesterséges színezékeket, „természet azonos” aromákat, emulgeáló-szereket, stb. tartalmazó, agyon sütött-fõzött, hőkezelt ételeket fogyasztja. Az ipari élelmiszerekben levõ különbözõ vegyszerek annyira feldúsulnak az ilyen táplálékokat fogyasztó emberekben, hogy a szervezetük immunrendszerét teljesen leköti az ezen anyagok elleni küzdelem, s ha ilyenkor virágzik egy parlagfû, egy fűzfa, egy ürömféle, akkor annak az egyébként hasznos pollenjei már teljesen megzavarják a szervezetet (autoimmun reakciók). De nemcsak az ipari élelmiszer-elõállítás során mérgezõdik az étel, hanem a megtermelés során is, mivel többnyire ez is iparilag történik. Például az állatok, hogy minél elõbb vágásérettek legyenek, különbözõ kémiai anabolitikus szereket kapnak, hogy minél elõbb meg legyen – mozgás nélkül – az izomtömegük. Az ember az ilyen szereket a hússal együtt elfogyasztja, ezek a szerek egy idõ után feldúsulnak, kumulálódnak a szervezetben, ami aztán mérgezi a szervezetet, gyengíti az immunrendszert. Régen az állatok izomzata a mozgástól (legelõ, rét) alakult ki, nem tartalmazott ilyen szereket. Az állatok tápláléka sem tartalmazott annyi káros anyagot, mint napjainkban. Az iparszerûen tartott állatok, hogy ne kapjanak el egymástól különbözõ állatbetegségeket (száj- és körömfájás, tüdõvész, takonykór, streptococcus, fakultatíve patogén baktériumok stb.), állandóan, -tápba keverten- különbözõ gyógyszereket, antibiotikumokat kapnak, melyeknek maradványai szintén belekerülnek a húst fogyasztó ember szervezetébe. Ma már antibiotikumért nem a patikába kell menni, hozzájutunk a hús- és a tejboltok termékeiből is.

Az állatok táplálékának egy részét a közutak, szennyezõ ipari üzemek közvetlen közelében termelik meg. Az árokparti széna még alomnak sem alkalmas, nemhogy tápláléknak. Benne van a kipufogógázok szennyeződése, az úton elrobogó járművek gumipora, fékbetét pora, kuplungbetét pora, stb.

Az elektromos vezetékekkel körülvett nagyüzemi csirkék és pulykák mindegyike leukémiás! Beteg állatokat etetnek a húsevőkkel! Ez is bioterrorizmus!

A közutaktól számítottan 50-80 méteren belül termelt növények annyi koncentrált mérget tartalmaznak, hogy ha el is keverednek a többi, távolabb termelt növénnyel, akkor is mérgezik az állatok szervezetét, így a húsát, tejét, tojását is.

Az ember közvetlenül is fogyaszt ilyen módon termelt élelmiszereket, amelyek szintén az immunrendszert gyengítik. A megoldás az lenne, hogy ha minden út mellett kb. 50 méter széles, minden gyár, légszennyezõ üzem mellett kb. 100 méter széles erdõsávot telepítenének, ami felfogná a gépjármûvek, gyárak által kibocsátott mérgeket és tisztítaná a levegõt. Be kellene indítani egy olyan mozgalmat, hogy „Erdõsávot az utak, a gyárak mellé!”, a parlagfû irtása helyett.

A közönséges diesel motorok kipufogógázának koromszemcséit kiszűri az orrunk csillószőrzete. A legújabb „korszerű” HDI, TDI diesel motorok üzemanyagát olyan finomszemcsékké porlasztják szét, hogy azt már nem szűri ki a csillószőrzetünk, hanem belekerül a tüdőnkbe, ott lerakódik, megbetegíti azt. A különböző mesterséges illatanyagok (dezodorok, öblítők, WC szagtalanítók, légfrissítők, stb.) is feldúsulhatnak, de enélkül is kiválthatnak allargiás reakciókat. Hasonló hatást vált ki a molyirtó naftalin is.

A természetes életmód, a természetes ételek, a „kóser” dolgok adják meg a lehetőséget a túlélésre. Ha megszegünk egy törvényt úgy, hogy nem tudjuk, hogy amit tettünk az törvénysértő, megbüntetnek, ugyanis van egy szabály, miszerint a törvények nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól. A természet törvényeinek nem ismerése sem mentesít a felelősségre vonás alól. A felelősségre vonás betegség formájában jelentkezik! A „kóser” étel vércsoport szerint fogyasztva védi az emberek egészségét és szaporodóképességét!

Nemcsak a hús- és húskészítmények, valamint a tej- és tejtermékek fogyasztását kell kerülnie az allergiás, asztmás betegnek, hanem az egyéb gyorsan bomló fehérjefélék -gomba, tojás, stb.- fogyasztását is. Ez még a biohúsra is vonatkozik. A hullamérgek az állat leölése után azonnal megjelennek az állat szervezetében. (Nem véletlenül hívják a vegetáriánusok -én is az vagyok már 16. éve- a húslevest hullateának vagy dögteának!) A gombák esetében is hamar keletkeznek olyan fehérje méreganyagok (toxinok), amelyek akár halálosak is lehetnek. S hogy a hús ne büdösödjön, szebb színe legyen, iparilag salétrommal és egyéb olyan szerekkel kezelik, amelyek szintén mérgezést okoznak. Az utóbbi idők döghús-botrányairól, pestises, madár-influenzás, prionos húsairól már nem is szólok, mert ezek önmagukért beszélnek!

Mi természetgyógyászok holisztikus szemlélettel gyógyítunk, a test, a lélek, a szellem vizsgálatával és figyelembevételével, tehát nemcsak tüneti síkon kezelünk. Lelki dolgaink, lelki jelenségeink kivetülnek a fizikai-testi síkra is. A test a lélek temploma és a lélek megbetegítheti és meg is gyógyíthatja a testet.

Minél inkább szeretettel közelítünk élõ és élettelen környezetünk felé, ez a szeretet visszasugárzódik, visszatükrözõdik felénk, meggyógyulunk. Ha mosolygunk valakire, legtöbbször mosolyt is kapunk vissza! A mosoly nem kerül pénzbe! A homo sapiens nem arra teremtetett, hogy ölje egymást. Ha mi öljük a természetet, az is öl bennünket. Nem igaz, hogy nem elõzhetõ meg az allergia, az asztma és nem gyógyítható meg teljesen a beteg. Nem a természetet kell kiirtani, hanem nekünk kell visszaidomulnunk a természethez. Az evolúciós folyamatban az ember szervezete évezredek alatt alakult ki és mindig harmóniában volt a természettel. Az utóbbi 50 évben annyira eltávolodtunk a természettõl, hogy ilyen gyorsan nem tud az emberi szervezet reagálni a változásokra, s diszharmónia alakul ki, megbetegszik. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, az embernek megvan a tudása, megvannak az eszközei, csak nem használja egyiket sem, vagy nem úgy használja, ahogy kellene. A természet körforgásában minden növénynek, állatnak megvan a szerepe. Ha ezt a körforgást megbolygatjuk, ennek elõre be nem látható következményei lehetnek, felbomlik az ökológiai, biológiai egyensúly. Nem a parlagfüvet, nem a libatopot, nem a fűzfát, nem a lisztet adó búzát, stb. kell kiirtani, hanem helyes életmóddal, helyes táplálkozással kell erõsíteni az immunrendszerünket, kerülni kell a káros geopatogén zónákat (vízér, Hartmann-háló), és akkor az sem árt meg, ha virágporfelhõben járunk.

Hazánkban úgy akarnak védekezni az allergia ellen az illetékesek és mindenféle egyletek, hogy a parlagfû irtására szólítanak fel. A parlagfüvet csak vegyszerekkel tudnák véglegesen kiirtani, ha egyáltalán véghez lehetne ezt vinni. A parlagfű is a természet része és kipusztításával felborulna a természet rendje. A vegyszeres irtás több kárt okozna az embereknek és a természetnek, mint a parlagfû az embereknek. A parlagfû után aztán jönnének a többi allergének, az ürömfélék, a libatop, a nyírfák és még sorolhatnám a növényeket s végül nem volna körülöttünk természet, mert a kultúrnövényeket is irtani kellene, mert aki allergiás, az elõbb-utóbb a kukorica, a búza, stb. pollenjeire is érzékennyé válna, s így lassan kipusztulna az emberiség is.

Engem nem tudnak megbüntetni a parlagfű nem irtása miatt, ugyanis én úgy irtom a parlagfüvet, hogy megeszem!

Lajos Atya óta tudom, hogy a parlagfű az emberek számára is ehető, s azóta rendszeresen fogyasztom, az év minden napján. Ilyenkor, amikor még zsenge, összevágom apróra egy kis petrezselyem-, vagy zeller-zölddel, – önmagában sem rossz!- és rászórom a szendvicseimre, a kiszedett ételeimre ( leves, kása, tészta, főzelék, barnarizs). Ebben a zsenge korban nagyon sokat leszedek és leszárítom, majd szárítva tárolom, s így egész évben tudom az ételeimbe, ételeimre tenni a szárított, megőrölt porát. Sokan nem hitték el, hogy jómagam eszem a parlagfüvet, ezért rámküldték a különböző tv-s társaságokat is, akik felvették, ahogy a parlagfüvet fogyasztom.

Veterán dobóatléta vagyok és sokszor vannak olyan monstre versenyek, ahol több órán keresztül kell dobálni különböző súlyú nehézkalapácsokat. Ilyenkor szoktam a teljesítményem fokozása céljából a verseny színhelye körült talált parlagfűből fogyasztani, önmagában és nyersen. El is neveztek a sporttársaim fűevőnek. Aztán megdöbbentette őket, hogy a parlagfű-evésem után kb. 20 percen belül egyre javultak az eredményeim. Néhány követőm is akad majdnem mindig és náluk is hasonló teljesítmény javulásokat lehetett tapasztalni.

Pár évvel ezelőtt el akartak adni nekem egy gyufás-skatulyáni zöld port több tízezer (!) forintért. Kérdeztem, hogy mi van a dobozban és miért olyan drága? Erre azt felelték, hogy a szervezet őssejt termelését fokozza a zöld por és ezáltal minden betegséget helyrehoz a szervezetben. Nem vettem meg a port pedig tudtam, hogy egy keletet, nyugatot is megjárt, neves magyar orvostól származik, hanem megízleltem s megszagoltam. Kellemes volt a meglepetésem, ugyanis a zöld por, a parlagfű pora volt, amelyet jómagam már régóta napi szinten fogyasztok! Lajos Atya nekem is beszélt arról, hogy a parlagfű minden betegséget helyrehoz a szervezetben, de nyilván azt Ő sem tudta, hogy ezt a szervezet őssejt-termelésének fokozásával éri el. Szerintem sem baj, ha nem ismerjük az elméletet, hanem csak az adott növény hasznosságáról győződünk meg a fogyasztása során. Az is igaz, hogy akiket eddig meg tudtam győzni arról, hogy a parlagfű rendszeres fogyasztása milyen hasznos, bármilyen betegségük is volt, meggyógyultak belőle, még a rákból is, vagy a parlagfű allergiából is.

A fentiek ismeretében merül fel a kérdés, hogy akkor miért irttatják velünk a parlagfüvet? Ráadásul még büntetés kiszabását is kilátásba helyezik, ha nem irtjuk azt! Nekem erre is meg van a válaszom! A Földünk túlnépesedése már napjainkban is veszélyezteti a Föld valamennyi élőlényét és lakóját is! Ez ellen a Világkormánynak ( én csak háttérhatalomnak nevezem) tennie kell valamit. Nos a világunk ezen urai fő részvényesei a gyógyszeriparnak is. Ha a világon mindenki megtudná azt, amit az indiánok közöltek a franciákkal, jelesül, hogy a parlagfű, mintegy csodaszer minden betegségnél visszafordítja és normalizálja a szervezetben zajló rendellenességeket, azaz a betegségeket, akkor senki nem venne gyógyszert, és akkor nem lenne óriási bevétele a világ urainak, s még így a Föld is túlnépesedhetne. Ezért a világ urai, a fizetett bértollnokaikkal és bértudósaik által úgy rendelkeztek, hogy elsőszámú közellenségnek kiáltották ki a parlagfüvet, ezt az embernél is intelligensebb, több Föld-történeti katasztrófát is átélt csodálatos ősi növényt, hogy a tudatlan és megtévesztett embereknek még véletlenül se jusson eszébe, hogy a kötelező irtás mögött egy más célja van ezen uraknak.

Ez a cél pedig a lakosság gyérítése, a Földünk megóvása a túlnépesedéstől. A gyógyszerek mellékhatásai következtében ugyanis, csak Magyarországon minden órában meghal egy ember, de sokkal többen halnak bele abba, amit a patológusok már régóta tudnak, hogy minden második felboncolt embert tévesen diagnosztizáltak és tévesen gyógyszereztek, mivel nem az volt a halál oka, amivel kezelték a betegségüket!

Weixl-Várhegyi László

feltaláló, mérnök-radiesztéta, bioenergetikus, fitoterapeuta, életmód- és táplálkozási tanácsadó és terapeuta, természetgyógyász, a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége, a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesület tagja, a Tudományos Rendőrség alapító tagja és szóvivője

Weixl-Várhegyi László
Tel/fax:06-27-350-204
weixl.varhegyi.laszlo@gmail.com weixl.varhegyi.laszlo@gmail.com

WEBLAP az Aries.hu oldalán: http://domonyi.aries.hu/Megetett-tarsadalom.html

Fekete nadálytő

július 2, 2011

Összeforrasztófûnek, madár- ill. nadálygyökérnek, sarkosfûnek, összeplántálófûnek is hívják. Ez a növény egyike a leghasznosabbaknak, nélkülözhetetlen gyógynövényeink között, amiket csak számunkra a természet rendelkezésre bocsát. Nedves réteken, mezsgyéken, vizes gödrökben és csatornák mentén terem. Elõfordul sövényeken és törmelékhalmokon is. Egész nyáron át virágzik. Érdes levelei hegyes csúcsban végzõdnek. Hüvelykujj vastagságú, évelõ gyökérzete kívül sötétbarna vagy fekete, belül fehér vagy sárga, felvágva rendkívül nyálkás tapintású, valósággal zsíros. Mivel mélyen gyökerezik, alig lehet kiirtani a földbõl. A gyökereket tavasszal vagy õsszel kell kiszedni. Ehhez ásót használunk. Friss növényt a virágzás elõtt vagy alatt kell szedni. Mivel a fekete nadálytõt feketegyökérnek is nevezi néhol a nepnyelv, nem szabad összetéveszteni a spanyolpozdorral (Scorzonera hispanica), ami nálunk a zöldséges kertekben terem, és a spárgához hasonlóan használják fel a konyhában.

A fekete nadálytö tinktúrája, amit mi magunk is könnyedén elkészíthetünk, csodálatos erõt rejt magában. A fekete nadálytö tinktúrájával gyors segítséghez jutottak azok a betegek, akiket már évek óta hiába kezeltek reuma és izületi duzzanat ellen mindenféle szerrel. Egy asszony, aki a jobb karját már alig tudta használni, mivel a vállízülete jóformán nem mozgott (az orvos bénulást állapított meg), tanácsomra naponta tinktúrával dörzsölte be a vállízületét és a jobb karját. Érezte, hogy napról napra javul az állapota. Ma már ez az ízület normálisan mozgatható és az asszony ismét el tudja látni a háztartásukat. De a fekete nadáiytõ levele is segít, ha leforrázzuk és meleg pép formájában a bénult végtagra helyezzük, már egy éjszaka javulást eredményez, ha a baj oka megerõltetés, ficam, rándulás vagy szélhûdés.

Férjem nagynénjét egyszer az utcán elütötte egy motorkerékpár. Combnyaktöréssel került kórházba, ahol összeszegecselték és ahonnan felépülése után hazabocsátották. Egy év múlva kellett volna a szegecseket eltávolítani. Mivel azonban fájdalmat nem érzett és rendesen tudott járni, az egy év múlva esedékes vizsgálatot elhanyagolta. Már úgy látszott, hogy minden a legnagyobb rendben van, amikor egy napon elviselhetetlen fájdalmai jelentkeztek. Ezt követõen eltávolították a szegecseket, és megállapították, hogy csontgen-nyesedés lépett fel. Injekciókkal rövid idõre csillapították ugyan a fájdalmait, a csontgennye-sedés azonban nem gyógyult. Ebben a stádiumban jött el hozzánk látogatóba a szerencsétlen. Túlzás nélkül mondhatom: a fekete nadálytö lisztjébõl készített meleg pép, amellyel beborogattam, egyetlen éjszaka alatt segített. Már másnap fájdalom nélkül le tudott ülni és feküdni. Mivel a gyógynövény-kereskedésekben csak apróra vágott gyökeret kaptunk, ezt az okos nagynéni sütõben tovább szárította, majd egy öreg kávédarálón megdarálta. Ezt a pépes pakolást addig alkalmazta, míg a panaszai teljesen meg nem szûntek. A kézen vagy lábon jelentkező csontkinövések is visszafejleszthetők ilyen pépes pakolással. Ma már sok patikában árulnak fekete nadálytőből készült lisztet. Külön szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy még a gerincvelő harántkárosodása esetében is javulást hozhat a fekete nadálytőlisztből készült pépes pakolás. Meleg pépes pakolás segít visszérfekély, reumás izommegvastagodás, köszvényes csomó, daganat, nyaki fájdalom, csonkolt végtag fájása és még a csonthártyagyulladás esetén is.

A gyökérből tea is készíthető, amelyet belsőleg kell alkalmazni hörghurut, emésztési zavarok, gyomorvérzés, mellhártyagyulladás esetén. Naponta 2-4 csészényi teát igyunk belőle, kortyonként fogyasztva. Gyomorfekélyeseknek olyan teakeveréket ajánlunk, amely 100 gramm fekete nadálytő, 50 gramm körömvirág és ugyanannyi porcsin hozzáadásával készül. (Elkészítését lásd a Felhasználási módoknál.)

Még egyszer szeretném megemlíteni a fekete nadálytő tinktúráját. Ez külső és belső sebek, (mindenféle sérülés, vérömlenyek, csonttörések és zúzódások) gyógyításához a legjobb eredménnyel használható.

A növény leveleiből nem csupán borogatást készíthetünk, de adagolhatjuk fürdővízhez is (teljes fürdőről van szó), amikor is reumatikus panaszokon, köszvényen, csontfájásokon, keringési zavarokon és porckorongsérülésen kívánunk segíteni vele. A láb vérellátási zavarai visszértágulás, valamint csonttörés utókezelésekor azonban fekete nadálytővel készített ülőfürdőt vegyünk (fürdőkádban).

Némely vidéken a fekete nadálytő levelét bundázzák és kisütik.

FELHASZNÁLÁSI MÓDOK
Tea készítése gyökérből: két teáskanálnyi apróra vágott gyökeret 1/4 liter hideg vízben áztatunk egy éjszakán át, reggel kicsit felmelegítjük és leszűrjük. Kortyonként fogyasztjuk

Teakeverék: (gyomorfekély ellen): a keverékből púpozott teáskanálnyit adunk 1/4 liter vízhez, leforrázzuk és 3 percig állni hagyjuk. Naponta 3-4 csészével iszunk belőle, kortyonként fogyasztva.

Pépes pakolás: a jól megszárított gyökereket finomra daráljuk, egy csészében forró vízzel és néhány csepp étolajjal gyorsan péppé keverjük, majd felkenjük egy vászonkendőre és azon melegen a beteg testrészre, helyezzük, és rákötjük.

Friss levélborogatás: a friss leveleket megmossuk, és egy deszkán szétnyomjuk, a beteg testrészre helyezzük és rögzítjük.

Forrázott borogatás: a leveleket leforrázzuk, és melegen helyezzük fel.

Adalék teljes fürdőhöz: 500 gramm friss vagy szárított levelet kb. 5 liter hideg vízben áztatunk 12 órán át. Másnap az egészet felforraljuk, és ezt a folyadékot a fürdővízbe öntjük. (Lásd a Teljes fürdő cím alatt az Általános részben).

Adalék ülőfürdőhöz: ugyanúgy, mint a teljes fürdőnél, de csak 200 gramm levél szükséges.

Tinktúrakészítés: a gyökereket alaposan megmossuk és kefével is megtisztítjuk, apróra vágjuk és lazán megtöltünk vele egy üveget, felöntjük gabonapálinkával vagy valamilyen gyümölcspálinkával, és két hétig állni hagyjuk a napon vagy a kályha közelében. A pálinka lepje el a gyökereket! %

Kenőcs: 4-6 friss megtisztított gyökeret a lehető legfinomabbra felaprítunk és mintegy 250 gramm tiszta sertés-bélzsírban gyorsan kisütjük, éjszakára állni hagyjuk. Másnap felmelegítjük, egy kendőn átszűrjük és kipréseljük. Rögtön kicsi, tiszta tégelyekbe töltjük, és hűtőszekrényben tároljuk. A kenőcs helyettesítheti a pépet! Embernél, állatnál sebkezeléshez nélkülözhetetlen.

Nadálytő-bor: 2-5 friss, megmosott levelet finomra aprítunk és ezt 1 liter jó fehérborban 5-6 hétig állni hagyjuk. Kitűnő szer tüdőbetegségek ellen!

Forrás: http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://okoriegeszseg.shp.hu/hpc/elemkepek/okoriegeszseg/okoriegeszsegfekete

_nadalyto_cPxw1260105971.jpg&imgrefurl=http://okoriegeszseg.shp.hu/hpc/web.php%3Fa%3Dokoriegeszseg%26o%3Dfekete_nadalyto_cPxw&h=333&w=500&sz=95&tbnid=-ZrfWUeAzQatRM:&tbnh=87&tbnw=130&prev=/images%3Fq%3DFekete%2Bnad%25C3%25A1ly&hl=hu&usg=__1Ny3tOW9w2dYvxc_96lcv1mWQfM=&ei=ZlgBTNitG8ebOKvmpdYE&sa=X&oi=image_

Fekete nadálytő balzsam

Fekete nadálytő balzsam A fekete nadálytő gyulladásgátló,sebgyógyító hatású; vágott,zúzott sebek kezelésére ajánlott.Gondosan lezárt üvegben a balzsam 3 hónapig tartható el. hozzávalók: 25 g szárított fekete nadálytó levél 150 ml extra szűz olivaolaj 2 evőkanál darabos méhviasz 2 evőkanál kakaóvaj 2 teáskanál méz 1 teáskanál borax A nadálytő levelét 300 ml vízzel forrázza le, 10 percig hagyja állni majd szűrje le. Tegyen egy tálat vízfürdőre, öntse bele az olivaolajat és 2 evőkanál méhviaszt 2 evőkanál kakaóvajat.Egy másik lábosba öntsön 150 ml nadálytő főzetet, mézet és boraxot. Állandó kevergetés mellett lassan forralja fel. A kakaóvajas-viaszos-olajos keveréket tartalmazó tálat vegyük ki a vízfürdőből,öntsük bele a nadálytő főzetet.a keveréket alaposan verje fel mixer segítségével és azonnal töltse az üvegbe,mert a balzsam hamar megszilárdul.

Szerző: Kósáné K. Mária

A FEKETE NADÁLY

július 2, 2011
Symphytum officinale (Boraginaceae)
Symphyti vagy Consolidae radix, Symphyti folium
Egyéb ismert nevei: Forrasztófű, Fekete gyopár, Sarkosfű.
Hasznos része: gyökér és levél.
Levele összehúzó és gyulladásgátló tulajdonságú. Csak külsőleg alkalmazzuk.
A továbbiakban, a levél alkalmazását külön kiemelem, minden egyéb a gyökérre vonatkozik.

A Fekete nadálytő a plazmaszövetekre, a vérre, az izomra, a csontra, a velőre és az idegre hat.
Hatását a légzőszerveken (és bőr), az emésztőrendszeren, a vérkeringésen, és az idegrendszeren keresztül fejti ki.
A gyökér, tápláló erősítőszer, gyulladáscsökkentő, nyálkaoldó, lágyító, hámosító, sebgyógyító, vérzéscsillapító hatással rendelkezik.
Levele összehúzó és gyulladásgátló hatású.
A gyökér használható köhögés, hörghurut, tüdőfertőzések, tüdővérzés, emésztési zavarok, gyomor- bélfekélyek, gyomorvérzés, vérköpés, mellhártyagyulladás, véres vizelet, hasmenés, vérhas, rándulások, törések, sebek, sérülések, kelések esetén.
Hatékony erősítő és sebgyógyító szer. A gyökér szövetépítő, további romlást megakadályozó, regeneráló, szövet fiatalító hatású, külsőleg, belsőleg, a test bármely részén. Főleg a tüdő, a plazmaszövetek és a csontszövetek ifjítója.
Allantoin tartalma, kollagén feltöltő és újjáélesztő (regeneráló) hatású. Ezért minden szövetelemre hat.
A szájban, gégében, felső légutakban kialakult gyulladások esetén először leveléből készítsünk kivonatot, teát, öblögetőnek, majd utólag fellépő hörghurut esetén, Zilizzel, Papsajttal kombinálva gyökerének hideg kivonatát kortyolgassuk, a nyálkahártya irritációjának csökkentésére.
Nyálkaoldónak Gyömbérrel, Szegfűszeggel és Kardamommal használjuk, önmagában sose. Megnöveli a nyálkák mennyiségét, de hevítő fűszerek nélkül erős pangást okozhat, ami az állapot rosszabbodásához is vezethet.
Gyomorvérzés, tüdővérzés esetén külsőleg leveléből a teljes mellkasra pakolás rakható.
A gyökér áztatásával előállított hideg kivonatot gyomor- és bélfekély esetén alkalmazhatjuk a nyálkahártyák nyugtatására és regenerálására. Emésztési zavarok, vagy gyomorvérzés felléptekor, 2-4 csésze hidegen áztatott teakeverék fogyasztása javasolt, egész napra elosztva, kortyonként, melybe a napi 1 g Nadályt is beleszámíthatjuk. Gyomor- és bélrendszer vérzéses vagy hurutos megbetegedései, gyomorfekély esetén belsőleges fogyasztásra gyökerét alkalmazhatjuk Zsurlóval, Cickafarkkal, Körömvirággal, Pásztortáskával, Porcsinfű herbájával, Útifűvel együtt.
Cukrosok bélrenyheségére Lenmaggal együtt alkalmazható.
Ha nem ragaszkodunk hozzá, akkor inkább Szezámmagot, Lenmagot, Zsurlót, Papsajtot, Palástfüvet, Cickafark levelet, Pásztortáskát alkalmazzunk helyette.
A tüdő és a nyálkahártyák fiatalító erősítőszere. A hártyák gyulladása, pusztulása, vérzése esetén használjuk. Tüdőerősítőnek Peremizs gyökérrel (Inula), Örménygyökérrel vagy Körömvirág gyökerével, ha nincs, akkor virágjával kombinálható.
Tüdővérzésnél, gyökerét teakeverékekben alkalmazhatjuk.
Tüdőgyulladás, mellhártyagyulladás esetén, teát fogyasszunk 2-4 részre osztva 1 csészényit, napközben, kortyonként. Tegyünk pakolást Martilapuból, Zsurlóból, vagy alkalmazzunk Svédcseppes borogatást.
Erősítőnek, vérzéscsillapítónak tejben forraljuk fel. Egy csésze tejre 2 kávéskanál porított gyökeret számoljunk. Új szövetek képződésének elősegítésében az egyik legeredményesebb, valódi erősítőszer. Ez a tulajdonsága, felváltható, pl. Szezámmag, Vörhenyes szil, Spárga fogyasztásával.
Szívre való hatását a népgyógyászat a Galagonyáéval azonosnak ismerte el. Sok helyen még most is alkalmazzák szívre való hatása miatt. Ha ragaszkodunk hozzá, csak külsőleg tegyünk pakolásokat a mellkasra leveléből vagy gyökeréből, összehúzó, vagy vérpezsdítő tulajdonsága miatt, de belsőlegesen semmilyen népgyógyászatilag ajánlott formában a szív gyógyítására ne alkalmazzuk, mivel vérrögképző hatással is rendelkezik a gyógynövény. Mint köztudott, a szívbetegeknél, pont a vér átáramlási sebességének biztosítására a szívkapukon keresztül (ami 5 l vér/perc), vérhígítót kell szednie a betegnek, az egész test minden szövetének, a megfelelő összetételű vérrel való ellátására. A gyógynövény ilyen jellegű alkalmazása, pont az infarktusveszélyt fokozza, akkor is, ha különben magára a szívszövetre jótékony hatást gyakorolna. Használjuk továbbra is, a veszélytelenebb Galagonyát, ilyen panaszaink esetén.
A gyökereket csonterősítőnek alkalmazzák. Főleg rugalmatlan, törésre hajlamos csontszövetek újjáélesztésére, az új szövetek rugalmas kialakulására, folyamatosan, kis mennyiségben (por formájában napi 1 g) kell fogyasztani.
Eltört csontok esetén a mielőbbi hegesedést, összeforrást segíti elő. Főleg nem gipszelhető csonttörések esetében. Farkcsont, medence, bordatörések, porccsontsérülések, váll, térdkalács, medencei álízület törése, repedése esetén alkalmazhatjuk. Az orvosi diagnózis után, és csakis az orvos által helyükre állított csontok esetén, mielőbbi gyógyulásuk elősegítésére, ha lehetséges, külsőleg massza alakjában alkalmazzuk. Amennyiben a kórházi előírások ezt nem teszik lehetővé akkor csak tea formájában, napi 3 alkalommal 1 csészényit, vagy szeszben tartva, a gyökérből napi 5 alkalommal két kicsi karikát fogyasszunk el. Helyette nagyon megfelelő, ha bármely teában Szezámmagot és Lepkeszeg magot áztatunk, vagy porként fogyasztjuk. A Palástfű tea is csonterősítő és gyógyító határú. Ilyenkor nagyobb mennyiségű A- és D-vitaminra van a szervezetnek szüksége, erről külön gondoskodjunk. A gyökér lisztmasszája gipsz helyett használható. A ruhára kent masszát a felületre kell helyezni, majd kötéssel rögzíteni. A massza gipsz-szerűen megkeményedik.
A csontsérülések, vagy műtéti beavatkozások után fellépő csontgennyesedések, csontvelőgyulladások, csonthártyagyulladások, és a gerincvelő bizonyos károsodásai esetén, gyökerének porából készítsünk, meleg pépes pakolást. Mindaddig alkalmazzuk, míg az orvos a gyógyulást meg nem állapítja. Emellett erősebb gyulladásgátló hatással rendelkező gyógynövényekből teakeveréket fogyasszunk.
A fog alatt, az állkapocsban elhelyezkedő, gennyes váladék kiürülését is elősegíti.
Szintén pépes, meleg pakolást alkalmazunk, kézen vagy lábon lévő bütykök esetén. Rendszeres éjszakai használatával, legalább heti 2 alkalommal, és a testrész masszírozgatásával, ezek az elváltozások fél-2 év alatt visszafordíthatók. Egyéb csontkinövések esetén is alkalmazható. Eredménytelenség esetén, a csontkinövést csak műtétileg lehet eltávolíttatni, és általában visszatér.
A gerinc csontjaira, porckorongjaira is megújító hatással rendelkezik. Alkalmazható minden gerincet érintő fájdalom, kopás, elváltozás, becsontosodás esetén, és csontritkulásnál kiegészítő kezelésként. Levelét, gyökerét fürdőként és pakolásként használhatjuk.
Minden rendszeres csontropogás, már figyelmeztet a csont, és a mellette elhelyezkedő ízületek, kötőszövetek szárazságára. A száraz felületek egymás mellett való elcsúszása kopást eredményez. A lágy szövetekben pedig, elváltozások jönnek létre, amik szintén helyi alakváltozáshoz vezetnek. Az ízületek megnyúlhatnak, vagy szakadhatnak, és veszíthetnek összetartó erejükből, így a csontok, porcok, végleges elcsúszása jön létre.
A rugalmatlan területi elcsúszások idegbecsípődéseket is okozhatnak. Ilyen a lumbágó, és az isiász. Az idegek begyulladnak, és erős fájdalom lép fel, mely mozgásra tovább fokozódik. A gyulladás duzzanata még további helyi szűkületet okoz, mely az idegekre még erősebb nyomást gyakorol. Az idegek, nagy fájdalom kíséretében, el is halhatnak.
A gyulladás belobbanásának megakadályozására, a Fekete nadály gyökerének masszáját, vagy szeszes kivonatát, azonnal, pakolásként alkalmazzuk. Ajánlott még 48 órán belül, csontkovács, vagy „kiropraktör” felkeresése, hogy az elcsúszásokat helyremozdítsa, és az idegszál így kiszabaduljon. Ezekben az esetekben a mielőbbi ellátás kap hangsúlyt. A munkából való kiesést, az eddigi 4-6 hétről, 5-14 napra csökkentheti. Ugyanez a tapasztalat, a térd, a combtő, a boka, a váll, és a csukló esetén is. A helyreigazításokat az ortopédiai szakrendelés orvosa is képes lenne elvégezni, de általános tapasztalat, hogy 48 órán belül, a beteg nem kap időpontot a szakrendelésre.
Amennyiben a gyulladás már beindult, annak, csak végleges megszűnte után szabad a helyreigazítást elvégeztetni. Ha környezetünkben nem található csontkovács, – vagy anyagi hátterünk nem engedi meg, – kemény anyagú ágyban való, kötelező háton fekvés javasolt. A beteget a háziorvos fekvő betegként látja el. A pakolások hatására, a gyulladás megszűnik, ekkor már fürdőket is vehetünk, Nadályból, Cickafarkból, és Kakukkfűből. A fájdalmak megszűnte után, helyreigazító tornagyakorlatok végezhetők.
Nemcsak a csontszövetekre, hanem az ín és izomszövetekre is megújító hatású.
Köszvényes, vagy ízületi csomók, reumatikus izom és ízületi elváltozások, izomgörcsök, gyulladások, és maradandó megvastagodások esetén gyógynövényteák alkotórésze, külsőleg pedig pakolásként alkalmazható. Mozgáskorlátozottsággal, ízületi bénulással járó duzzanatok, megkeményedések, a térd, a váll területein, gyorsan gyógyulnak a Nadály tinktúrás bedörzsöléseitől. Külsőleg pedig meleg pakolásként alkalmazzuk mindaddig, míg az alakváltozások meg nem szűnnek. Fürdőket is vehetünk belőle. A duzzanatok mielőbbi eltüntetésére azonban ilyenkor a nyirokrendszerre is szükség van, ezért a felület körül érdemes nyirokmasszázst alkalmazni. A felső nyirokutak a bőr alatt kb. 5 mm-en belül foglalnak helyet, ezért szinte csak felületi simogatások, kisebb csipkedések is alkalmasak nyirokmasszázsnak. Lábduzzanatok esetén az egész lábat kezelni kell és a csípő és hasrészeket is. Alulról felfelé haladva a lábon. Kéz esetén a vállakat, a nyaki részeket, a hónaljat és mellkas oldalsó részeit is kell dresszingelni a masszázskor.
Friss átfázások, fagyások, ficamok, megerőltetések, rándulások után jelentkező végtagfájdalmak, duzzanatok esetén, leforrázott levelét, melegen kössük a testrészre.
A több évtizede történt megfázások, fagyások, rándulások, a testfelületek reumás izommegvastagodását, eldeformálódását, bütykösödését okozhatja. Mozgatása nagy fájdalommal jár. A beteg önállóan nem is tudja ezen tagjait mozgatni. Az izommegvastagodás teljes mozgáskorlátozottságot okoz, végleges diagnózisa reumás izombénulás. Ebben az esetben a Feketenadály porából készült pakolásokat alkalmazzunk. Vegyünk kéz, láb vagy teljes fürdőket, naponta, Csalánból, Kakukkfűből. Kenegessük Pásztortáska tinktúrával és Orbáncfű, vagy Majoranna olajjal.
Íngyulladások esetén is eredményes a levél meleg pakolása. Ínhüvelygyulladás, csukló, és boka hüvelygyulladásai esetén kar és lábfürdők, pakolások alkalmazhatók.
Vannak olyan betegségek, melyekkel mindig együtt jár az ízületek gyulladása, fájdalma, mozgáskorlátozottsága. Ilyen a máj megbetegedések miatt fellépő ekcémák, sömörök (pikkely-, övsömör) után jelentkező váll, térd, csípő, könyök fájdalom. De ide tartozik az immunbetegségek miatt fellépő izmok és porcos csontok megkeményedése, fájdalma, görcsölése, puffadása, sorvadása is. Az alapbetegségek kezelése mellett, bármikor alkalmazhatjuk a Fekete nadály levelét, gyökerét pakolásként, fürdőként.
A vérkeringés felgyorsítása által a fájdalmat gyorsan szünteti. A fájdalomtól való félelem alóli feloldódás, és a duzzanatok lelohadása, segíti a terület mozgékonyságát, ami a további jobb vérellátás és a gyógyulás előfeltétele.
A végtagok ideggyulladásai esetén is így járhatunk el. Ilyenkor Körömvirággal, Orbáncfűvel kombináljuk.
Sebkezelésre, zúzódásokra, vagy bármely külső szövetsérülés esetén alkalmazható.
Nagy felületen létrejött sebeknél, a nehezen leváló varratokra a gyökér nyákos kivonatát, vagy teáját borogatásként felrakva, elősegíthető a seb töredezése, és darabokban való leválása, anélkül, hogy nagy hegeket képezne, vagy újbóli felvérződéseket okozna. Erre a célra a Körömvirág, vagy a Martilapu virágja is megfelel.
Vágott sebek, és égési sérülések esetén is jó hámképző és sejtképző tulajdonságú.
Napégésnél fájdalomcsillapító is. Csak a gyökérből készített borogatás, vagy híg porkivonat alkalmazható, szobahőmérsékleten. Szeszes borogatást ilyenkor ne alkalmazzunk!
Vérömleny esetén tinktúrát, levélpakolást, gyökérmasszát tegyünk a felületre. Ilyen célra a Zsurló és a Gyömbér is nagyon jól alkalmazható. A pakolásokat felváltva tegyük a felületre, akkor nagyon hamar gyógyul, és hamar felszívódik. Vérömlenyek esetén mindig használjunk vérhígító teakeveréket is a trombózisveszély elhárítására. Ez ugyan a vérömleny felületét egy darabig megnöveli, szétfuttatja, de oldja és folyamatosan felszámolja. Ilyen vérömlenyes balesetek után, legalább három hónapig ajánlott a vérhígító teák fogyasztása.
A Fekete nadály felfekvések és külső, nehezen gyógyuló fekélyek esetén is eredményes.
Visszérfekély esetén, porából készítsünk masszát, és meleg, langyos állapotban kössük fel a felületre, steril gézlapok közé téve. Felfekvésre és külső fekélyekre nagyon eredményes még a Korpafűspórával való behintés is, de még a sima fehér cukorral való feltöltése a sebrésznek is. Ez utóbbit napjában többször kell cserélni a felületen, amikor levet enged. Porcukor formában is alkalmazható. Nagyon gyors tisztulást és visszaszövetesedést érhetünk el vele. Állatgyógyászatban is alkalmazható, akár roncsolt felületen és húskiharapás esetén is. Belső hasfali műtétek után, két csövet hagynak az állatban, az egyiken folyamatosan töltik újra a cukrot, a másikat szabad végen hagynak, hogy a váladék kifolyhasson. (Magyar származású, kanadai állatorvos „találmánya”, sajnos a nevét nem tudom, de köszönjük az eljárás ismertetését neki.)
A test bármely részén fellelt daganat esetén, a Fekete nadály csak külsőleg alkalmazható. A belső daganatok esetén, az elhelyezkedéstől függően, külsőleg tegyünk fel pakolásokat. Például, méh ciszta esetén az alhas és szeméremrészre, veseciszta esetén a hátközép részre. Szeszes kivonata, vattára öblögetve, a területre, napközben is felerősíthető. Ilyenkor a környező szövetek nyugtatására ható tulajdonságait érzékeljük, – oszlató és regeneráló, – de magára a daganatra nincs pusztító hatással. Abban az esetben, amikor a daganat már saját érhálózattal is rendelkezik, egységesen azt a képzetet kelti a betegben, hogy fájdalmai csökkentek, így minden rendben van, és a gyógynövény hat betegségére. Ezen megkönnyebbülést hozó érzet miatt került bele a köztudatba, hogy nagy mértékben hat a rák felszámolására is.
Tény és való, hogy a nagy fájdalmakat kiálló betegnek, a legkisebb megkönnyebbülést létrehozó gyógynövényt is ki kell használnia közérzete javítására, hogy annál nagyobb energiákat tudjunk felhalmozni a betegség felszámolására, ezért külsőlegesen minden formában élhet vele. A betegnek emellett mégis tudnia kell, hogy tulajdonképpen most fájdalomcsillapítást végez, de attól függetlenül az alap betegségét, pl. még nem műtötték meg és a ráksejtek nincsenek elhalás alatt. A Fekete nadály ebben az esetben úgy működik, mint a fájdalomcsillapító tabletták, pl. Algopyrin, csak egy kicsit másképp. Lehet mondani, hogy szinte elaltatja a tudatot, hogy ne vegyen tudomást a bajról, mintha nem is létezne. Ezért ugyan egyrészről csodálatosnak mondhatók a Fekete nadály hatásai, másrészről igen csalfán, és álnok módon jár el az emberi szervezettel. Ugyan a rákos sejtek mellett elhelyezkedő saját szöveteket segíti a védekezésben és erősíti ellenállásukat a fertőzöttség ellen, ezzel megakadályozva az áttétes rák terjedését, de attól még nem ráksejt pusztító hatású. Inkább csak segít a szervezetnek átvészelni ezt az időszakot, hogy az egyéb speciális rákpusztító eljárású szerek hathassanak a degenerált sejtekre.
Visszérgyulladásoknál levelét, Körömvirág levelével és virágjával együtt alkalmazva, a gyulladást nagyon hamar megszünteti, a visszér tágulatait 2-3 hét alatt összehúzza, a kitüremkedéseket csökkenti. A pakolások ideje alatt fekvés javasolt. Később az érfal megújítására, rugalmasítására külsőlegesen, belsőlegesen, a gyökér teáját, kivonatát, vagy masszáját alkalmazzuk. Helyette azonban lehet a már fent leírt rugalmasító gyógynövényeket is fogyasztani, Szezámmag, Lenmag, Orvosi ziliz nyák, Szilfakéreg nyák stb.
Aranyér esetén ülőfürdőt vehetünk levélből és gyökérből. Napközben Fekete nadály zsíros krémet alkalmazhatunk. Vérömlenyes aranyérnél a fentebb leírt vérömlenynél leírtakat alkalmazzuk!
Érszűkület vagy visszérelzáródás miatt fellépő üszkösödésnél is használjuk. Nagyon erős vértisztító, és vérrög-képződést gátló teákat is fogyasszunk ilyenkor. Vegyünk napjában háromszor fürdőt is belőlük. A nyirok utakra, végig, tegyünk mirigyekre ható lágyító pakolást. Fibrinoldó gyógynövények alkalmazása is szükséges (Fekete bors, Erős paprika, vagy sima fűszerpaprika, Gyömbér, Ananász gyümölcskúpból pakolás, Kurkuma, Vöröshagymalé vagy pép). Több napon keresztül éjjel-nappal felváltva kell alkalmazni a pakolásokat. Mozogni nem szabad. Kórházi ellátással együtt lenne célravezető, hogy a vérvizsgálat napi két-háromszori mérése biztosított lenne, de sajnos, az állami kórházak előírásai a gyógynövények ilyen jellegű használatát nem engedélyezik.
Nyakfájdalom, vagy csonkolt végtag fájdalma esetén, melegen tegyünk, gyökérből készített pakolást a felületre.
Jól bevált, a szeszes, vagy meleg pépes pakolás azokra a panaszokra is, melyek mai világunkban, a mozgás hiánya, vagy munkahelyi kötöttségek miatt lépnek fel. Az iskolapadban, vagy a munkahelyen sokat ülők panasza (pl. autóvezetők, számítógéppel dolgozók, vezető beosztásúak, varrónők, munkanélküli vagy nyugdíjas otthonülők, betegek stb.), az éjszakai, mindkét oldalon jelentkező, medencefájdalom. Amennyiben, főleg az idősebb hölgyek, és a mellékpajzsmirigy betegek esetében, a csontritkulás lehetőségét kizártuk, de a panasz továbbra is megmarad, tegyünk pakolást a medencére oldalt, egészen le a comb felső részéig. Természetesen a pakolást bárki, bármilyen betegsége esetén is alkalmazhatja, itt csak azért emelődőt ki a csontritkulás lehetőségének kihangsúlyozása, hogy ezt is vizsgáltassuk ki, és gyógyíttassuk, mert a pakolások olyan jól esnek a szervezet ezen részeinek, hogy ezáltal képesek vagyunk elfeledkezni arról, hogy a tünet okait megkerestessük. A nem kezelt csontritkulás azonban a medencecsontokban súlyos eldeformálódásokat, és később belsőszervi elhelyezkedési problémákat, valamint az állóképesség és lábon mozgás korlátozottságát idézhető elő, úgy, hogy a medence és a láb nem képes hordozni a test súlyát.
Alkalmazható combporc-kopás esetén is, Zsurlóval, Cickafarkkal, megfelelő vitaminok és mikroelemek fogyasztása mellett.
Csipőfájdalmak esetén, napközben, amikor felállunk, tegyünk meg pár olyan mozdulatot, mintha megint leülnénk, de ne üljünk le, csak le-föl rugózzunk. Ezt a gyakorlatot úgy végezzük, hogy lábaink távol álljanak egymástól (nagy terpesz), különben lehuppanunk. Súlyunk a lábainkon legyen. Ezek a mozdulatok nem olyan feltűnőek, munkahelyen is elvégezhetők. Otthon, vagy munkahelyen a mosdóban, nagy terpeszben, tegyünk úgy, mintha leülnénk, hajlítsuk be térdeinket, ha kell, kapaszkodjunk meg, és toljuk előre és hátra a medencénket. Ilyenkor főleg a combhajlat helyét változtatjuk, a váll egy helyben marad. A gyakorlat alatt ne emelkedjünk fel. Egy-két mozdulat után, álljunk fel, terpesz marad, és csípőnket toljuk jobbra és balra. Ezután a csípővel körözhetünk. A merev felületeket csapkodjuk meg, pici apró ütésekkel. A hátsó fenékcsonttól, a feneket is beleértve, le egészen a combközépig. Hát merevsége esetén nagyon jól alkalmazható, ha a fakanál fejére ruhát göngyölünk, és így megcsapkodjuk a hát felületét és a vállrészeket. Így vérpezsdítő hatást gyakorlunk, az amúgy eléggé elhanyagolt területeinkre is. Panaszaink, remélhetőleg, hamar megszűnnek. Amennyiben nem, akkor a csipőkimozdulást is helyre kellene tetetnünk egy csontkováccsal, és a feltétezhetően ezzel jelentkező boka és talpsüllyedésünket is korrigálnunk kell tornákkal.
Vannak olyan munkahelyek, ahol mindig ugyanazt a mozdulatot kell elvégeznünk órákon keresztül, és ez okoz helyi fájdalmakat, vagy megerőltetéseket. Ekkor a megfelelő felületre tegyünk pakolásokat, vagy vegyünk teljes fürdőket. A feszült területeket napjában többször ütögessük meg apró, kis, de érezhető ütésekkel, vagy kezünkkel meg-megfogdosva, kicsit megnyomva is a fogást, simítsunk végig a merev felületeken.
Ideg eredetű lázas betegségek, idegláz, sérülésekkel, testi vagy lelki traumákkal együtt fellépő ideggyulladások, idegszövet elhalások esetén, minden formában alkalmazzuk, más, erre ható gyógynövényekkel együtt (pl. Kakukkfű, Orbáncfű.)
Sclerosis multiplex esetén is eredményes, az ideghüvely gyulladásának és sorvadásának leállítására, és az elhalt szövetek lassú de eredményes újraképzésére. A sorvadó szöveteket külsőleg pakolásokkal vagy szeszes kivonatának kenegetésével, más vérbőséget létrehozó gyógynövényekkel együtt alkalmazzuk (Majoranna, Kakukkfű, Orbáncfű, Pásztortáska, Bors-kivonat). A gerinc teljes hosszára tegyünk pakolásokat, egészen a fejig.
A Fekete nadály öregedés gátló, mivel szövetépítő hatású. Regenerálásra, fiatalításra jól hat a Vatára (lásd Sovány testalkat), és a Pittára (lásd Köpcös testalkat).
Kozmetikai krémek alkotórésze. Szövetmegújító hatása, mely a szövetközti állományok megújítása, felfrissítése által hat (növényi kollagén feltöltő hatás) már pár pakolás után látható eredményt hoz. Ajánlott a szem környékének ápolására és a fáradt, petyhüdt bőr megújítására.
Leveléből fürdőt vehetünk, rugalmatlan, megereszkedett bőr ápolására. Fogyókúra, vagy szülés után Rózsaszirommal, Rózsaággal, Zsurlóval, Galajjal és Pitypanggal együtt alkalmazható.
A Fekete nadály levelét, a biokertészek használják, erjesztett trágyalé formájában, a növények növekedésének serkentésére, és természetes betegségeik, kártevőik ellen, ellenálló képesség növelőként, létrágya formájában. Nagy nitrogéntartalma mellett, a növények részére felvehető sok ásványi és nyomelemet is tartalmaz. Használatának hatására, a talajban található, megkötött kálium, a növények számára felvehetővé válik. Maga a levél nem tartalmaz nagy mennyiségben káliumot. (Az erjesztett Csalánlében azonban nagy mennyiségben megtalálható.) A nagyobb levelek az utakra is teríthetők, csiga invázió, vagy salátasor megvédése esetén, mivel nagyon szőrös, ezért a csigákat elriasztja.
A gyökérben vitaminok és nyomelemek találhatók, de emiatt ne fogyasszuk (C-, E- vitamin és A-provitamin), keressünk veszélytelenebb vitaminforrást, pl. Kövér porcsint.
Vérszegénységre, és a rák bármely formájára, a köztudattal ellentétben, alkalmazása nem javasolt! Nem mintha nem lenne ilyen típusú kimutatott alkaloidája, hatóanyaga is, hanem azért, mert negatív hatóanyagai rendszeres nagy adagban való használatát kizárják. És mit ér az a gyógyulás, amivel együtt a szervezetét egyben meg is mérgezi, vagy veszélyezteti az ember, amikor van jobb lehetősége is. Igyekeztem annyira feltárni e gyógynövény előnyeit és reálisan feltárni a helyettesíthetőségeit is, amennyi csak lehetett.
Levelét soha ne alkalmazzuk belsőleges használatra. Szeszes kivonatát belsőleges célokra ne használjuk. Gyökerének teáját, vagy porát, ne használjuk ödéma, rossz felszívódás, bármilyen erős, hirtelen jelentkező, súlyos betegség esetén (magas Ama). Elhízott és telt testalkatú egyének (Kapha) a gyökeret belsőlegesen csak csonttörés esetén alkalmazzák, mivel részükre további nehézkességet, nyákosodást, elgyengülést, és hízást eredményezhet.
Gyermeket váró nőknek használata nem ajánlott!
Az Ausztriai és Magyar Gyógyszerkönyvben nem hivatalos, mivel kis mennyiségben méreganyagokat is tartalmaz ugyanúgy mint a Martilapu (pirrolizidin alkaloida), mely túlzott fogyasztása esetén a májat károsítja, rákkeltő, és véralvasztó hatású, ezért használatát nem ajánlották, ugyanakkor szintén kis mennyiségben rákellenes anyagot is tartalmaz. A két hatóanyag egy növényben való megjelenése ugyan nem egyértelműsíti az emberi szervezetben való folyamatok egyértelműségét, hisz a növény önmaga megvédésére is alkalmaz vírus és rákellenes szereket, de az óvatosság elve alapján az ilyen jellegű anyagokat tartalmazó gyógynövényeket a gyógyszerészi és orvosi szakemberek emberi fogyasztásra nem ajánlják. A Fekete nadály tehát ésszerűen, és a napi adagot nem túllépve alkalmazandó Belsőlegesen! Az ayurvédában a napi maximum 1 g ajánlott, Gyömbérrel, Szegfűszeggel, Kardamommal keverve, vagy belsőleges célra használjunk helyette Szezámmagot, Vörhenyes szilt, egyéb erősítő jellegű, betegségünkre alkalmas gyógynövényt.
Tea: 2 kávéskanál darabolt és aprított gyökeret 2,5 dl hideg vízben áztassunk 6-12 órán keresztül, vagy hideg vízben kis gőzölésig melegítsük, majd hagyjuk állni 2-3 óra hosszat. Szűrjük, majd fogyasztjuk.
Tejes tea: 2 kávéskanál aprított gyökeret 2,5 dl forró tejjel öntsünk le, majd kihűlésig lefedve hagyjuk állni. Napi 2-4 részre osztva, kortyonként fogyasztjuk.
Por: Napi adagja 250-1000 mg, 2-5 alkalomra szétosztva. A gyökereket daraboljuk, majd utószárítjuk, darabosra törjük, majd ismét szárítjuk. Végül finom porrá őröljük. Jól záródó üvegben, levegőtől elzártan tároljuk. Egyszerre ne készítsünk nagy mennyiséget.
Pépes pakolás: a gyökér porát forró vízzel leöntjük, pár csepp olajat, vagy zsírt keverünk hozzá, összekeverjük, és még forrón megfelelő nagyságú vászon anyagra kenjük. Melegen, de nem forrón, a testrészre helyezzük. Nagyon jót tesz a zabpehely lisztjével való összekeverése is, de ekkor vízzel és olajjal kell összefőzni. Két evőkanál gyökér, egy evőkanál zabliszt, 2-3 evőkanál víz. A bepakolt testrészt tartsuk melegen.
Friss levélborogatás: a friss leveleket megmossuk, jól összevagdaljuk, két ruha között jól megütögetjük, hogy levet engedjen, vagy turmixoljuk kevés vízzel, a levét kinyomjuk, és ruha közé helyezzük, így helyezzük a felületre.
Forrázott borogatás: a leveleket leforrázzuk, és melegen helyezzük fel.
Fürdő: 5-6 nagy levelet késsel felaprítunk, és 12 órára beáztatjuk 3-5 liter vízbe. Fürdés előtt felfőzzük, szűrjük, és a kádban ülőfürdőt, vagy teljes fürdőt veszünk belőle. Még kétszer felöntjük vízzel és felhasználjuk.
Tinktúra: Frissen szedett, megmosott és apróra vágott gyökereket üvegbe helyezünk, és felöntjük pálinkával, 10-14 napig állni hagyjuk meleg helyen, majd szűrjük. Az üvegeket hűvös és árnyékos helyen tároljuk.
Ha arckrémekhez akarunk szeszes kivonatot készíteni, nagyon gyorsan pucoljuk le a gyökereket, hogy meg ne barnuljon, és így öntsük le tiszta, szagtalan szesszel. Bármilyen hidratáló krémbe keverve alkalmazható.
Kenőcs: 200 g disznózsírra két marék friss, apróra feldarabolt gyökeret számítunk. A forróra hevített zsírban a gyökeret gyorsan kisütjük, éjszakára állni hagyjuk. Másnap felmelegítjük, szűrjük, és kis üvegekbe öntjük. Hűtőben tárolandó. A kenőcs helyettesíti a pépből készült pakolást. Külön visszerekre készíthetjük úgy, hogy levelet is rakunk hozzá, de a teljes Körömvirág növényt is belesüthetjük.
Arcpakolás: A gyökeret gyorsan tisztítsuk meg fekete kérgétől, reszeljük le, és kevés jojoba vagy olivaolajjal készítsünk belőle krémet. Anyagra kenve helyezzük az arcra. Ne készítsünk belőle sokat, mert hamar romlik és a levegőtől feketedik.
Szerző: Kósáné K. Mária
http://akikeres.gportal.hu/

Gyógyító természet – Kezelhetjük magunkat zöldségekkel is.

július 2, 2011

Gyógyító természet – Kezelhetjük magunkat zöldségekkel is (II/1.)

Az előző részekben a fűszernövényeket hívtuk segítségül meghűlésünk és az ezzel járó kellemetlenségek leküzdésére, most pedig – még mindig a megfázásoknál maradva – lássuk, hogy a leghétköznapibb anyagok mikre képesek. Mit tehetünk gyógyulásunk érdekében a kamrában, a boltban kapható zöldségek, egyéb élelmiszerek segítségével?
A burgonya C-vitamin forrás. A gyomorhurut a gyomorfekély és a bélgyulladás gyakori oka ellen hat. A nyers burgonyalé atropinhoz hasonló, görcsoldó, gyomorfájást csökkentő és szüntető hatóanyagot is tartalmaz.

Az európai népi orvoslás javallatai és receptjei: „fejforróság” és fejfájás (migrén) esetén nyers krumpliszeletes borogatás a halántéktájra; fagyott tagokra összetört, meleg, főtt krumpli. Forró vízzel leöntött nyers krumpli levében fürdetik a fájdalmas, reumatikus tagot, vagy meleg, főtt krumplival gőzölik és helyileg ezzel melegítik a fájdalmas részeket.
A nyers reszelt burgonya talpra kötve lázcsillapító, szemre téve pedig enyhíti a szemgyulladást.

Cukron, dextrinen, keményítőn, aminosavakon, alma- és tejsavon és C-vitaminon kívül bőr- és nyálkahártya-védő A- és F-vitamint is tartalmaz, a bőrelváltozásokra ezért fejthet ki kedvező hatást.

A nyers burgonyalét sárgarépalével keverve, kis mézzel ízesítve torokgyulladás, garatgyulladás esetén, vagy köhögésnél alkalmazzuk. Melegen, vagy hidegen, ruha közé téve a fennmaró rostanyagait, felköthetjük a nyakra, vagy felrakható a mellkasra borogatásként. De szintén kis mézes vízzel összekeverve, csemegeként el is fogyaszthatjuk.

Nagy káliumtartalma miatt vízhajtó hatású. A rossz szívműködés javulását hozhatja kiegészítő kúraként, ha nyers levéből reggel éhgyomorra 1 dl-nyit fogyasztunk több héten keresztül. Lázas állapotban mindenképp ajánlott a szív védelméről ilyen formában is gondoskodni.

A cékla kiemelt hatása elsősorban a rákterápiákban van, de ezzel most nem foglalkozunk. Az összes növény közül a hagymán kívül a céklának a legnagyobb a szilíciumtartalma (100 g-ban 20,6 mg). Ez azért nagy jelentőségű, mert a szilícium révén a szervezet védekezőképessége igen nagy mértékben fokozható. Nyers céklalé vagy nyers céklareszelék hatására a szervezet védekezésében vezető szerepet játszó sejtek, a nyiroksejtek (limfociták), a plazmasejtek és a falósejtek felszaporodnak.

Klinikai gyakorlat alapján javaslata: 3/5 rész cékla, 1/5 rész sárgarépa, 1/5 rész zellergumó átszűrt présleve. A céklakúrát húsmentes étrend kísérje. 1 kg céklából normál körülmények között 700 ml lé nyerhető.

A népi orvoslás a nyers lét éppúgy, mint a reszelt, nyers, salátakészítésre használt gumót, vizelethajtónak (húgykiválasztónak), vérképzőnek és vértisztítónak tartja. Előnyös a gyenge tüdejűek, gyulladásra hajlamosak és tartós rekedtségben szenvedőknek, de a sebgyógyulást is elősegíti. Ezeket az alkalmazásokat kémiai vizsgálatok is igazolják.

A cékla nemcsak szilíciumot, hanem számos egyéb ásványi anyagot és nyomelemeket is tartalmaz: káliumot, kalciumot, foszfort, ként, jódot, vasat, rezet, mangánt, rubídiumot, céziumot. A-vitamin, B1, B2, C és P vitamin is található benne. B-vitamin-komplex tartalma 300 gramm/100g.

A cékla nemcsak a sejtlégzést aktiválja, a védekező sejtrendszert és a vérképzést serkenti fokozott működésre, hanem javítja az idegműködést és az emésztést is. Heveny lázas megbetegedések (influenza, hűléses betegségek) esetén is ajánlatos fogyasztani.

Kiegészítő kúraként alkalmazva kedvezően befolyásolja az idegbetegségeket is.
Fogyasztásánál ügyeljünk arra, hogy a fogzománcot károsíthatja, ezért a kinyert lét érdemes szívószál segítségével fogyasztani. Pép formájában vagy darabosan, egyéb élelmiszerrel fogyasszuk el a fogak védelmére.

A diótermés édes ízű, meleg hatású gyógyélelmiszer. A dió gyümölcse erősítő, súlygyarapodást elősegítő tulajdonságú. Mint ilyen, megkötés nélkül fogyasztható, akár magában, akár levesekben. A dió erősíti az idegeket, és talpra állítja a legyengült embert.
Azok a májbetegek, akik nem fogyaszthatnak zsiradékot, a diót nyugodtan ehetik, mert serkenti a máj működését. A máj a méregtelenítés egyik legfőbb szerve.

Fülfájásnál, a dióból kipréselt kis mennyiségű olajat a fülbe cseppentsük bele. Feloldja a lerakódott zsírt, azt ki is folyasztja. A gyulladást okozó baktériumokat felszámolja. Nagyon hamar gyógyít.

Olaját, pépjét, kelések és daganatok érlelésére, vagy felszámolására is alkalmazzák.
Segít megvédeni a szívet a betegségektől. Idegnyugtató hatása is van. Tejben főzve nyugtató-altató hatású. Mézben a diódarabok összeérnek és meghűlés, torokfájdalom esetén használhatók.

Legújabb kutatások kimutatták, hogy fontos szerepe van a rák gyógyításában is. Napi ajánlott adagja 15 dió, 3-szori, főétkezések utáni elrágcsálással, 5-5-5 dió.

A dióbél általános kémiai összetétele:
Nagyon kevés vizet, 15% fehérjét, 63% olajat, 14% szénhidrátot, 4 mg% Na sókat, 545 mg% K-ot, 70 mg% Ca-ot, 430 mg% P-t 4 mg% A-vitamint, 0,35 mg% B1-vitamint= Tiamin, 0,1 mg% Riboflavint= B2-vit., 1 mg% Niacint= B3-vit., 15 mg% C-vitamint tartalmaz.
A Dió termése zsíros-olaj tartalmú – linol és linolén, izolinolén és telítetlen zsírsavból áll (omega3). Juglont, A, B1, B2, B5, B6, B7 (H-vit.), C- E-vitamint tartalmaz. Minden dióbél, eltérő arányokban, de tartalmaz kalciumot, káliumot, vasat, magnéziumot, foszfort, rezet, cinket, nátriumot, mangánt is.
Értékes növényi fehérjeforrás.

A dióbél fogyasztása csak kis adagokban ajánlott. A dióbél egyesek nyelvét, szájnyálkahártyáját irrtálhatja, viszketést és a szájban kiütéseket, kimállást és aknét hozhat létre.

A fejes káposztát eredetileg állattakarmányként termesztették, illetve a vadon nőtt egyedeit gyűjtötték. Későbbi nemesített fajtái kerültek be előbb a szegényebb emberek, majd később az általános élelmezésbe. Ajánlottabb inkább savanyított formában, vagy nyersen fogyasztani. A kelkáposzta jobban megfelel emberi tápláléknak, mint a fejes képoszta.

A savanyú káposzta nagy C-vitamin tartalmú. 1 kg savanyú káposztából kb. 500-600 ml lé nyerhető. Meghűlés, vagy járvány idején ajánlott akár napi fogyasztása is ennek a mennyiségnek.

Külsőleg bedagadt, fájó térdre, derékra: bármelyik káposzta leveleit felmelegített állapotban lekötjük a felületre, (vasalóval is fel lehet melegíteni ruha között), majd a még egy ruhával lefedjük és melegen tartjuk.

A lenmag hatását az emésztőrendszeren, a légzőszerveken (és a bőrön), a vizeletkiválasztó rendszeren keresztül fejti ki. Használható asztma, idült bronchitis, tüdőgyulladás, gyomor és bélgyulladások, húgyúti fertőzések, hasmenés, lesoványodás, lábadozás, daganatok esetén. Hasonló tulajdonságú, mint a szezámmag.

Lecitint, növényi zsírt, egy fajta omega-3 zsírsavat, és fehérjét tartalmaz. A hidegen sajtolt szezámmag-olaj és a lenmag-olaj használata nagyon ajánlott mind megelőzés, mind betegségi tünetek előfordulása esetén. Az idegek ingerületátvitelében nagy szerepet játszik. Sclerosis multiplex esetén napi három evőkanál olaj fogyasztása javasolt.

A lenmagot nyálkaoldó és lágyítószerként hurutos megbetegedésekben mézzel összefőzve fogyasztjuk. Száraz, irritáló köhögés esetén jó szolgálatot tesz bevonó képessége. Napjában többször igyunk forró vízzel leöntött teájából egy-egy kortyot. A leforrázott lenmagot kevés mézzel el is fogyaszthatjuk.

Jó erősítőszere a sovány testalkatú egyéneknek, a vastagbélnek és a tüdőnek. Szilárdítja a tüdőszövetet és elősegíti a tüdő savóshártyáinak gyógyulását. Krónikus, szövetpusztulással járó tüdőbajokra kiváló. Tüdőerősítőként édesgyökérrel kombinálható.

A gyermekek, de a felnőttek, és az idős emberek is szívesen fogyasztják a következő keveréket: 1 evőkanál (kókuszreszelék) mák, 1 evőkanál mazsola, 1 evőkanál szezámmag vagy lenmag, 1 teáskanál baracklekvár. Ezt öntsük fel 1-2 dl langyos vízzel. Kis ideig hagyjuk állni, hogy megduzzadjon. Erős székrekedés esetén reggel és este fogyasszuk. Egyéb esetben csak lefekvés (és fogmosás) előtt. Aki tejet fogyaszthat, tejjel is készítheti. Cukorral, fahéjjal ízesíthető. Belek szelessége esetén okvetlenül az 1 evőkanál mákszemet tegyük hozzá. Magként való bevétele enyhe, de megbízható hashajtó is.

Cukorbajosoknak, a megszokott gyógyszerek szedése mellett, a hirtelen megnövekedett vércukorszintet segíti levinni. Erre a célra csak alkalmanként fogyasztható. Természetesen a diétát tartsuk be.

A vese, húgyhólyag és húgyvezeték gyulladásai esetén is jó felhasználni fájdalomcsillapító és lágyító tulajdonságait. Ilyen esetben nagy mennyiségben használjuk, hogy a nyálkahártyákat védje a savassá vált vizelet maró hatásától. Maga a lenmag lúgos kémhatást gyakorol. A vese húzó fájdalmai esetén, valamint hólyaghurut és hólyagkő esetén a tartós fájdalmak enyhítésére nagyon jól alkalmazható. Mind porként, mind teaitalként fogyaszthatjuk.

Természetes fehérjét és kalciumot tartalmaz. Táplálék-kiegészítőként napi fogyasztásra alkalmas. Vegetáriánusok rendszeresen fogyasszák. A lenmag kenyérbe, süteménybe is belesüthető. Aki akarja, le is darálhatja, így tegye a süteménybe. Tápláló, erősítőszer legyengült állapotokban.

Borogatóként helyi vérbőséget okoz, tágítja az ereket, lazítja a szöveteket, fájdalomcsillapító hatású. Reumás és gerincbántalmak esetén porából készítsünk masszát, ezt kenjük ruhadarabra, így rakjuk a felületre. Vizes kivonatát gyulladásos testrészek hűsítésére is alkalmazzák. Vizes kivonata, vagy teája már nem okoz erős vérbőséget, hanem lágyító és nyugtató.

Ellenjavallata nem ismert. A mag evése colitis esetén nem ajánlott. Egyéni érzékenység, főleg olajának használata esetén felléphet. Komoly székrekedés esetén nem hatásos, növelheti a pangást a remesebélben, inkább használjunk gyógynövényes beöntést, vagy a teakeveréket.

A mák teaként megfőzve, melegen, lassan kortyolgatva, bevonja a légcső hártyáit, és nyugtatja azt. Köhögés, torok- és hörgőgyulladás esetén igyunk egy-egy teát belőle, görcsoldó és összehúzó hatása, enyhe fájdalomcsillapító hatása miatt. Mákból és lenmagból, kevés ziliz porral megfőzve pépet főzhetünk, melyet a melltájék minden gyulladásos megbetegedése, hurutossága esetén alkalmazhatunk, éjszakai borogatásként. Mellhártyagyulladás esetén kiegészítő borogatásként alkalmazható, felváltva más borogatásokkal.

Szorulás esetén lazítja a széklet állagát. Hasmenés esetén, pedig összehúzó hatása nem engedi a bélfal további renyheségét. A szerecsendió a vastagbélre van hatással, együtt alkalmazva a két gyógynövényt a teljes bélrendszerre ható összetételt kapunk.

Fűszerként is fogyasztható, hüvelyesekkel együtt főzve, ellensúlyozza a gázképződést, és a bab, zöldbab, borsó finom, laza lesz tőle.

A növény megsértett gubójából nyert nedv az ópium, mely erős kábítószer. Az érett, fekete kis magvak ilyen jellegű hatással nem rendelkeznek, nyugodtan fogyaszthatók.

Ne használjuk rendszeresen gyomorhurut, vastagbélhurut esetén. Nagy mennyiségben álmosságot okoz, csak alkalmanként fogyasszuk, ugyanis hosszú távon való használata tompítja az elmét, rontja a felfogóképességet.

A méz fontos terapeutikás hatása antibiális tulajdonságában rejlik. A méz legismertebb tápláló és gyógyító hatása az erősítés. A méz monoszaharidokból áll, amelyek azonnal felszívódhatnak, rögtön a véráramba kerülhetnek. A kimerülést gyorsan, hatékonyan meg lehet szüntetni mézzel.

Súlyos és hosszan tartó száj- és garatgyulladásnál naponta egy kanál mézet ajánlunk, amit sokáig kell a szájban tartani. A sűrű, főleg kristályos méz mandulagyulladásnál baktériumölő, gennyeltávolító és gyulladáscsökkentő hatású.

A gyomorban a méz stabilizálja a savháztartást. A méz segíti az emésztést. A máj ellátása elősegíti például a méregtelenítést, így felbecsülhetetlen jelentősége van például gomba- mérgezés, altatás utáni méregtelenítés és egyéb mérgezések esetében.

A méz nem csak a májra, hanem a vesére, a húgyhólyagra és a hasnyálmirigyre is kedvező, védő hatást gyakorol. Ez lehetővé teszi, hogy a cukorbetegek az engedélyezett szénhidrátbevitel határain belül mézet fogyasszanak és ezáltal olyan anyagokhoz jussanak, amit másból nem kaphatnának meg.

Japán orvosok állítják, hogy a méz elismerten javulást biztosít az emésztési betegségek, bőrbetegségek esetében, javítja a légzőszerveket, a keringési szerveket, idegeket, érzékszerveket, fogakat, az anyagcserét stb. Bolgár orvosok is elismerik a méz baktériumellenes, nyálkaoldó, érzéstelenítő, gyulladásellenes, biológiailag immunizáló, regeneratív, szívserkentő, nyugtató, idegerősítő hatását. Nem csak szájon át, hanem aerosol és elektroforézis útján is visznek be a szervezetbe szükséges mézmennyiségeket. Eddig 15 000 páciensnél kezelték a légzőrendszer bizonyos betegségeit (orrnyálkahártya gyulladás, torokgyulladás, orrmelléküreg-gyulladás, gégehurut, légcsőhurut, hörghurut) úgy, hogy a páciensek 92 százalékban visszanyerték egészségüket.

Magyar tapasztalatok a méz gyógyhatásáról

Ha a kisgyerek köhögött, hólyagpapírra mézet kentek és a mellkasára borították. Valahol mézet és zsírt kentek egy rongyra és azt tették a beteg mellére. Egyes helyeken mézes tormalevelet vagy dohánylevelet tettek arra a helyre, ahol a tüdőszúrást érezték. A mézes borítást 1-2 óráig kellett azonos felületen tartani.

Kenőcsöket, flastromokat úgy készítettek, hogy mézet kevertek össze tört lenmaggal vagy gabonaliszttel és tojássárgájával vagy lenmagdarával és tejjel vagy viasszal és zsírral vagy viasszal és vajjal. Ezeket a keverékeket rákenték a torokra (kívülről), kelésekre, daganatokra, gyulladásokra. Tiszta mézzel kenték be az égett vagy forrázott sebeket.
Az emésztés javítására és gyomorfájás ellen javasolták, hogy reggel színmézet egyen a beteg, vagy itala meleg-tejes méz legyen. Lázas betegnek híg mézet adtak inni.

Legáltalánosabban a mézet megfázás, köhögés, rekedtség ellen használták. Ették magában és teában vagy tejben feloldva. Javasolták a mézet gyomorhurut és emésztési zavarok ellen, idegesség megszüntetésére, köhögés, rekedtség, vérszegénység, sápkór, sárgaság, asztma és álmatlanság ellen, de súlyosabb esetekben is hasznosnak találták ezt a legtömegesebb kaptárterméket.

A mézes pálinka készítéséről Reguly Antal nyelvtudós (1857) is megemlékezik. Az egykor híres mézsör fogyasztását is nagyon egészségesnek tartották. A mézbor az ünnepek, nagy összejövetelek itala. A mézbe bármely gyógynövény friss állapotban belekeverhető, és vivőanyagként használható.

Nemesszeghy Kálmán (1909) szövegének egy részét szó szerint közlöm és ajánlom az olvasó figyelmébe:

„A méznek használata sok féle betegségből kigyógyította az embert, sőt még olyan esetek is fordultak elő, hogy akinél a gyógyszer nem használt, a méznek az élvezete állította helyre az egészségét.”
„Kiknek sok és hangos beszéddel jár hivatásuk teljesítése”, hogy napközben többször fogyasszanak tiszta mézet vagy mézzel ízesített langyos vízzel öblögessék a torkukat.”

Méz hasmenés ellen

Mézbe vegyítsünk finomra törött muskat-diót és finomra törött fahéjat, ebből a szükségeshez képest vegyünk be.

Méz rekedtség ellen

2 tojássárgáját keverjünk össze 2 evőkanál mézzel. Öntsünk reá fél csészényi forró feketekávét, kavarjuk össze és olyan forrón, ahogy bírjuk, igyuk meg. Ezt naponta legalább háromszor ismételjük meg, együnk naponta többször egy-egy szeletke lépesmézet.

Gégefőbetegségnél és bronchialkatarrhusnál

Legjobban bevált a kakukkfű (thymian) mézzel való használatának gyógyereje. Szamárhurutnál is kitűnő, mivel a köhögési ingert csillapítja, görcsöt csillapító és nyálkaoldó hatása miatt. Vegyünk kakukkfűteát, főzzünk meg egy csészére valót, leszűrjük, teszünk bele egy evőkanál virág- vagy hársmézet és jó forrón igyuk meg. Napjában legalább háromszor kell inni.

Köhögés ellen

Vegyünk egy nagy fekete-retket, tetejét vágjuk le, belsejét karalábéfúró kanállal szépen szedjük ki, mint ahogy a tölteni való karalábénál szoktuk. Egy kis lábasba tegyünk 1 deciliter mézet, pirítsuk meg világosbarnára, vigyázni kell, hogy meg ne égjen, mert akkor keserű lesz. Öntsük azon forrón a retekbe, abban a pillanatban megjegecesedik, később azonban levet ereszt, ezt kell azután naponta többször leinni róla. Ugyanezt megtehetjük vastag sárgarépával is. Ez a legjobb nyálkaoldó és köptető úgy felnőtteknek, mint gyermekeknek.

Limonádé lázas betegeknek

Egy pohárba csavard 1 citromnak a levét, tégy 1 evőkanál mézet hozzá, kavard jól össze, öntsd tele a poharat hideg vízzel. Meghűléskor kitűnő hatású.

Tüdőcsúcshurut ellen

Egy darab tormát, egy bazsarózsagyökeret egyenlő adagban megreszelünk és annyi virágmézet öntünk rá, hogy összekavarható legyen. Meleg helyre tesszük, hogy jól összeérjen, reggel éhgyomorra és este lefekvés előtt egy teáskanállal kell bevenni. Aki türelemmel használja megszakítás nélkül, még a legmakacsabb idült bajnál is sikeres gyógyulást hoz.

Szamár- és hörghurut ellen

Kitűnő gyógyhatása miatt nem győzőm eléggé dicsérni, mert amilyen egyszerű, olyan csodahatású. Gyermekek a legszívesebben beveszik. Két nagy fej fokhagymát megtisztítunk, táblácskán teljesen széjjel zúzzuk, bögrébe tesszük és annyi mézet öntünk rá, hogy könnyen összekavarható legyen. Folytonos kavargatás mellett szép világos barnára megpirítjuk, napjában többször adjunk belőle egy-egy jó késhegynyit.

Torokgyulladás ellen

Főzzünk fél liter kamilla-zsályateát, tegyünk bele 2 evőkanál virágmézet, céklalevet, 1 dkg porrá tört timsót, ezzel naponta többször öblítsük ki a torkunkat.

Gyógyító természet – Kezelhetjük magunkat zöldségekkel is (II/2.)
Még mindig a megfázásoknál maradva lássuk, hogy a leghétköznapibb anyagok mikre képesek. Mit tehetünk gyógyulásunk érdekében a kamrában, a boltban kapható zöldségek, egyéb élelmiszerek segítségével?
A petrezselyem vízhajtó, kőoldó, női nemi szerveket gyógyító (emmenagogum), székelést elősegítő (laxatív), szélhajtó, emésztést serkentő, kőhajtó, görcsoldó hatással rendelkezik.

A petrezselyem gyökér és mag, a borókabogyó vízháztartásra és húgyúti szerveire vonatkozóan hasonló hatással bír, de annál enyhébb, és kevésbé irritáló. Serkenti a máj és a vese működését.

Isiász, és lumbágó kezelésére is használható. Ilyenkor gyökeréből masszát is készíthetünk, és langyos állapotban a felületre köthetjük. Ízületi fájdalmak, vagy mozgáskorlátozottság esetén is jót tesznek az ilyen pakolások, kevés tormával, vagy mustárral keverve. Mellkasi elhurutosodás, vizenyő, mellkasi és szívből eredő nehézlégzésre mind pakolásként, mind teaként használhatjuk.

A levél és gyökér vizelethajtó, étvágyjavító, vesekőhajtó, és a hólyaghurut gyógynövénye.
Feloldja és eltávolítja a vese- és epeköveket. A vesegörcsök erősségét némileg csillapítja is.
Melegítő hatású vízhajtó, legyengült egyénnél, meghűlések esetén is alkalmazható vízhajtóként, amikor más gyógynövények tiltottak. Főleg a levél alkalmazása nem igényel óvatosságot. Húgyúti fertőzések esetén, főleg a felfázásból eredő fájdalmas, sűrű vizelés, húgycsőgyulladás, gyermekek vizeletmegrekedése esetén teakeverékek alkotórésze. Ajánlott bodzával és babhüvellyel együtt alkalmazni. Ebből a keverékből ülőfürdőt is vehetünk. Nagy megkönnyebbülést hoz.

Külsőleg a népgyógyászat mind a mai napig sokrétűen alkalmazza, a tökhöz és a káposztához hasonlóan (pl. a felmelegített káposztalevél mézzel bekenve és a felületre kötve), szemgyulladás, mindenféle mirigyduzzanat, torokfájdalom, reuma, ütődött vagy zúzott sebek kezelésére, – mint vajban, zsírban kifőzött gyökért, – a megfelelő felületre rakja, és azt melegen tartja. Bármelyik alkotórésze ásványokban, A- és C-vitaminban és vasban gazdag.

A magyar konyha alapvető fűszere. Levesekben főleg gyökere használatos. A friss levél C-vitamint is tartalmaz, ilyenkor nem szabad főzni, csak az étel tetejére terítjük rá az apróra vagdalt levelet. Szárítva, vagy sóban rétegezve, télire tárolható. Minden ízesítő alkotórésze (Vegeta, ízesítő kockák stb.). Csaknem az összes zöldségféléhez használható, salátákhoz, mártásokhoz, nyers ételekhez, túróhoz, burgonyához, töltelékekhez.

Ne használjuk vesegyulladás és vese belső hártyáinak sérülései és a női nemi szervek hirtelen feltámadt gyulladása esetén. A gyökér és a mag használata óvatosságot igényel, mert túlzottan hevítő tulajdonsága irritálhatja a vesebolyhokat, valamint az anyaméhet. Ilyen esetben, vese esetén használjuk orvosi zilizzel együtt. A petrezselyemgyökér és a mag túlzott használata vesevérzést és abortuszt okozhat. Terhesek sem teaként, sem gyógyszerként ne alkalmazzák a mag illóolaját. Nagy adagokban fogyasztva szédülést, felfájást, fülzúgást okozhat. A gyökér fűszerként kis mennyiségben alkalmazható. A levelek nem erős hatásúak.

RETEK – Jégretek, Fekete-retek

A retek illóolaja a tormánál leírtak szerinti betegségekben alkalmazható, de csak a fekete retek erőssége felel meg minden alkalmazásában. A tormától eltér pár tulajdonságában. Félbevágott, nagy jégretket kivájunk, mézet rakunk a kivájt részbe, és állni hagyjuk, hogy levet eresszen. Ezt a felvizesedett reteklét fogyasszuk nehézlégzéssel járó megfázásoknál és köhögés esetén.

A népi orvosláson kívül kevesen gondolják, hogy a sárgarépa nemcsak jóízű főzelék, hanem gyógynövény is. Sárgarépalé borogatásként égésre, fagyásra, sebkezelésre. Mézzel keverve gennykeltőkkel fertőzött sebek kezelésére is alkalmas.

A gyomor- és bélgyulladás egy legjobb gyógyszere, megszünteti a bélben a rothadást. Főképpen kisgyermekek és csecsemők gyomor- és bélbetegségeinél érhető el jó eredmény.

Torok- és fülfájás esetén sárgarépakúra: pálinkás sárgarépa-kötés a torokra, sárgarépalé fülbe csepegtetése. Napi 3-4 sárgarépa levének éhgyomorra való elfogyasztása megakadályozza a felső légúti fertőzésekre való hajlamot, immunitása növekszik. Rosszul fejlődő vagy fejlődésben megrekedt csecsemőnek, ha sárgarépapépet adnak, nő a testsúlya, a fertőző (főleg meghűlésként számon tartott felső légút) betegségekkel, torokgyulladással, gégehuruttal, hörghuruttal szemben ellenállóereje növekszik.

Norvégiában kiváló eredményt értek el az úgynevezett Oslo-reggelivel. Az egyoldalú hal- és kenyértáplálék, valamint a rossz éghajlati viszonyok – kevés napsütés, hosszú tél – miatt az iskolás gyerekek általános egészségi állapota és tanulmányi eredménye sokkal rosszabb volt, amíg reggelenként, a tanítás kezdete előtt nem kaptak Oslo-reggelit. Ez a következőképp készül: estétől reggelig zabpelyhet áztatnak tejben (sűrű pépesen), reggel lereszelnek személyenként egy-egy sárgarépát, hozzákeverik a tejes zabpehelyhez, amelyet enyhén felmelegítenek, és mézzel édesítenek.

A következő sárgarépaital is kitűnő élénkítő, erősítő, gondolkozást serkentő: fél csésze tejjel keverjünk össze egy deci frissen turmixolt sárgarépalét.

Mindez a sokoldalú gyógyító hatás a sárgarépa hatóanyagaival magyarázható. Nagyon magas a karotin A-provitamin – tartalma, amelyből a máj A vitamint állít elő. A vitamin hiányára a bőr, a száj, a torok, a gyomor, a bél, a hörgő nyálkahártyájának szárazsága, gyulladás- és fertőzéshajlama jellemző. Ilyenkor a sebek sarjadzása, hámosodása, gyógyulása elhúzódó, gátolt; az epeútban és az epehólyagban kőképződési hajlam áll fenn. Az A-vitamin bőr- és nyálkahártyavédő vitamin, a bőr- és a nyálkahártya – elváltozások gyógyszere és megelőző szere. Szem látóbíborának is alkatrésze az A-vitamin, hiányának következménye látászavar lehet (pl. szürkületi vakság). A-provitamin tekintetében a sütőtök sem megvetendő táplálék.

A-vitaminon kívül, ha kisebb mennyiségben is, de tartalmaz a sárgarépa E-, H-, B1-, B2-, B6- és C vitamint és pantoténsavat is. A B-vitaminok az idegrendszer vitaminjai, az E-vitamin erősítő-regeneráló hatású, a H-vitamin és a pantoténsav (B5-vit.) bőrvédő vitaminok, a bőr-és a nyálkahártyák ellenálló képességét növelik a gyulladásokkal szemben. A vitaminokon kívül tartalmaz még illóolajat, növény hormont (fitoszterint), glutamint, almasavat, pektint, galaktint, xantophyllt, nyálkát, keményítőt és még más hatóanyagot, amelyeknek nagy része az emésztést, a gyomor- és bélműködést segíti elő.

Kalcium, foszfor, vas nyomelemeket, és nagy mennyiségben pektint tartalmaz, ami a belek periszaltikájára van hatással. Ha lehet, főleg nyersen, de főzve, párolva is többet fogyasszunk belőle.

A spárga gyökerét és gyöktörzsét (étkezési Spárga) használjuk gyógynövénynek. Gyulladáscsökkentő, erősítő, tápláló, vízháztartást szabályozó, nyálkahártya regeneráló hatással rendelkezik. Használható folyadékhiány, kiszáradás (dehidratáció), tüdőtályog, vérhányás, köhögés, lábadozás, gyengeség, rák, idült lázas betegségek esetén.

Kellemes, élvezeti értékkel bíró táplálék, és megbízható vértisztító és vizelethajtó. Hatékony nyálkahártya erősítő, regeneráló, hámosító, gyulladáscsökkentő. Tüdőbetegségek, máj, gyomor és bélrendszeri panaszok, vesebetegségek, hólyaggyulladás, nemi szervi megbetegedések, prosztatatúltengés utókezelésének jó gyógynövénye. Tisztítja a májsejteket és a lépet. A gyulladt, vagy sérült hámsejtek helyreállítását segíthetjük elő a spárga rendszeres fogyasztásával. A kiszáradt nyálkahártyákat védelmezi. Fekélyek esetén is alkalmazható. Táplálja és bevonja a nyálkahártyákat.

Gyengeségből eredő rendszertelen, vagy lassú szívdobogás és cukorbaj esetén is fontos táplálékforrás, és egyben gyógyító erejű gyógynövény is. Folyadékvisszatartó hatással rendelkezik, ezért jó hasmenés és vérhas (dizentéria) esetén. Kiszáradással együtt járó tünetek csökkentésére alkalmas. Kevés folyadékot fogyasztók, és idős korban előforduló kiszáradás esetén vizes pép formájában fogyasztjuk. Erős hányás, hasmenés esetén teaként is ihatjuk. Ilyen esetekben csicsóka sziruppal együtt még táplálóbb hatású is.

Külsőleg merev ízületekre, nyakmerevségre, izomgörcsökre jó lágyítószer. Pépjét hidegen vagy melegen kenjük ruhára, így helyezzük a felületre. Egyszerű megfázások esetén ajánlott. Egyáltalán ne, vagy csak alkalmanként használjuk magas fertőzöttség, és erős váladékozás esetén.

A szezámmag magva szezámolajat, proteineket, vitaminokat tartalmaz. Nálunk étolaj és kenőcsalkatrész. Hasonlóan használható, mint a . Lágyító, bevonó tulajdonságú. Torokgyulladás esetén meleg vízben áztatás után a köhögési ingert és a fájdalmat csökkenthetjük levének iszogatásával, vagy a török öblögetésével. Nyugtatja a nyálkahártyákat. Szünteti a gyulladást. Használható idült köhögés, tüdőgyengeség, lesoványodás, lábadozás esetén.

Kevés kámforral, kardamommal ésfFahéjjal, massza alakjában fejre kenve migrént, szédülést kezelhetünk vele. A porrá tört magvakból is készíthetünk pakolást. A hindu mitológiában a halhatatlanság jelképe. Magvát erősítőnek, vízhajtónak, vérhas és húgyúti panaszok kezelésére használják. Méregtelenít, hasmenést szüntet, olaja fekélyt gyógyít, méhet mozgékonnyá tesz.
Inkább kalciumtartalma miatt a csont gyógyítója.

A túró élettani szempontból értékes a magas fehérje- és kálciumtartalma miatt. Melegben a tejsavbaktériumok segítségével erjesztik. Túrót tehén- és juhtejből készítenek. A juhtúró igen kövér, mivel a juhtej zsírtartalma is magasabb. Kitűnő gyomorfogó hasmenés esetén.
Meghűlés esetén gyulladásos állapotokban alkalmazzunk a nyakra túrópakolásokat. Mézzel, cukorral, vagy egyéb cukrot helyettesítő növénysziruppal bevéve a légúti megbetegedések gyógyszere.

Enyhíti a köhögést, oszlatja a nyirokcsomókat, gümőket, lerakódásokat. Tisztítja a légutak csatornáit és a tüdőt. Tüdőtisztításra csak megfelelő diéta alkalmazásával együtt eredményes, melyben szintén a fehérje diéta az elsődleges, főleg túró, tej formájában, valamint lágyító zöldségfélék alkalmazása, és a keményítőt tartalmazó étkek háttérbeszorításával együtt.
Mellhártyagyulladás, vagy nehézlégzés esetén nagy adagban ruha közé kötve a teljes mellkasra rakjunk belőle pakolást, melyet felhelyezés előtt disznózsírral kenjünk be. Nyugtatja a nyálkahártyákat, a bőrt, és erősíti a szöveteket.

A tormáról, a mustárról, valamint a fokhagymáról már a fűszereknél volt szó.

Vöröshagyma

A modern tudományos kutatás megerősíti, hogy a fokhagyma és a vereshagyma a legjelentősebb az összes birtokunkban levő „ételgyógyszer” között. Tokin fedezte fel a magasabb rendű, jó illatú növények: zsálya, rozmaring, borsos menta, fenyőfélék, kakukkfű stb. – önvédelmet szolgáló fitoncidokat, amelyek baktérium-, vírus-, gomba- és protozonpusztító hatásúak. Legjelentősebb a veres- és a fokhagyma ilyen tulajdonsága. Klinikán sikeresen kezeltek vereshagyma- és fokhagymazúzalékkal gennyes sebeket, idült fekélyeket, kelést, tályogot és más gennyes bőrelváltozásokat, garathurutot, mandulagyulladást, influenzát, felső légúti hurutot, gége- és fülbajokat, gyomorhurutot, idült bélgyulladást, fertőző betegségeket (vérhast, szalmonellafertőzést, diftériát, tuberkulózist, szamárköhögést).

A kórokozó bélbaktériumokat pusztítja. A hagyma rákmegelőző, rákellenes hatása is bizonyítható. Vércukorszint-csökkentő hatása jobb, mint bármely más fűszernövénynek!

A hagymafélék használatának egyik legjobban elfeledett területe a fertőtlenítő hatása. Erre a népgyógyászat a vöröshagymát alkalmazta évszázadokon keresztül. A hagymákat lepucolva lereszelték, majd levét tiszta, (forrón) kivasalt ruhán keresztül kinyomkodták. Ebben a lében mosták kezüket, vagy áztatták be a bábák szerszámaikat. Fertőzött ruhákat is áztattak, majd főztek ki hagymalében.

Megfázás esetén vöröshagymát pucoltak és fölé hajolva, beszippantották illóanyagát. Cukrot pirítottak, kevés vízzel felöntötték, majd hagyma vörös levelét és magát a hagymát lassú tűzön megfőzték benne, ezt használták hurutos köhögés esetén, kortyonként, forrón. Tüdőfájdalom, nehézlégzés, erős dohányosok tüdőgyengeségére, napi két kisebb fej hagymát nyersen kell elfogyasztani.

A hagymareszelékből jó pakolást készíthetünk fagyott tagok és testrészek gyógyítására. A veres- és a fokhagymában A-, B- és C-vitamin és a férfi és női nemi hormonokhoz hasonlóan ható hormonok is találhatók. Ezek is hozzájárulnak a „fiatalító”, a bőrre és a nyálkahártyákra, az idegrendszerre való gyógyító, regeneráló hatáshoz.

Erőteljesen gátolja a vérrögök képződését és hígítja is vért. Még a fokhagymának és a medvehagymának ezen tulajdonságát is felülmúlja. Akadályozza a trombociták működését, oldja a vérben fellelhető fehérjéket, a vér megalvasztó képességét, így vérzékenység esetén, vagy vérhígítók szedésével együtt csak óvatosan, vagy nem alkalmazható. Trombózisveszély esetén viszont mindennapi fogyasztása javallott.

A szintén hagymaféléhez sorolt póréhagyma (Allium porrum) nyers nedvét és főzetét használjuk. Nyers salátákba is keverhető, vagy sózva bármely hideg étel mellé feladható.

A zeller legfontosabb tulajdonsága, hogy pusztítja a kóros baktériumokat és gombákat a húgyutakban, a vesében, a belekben és a gyomorban és támogatja az alhasi vérkeringést. Az optimális vérbőség pedig javítja a kismedence energia- és vérellátását. Akkor érvényesül legjobban, ha nyers állapotban fogyasztjuk. Tele van ugyanis szerves anyagokkal, sókkal, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a vér savtalanításához. De legnagyobb értéke a szerves nátrium tartalma, amely jelenlétében hatékonyabb a kalcium felszívódása. A vér sav és lúg tartalmának összhangja akkor bomlik meg, ha a táplálékunk hosszabb ideig többnyire fehérje, tömény keményítő, vagy tömény szénhidrát, illetve a közönséges fehér vagy barna cukor. A zeller-lé rövid idő alatt egyensúlyba hozza a vér sav-lúg tartalmát.

A bőrkiütés a máj munkájának hanyatlását jelzi. Ha módosítjuk a savas végtermékű táplálékunkat, s több zöldségfélét fogyasztunk a bőrkiütések hamar eltűnnek. A nátrium fontos elem a szervezetben levő széndioxid kiküszöbölésére, kirekesztésére. A szerves só hiánya a tüdő működésének gyengüléséhez vezethet, illetve a hörgők érzékenységéhez, különösen akkor, ha dohányfüst is terheli a tüdőt. Jó torokfájás és reuma ellen is.

A zeller fokozza az alhasi vérkeringést, s ezáltal a genitáliáknak jobb lesz a vérellátása, illetve a hasüreg legmélyebb pontjain lerakódott nehézfémek és toxikus anyagok is a véráramba jutnak. Ily módon hatékonyabb a szervezet méregtelenítése, ami azt eredményezi, hogy pl. a prosztata ismét visszanyeri működőképességét,

A zeller azok közé a népi gyógyszerek közé tartozik, a petrezselyemmel együtt, amelyek erős vizelethajtónak számítanak. Ha a továbbiakban rendszeresen használjuk, nem kell többé félnünk a vesehomoktól. A zeller A-povitamint, B1-, B2-, B12- K-, PP-vitamint, vas, kalcium, magnézium, kén, foszfor nyomelemeket tartalmaz. Csökkenti a szervezet húgysavtartalmát, reuma, köszvény, vesebetegség esetén. Vizelethajtó és anyagcsere javító tulajdonságú. Rendszeresen sportolóknak, testedzőknek energiát és jó kondíciót biztosít.

Forrás: http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=27317


1magyaremberblog

Suffer Life during the Endtime/ NWO Resistance/Free Mind Movement,Following our Ancestors Footsteps,Uj világrend ellenállás/szabad eszme mozgalom/Öseink nyomában

Exopolitika Magyarország - Exopolitics Hungary

Világokat kötünk össze - Te vagy az a Tudatosság, amiben az egész Univerzum megjelenik // We connect Worlds - You are that in which the Universe appears

Titkolt Hírek

Amit el akarnak előled titkolni, mi meg mutatjuk

NWO

Új világrend

A mese mindenkié

A világ gyermekszemmel

Hídfő.net info blog

Hídfő.net info blog

Laura Morelli

Art History | Art Historical Fiction | Authentic Travel

BA SÀM

Cơ quan ngôn luận của THÔNG TẤN XÃ VỈA HÈ

Spookie the psychopath

This blog is about Spookiecat, the notorius cyberpath who is brutally abusing and stalking people online. Her real name is Suzanne Hayes, she lives in the US. She is a pervert psychopath jew who is making fun of the death of innocent Palestinian children. This blog is also dedicated to expose all the jewish crimes.

Hunor and Magor

Hunor and Magor

ARIES.hu - a Kos csillagkép jegyében

Mikor jön el az az idő, amikor Magyar nyelven is boldogulhat az ember ebben a világban?

Idézetek, bölcsességek

Idézetek, bölcsességek

Vietato calpestare i sogni ©ELisa

Se i tuoi sogni dovessero volare più in alto di te,lasciati trasportare.Almeno nella fantasia, non poniamoci mai dei limiti.

Frontoldal

A Népi Front blogja

Turan Ülküsü

"Turan is not a dream, Turan is our spirit"

The Coraline

A squeaky-clean theme for WordPress.com

Barbados Underground

Barbados News, Politics, Opinions, Sports, Culture, Religion and Media

Hivatásos Múzsa

Gyakorlati spiritualitás ... a megoldásokért, inspirációért, egy jó szóért ...

Gondolatok Világa

Iránytű az élethez!

vektorblog

This WordPress.com site is the bee's knees

Szkíta-Hun-Magyar a MAG NÉPe!

Szkíta – Hun – Magyar igazságok. A magyar nép, a MAG NÉPe! A MAGyar az ŐSnyelv!

Magyar sorsot MAGyar kézbe!

A pártok csak pártoskodnak, megosztják s nem képviselik a nemzetet!

Valaki blogja

Valaki blogja információs és moderált blog .Magyarok ' Szeressük egymást ' Ha nem tudjuk,legalább tiszteljük egymást és segítsünk egymáson a bajban,mert nehéz és szebb jövőnk lesz ' További szép napot'

Grosir Sandal Hotel - Produsen Sandal Hotel - Jual Slipper Hotel

Grosir Sandal Hotel, Produsen Sandal Hotel, Jual Slipper Hotel, Pesan Sandal Hotel, Jual Sandal Hotel Murah, Grosir Sandal Promosi ~ SANDAL HOTEL BERKELAS untuk YANG BERKELAS

Jay Squires' Septuagenarian Journey

Dude's Used His Second Wind and Just Launched Into His Third

JAPAN BLOG DIRECTORY

Hundreds of Japan Blogs

%d blogger ezt kedveli: